Kezdjük mindjárt azzal a szocialisták és liberálisok által sokszor hangoztatott valótlansággal, amely szerint a szocialista-liberális koalíció nem tett tulajdonképpen mást, csak folytatta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Álljunk meg itt egy pillanatra! Az Orbán-kormány 2001-ben valóban választási költségvetést készített, ami aligha lehetett meglepetés a választások előtt. Valóban a belső kereslet élénkítésével próbálta meg felpörgetni a gazdaság fejlődését, ami a számítógépes cégek tőzsdei lufijának kipukkanása, valamint a szeptember 11-i terrortámadás nyomán kibontakozott nemzetközi válság miatt lelassult. Nem voltak egyedül akkor a világban ezzel, sokan folyamodtak hasonló módszerekhez. A kereslet növelésének mértékét lehet vitatni, de azt nem, hogy ezzel fenntartható fejlődési pályán maradt a magyar gazdaság. Vagyis ezt a kilengést egy viszonylag csekély és laza csuklómozdulattal helyre lehetett volna tenni a 2002-es választások után.

Ezt úgy tessék elképzelni, hogy az autónkat, amellyel átsoroltunk az autópálya gyorsító sávjába, visszavezéreljük a lassabban haladók közé. De attól még ugyanazon az úton maradtunk! A 2002-es kormányváltás után azonban a szocialista-liberális kormányzat nem ezen az úton haladt tovább. A kocsit lekormányozta arra a régi szocialista útra, ahol a gazdasági teljesítőképességünket jóval meghaladó jóléti intézkedéseket külföldi hitelekből finanszírozzák. Ez azonban nem fenntartható fejlődési pálya, amit a mai helyzet is igazol. A dologban az a legelképesztőbb, hogy mindezt nem egy eltévelyedett bárányka hajtotta végre tudatlanságból, hanem egy teljesen profi szocialista bankár. Ez az út a gazdasági válság nélkül is gazdasági csődhöz vezetett volna, a krízis csak felgyorsította ezt a folyamatot, a közember előtt is nyilvánvalóvá téve a pálya fenntarthatatlanságát. Erről a szocialista útról nem tért le a bankár helyébe lépett milliárdos miniszterelnök sem, akit szintén nem lehet azzal vádolni, hogy nem ért a pénzhez.

Az érvrendszer másik alappillére az őszödi beszéd elbagatellizálása. Márpedig ha 2002 a gazdasági fordulópontot jelenti az ország életében, akkor 2006 a lélektani fordulatot hozta meg. A demokrácia és a piacgazdaság működésének ugyanis egyik fontos alapeleme a szavahihetőség. A törvénykezés nem éri mindig utol a világban gyorsan lezajló változásokat, különösen nem a kelet-közép-európai régióban. A választóknak tehát meg kell bízniuk abban, hogy politikusaik a rájuk bízott állami vagyont az egész ország és nem a saját érdekükben aknázzák ki.

A társadalom tehát azt még csak tolerálja, ha a politikusok az ország nagy kondérjából leeső falatokat elviszik, de azt nem, ha kiborítják a kondért, és a legjobb falatokkal távoznak, miközben a köznek csak a maradék jut. Annak a politikusnak tehát, akit hazugságon, kapnak, pontosan ugyanúgy távoznia kell a hatalomból, mint ahogy a tolvajt is kivonják a forgalomból, ha rajtakapják. Az őszödi beszéddel nemcsak a szocialista elitet csapta arcul a miniszterelnök, hanem az egész magyar társadalmat. Különösen fájó ponton találva meg a hazai értelmiséget, amely aztán szokása szerint lábbal szavazott, miután sokunkban ekkor tudatosodott, hogy ismét aljas átverés történt. Elkezdtek kivonulni a kormányzat mögül, s a kabinet körül mára el is fogyott a levegő.

A felülről jövő hazugságoknak azonban van még egy gazdasági hatásuk is. A demokrácia szabályait ugyanis azért kell betartani, mert így a legolcsóbb az állam működtetése. Az adókat azért fizetjük, hogy egy civilizált társadalomban éljünk - tartja az amerikai mondás. Az emberek, ha ennek az ellenkezőjét látják, bekeményítenek, a társadalmi ellenálláson pedig még a leghaladóbb kormányzati ötletek is elbukhatnak. Az új amerikai kormányzat energetikai minisztere nem véletlenül mondta a minap, hogy kisebb lépésekkel lehet csak a káros anyag kibocsátását csökkenteni, mert különben a társadalmi ellenállás megfojtja az egész folyamatot. Emellett, ha a közember meg van győződve arról, hogy minél feljebb van valaki a ranglétrán, annál korruptabb, akkor nem fogja magát sem fékezni holmi törvényes korlátok figyelembe vételével. Ez pedig szintén gazdasági csődhöz vezető pálya, és ugyanúgy nem kell még világgazdasági krízis sem hozzá.