A probléma súlyát jelzi, hogy a posta tervezete alapján csak saját, negyvenhét önkormányzattal rendelkező választási körzetemben huszonkét postát zárnának be. A postabezárások körüli anomáliák egyértelműen jelzik, hogy közszolgáltatásokról vallott elképzeléseit a kormány e szolgáltatáson óhajtaná tesztelni.

Nyomon követhető a rendszerváltás óta, hogy a magukat baloldali értékrendűnek hirdető kormányok a gazdaságosság jegyében végrehajtott átszervezésen szinte kizárólag csak a jól működő rendszerek megszüntetését, és a bizonytalan alapokon nyugvó új struktúrák kialakítását értik. E világképnek a lenyomata azon mostani igyekezetük is, amely az állami postaszolgálat kevésbé ráfizetésessé alakítása helyett postabezárásokkal, valamint egy új szerkezetű, sokmillió forintot kóstáló szolgáltatással operál.

Ezzel szemben, ha az állami forrásokból finanszírozható egyéb alternatívákra helyeznénk a hangsúlyt, s ha képesek lennénk megfelelően rendszerezni a mozgósítható eszközöket és pénzügyi forrásokat, úgy gondolom, a null-egyenleg mindenképpen reális lehetőséggé válna.
S hogy melyek azok a hagyományos munkakörön túlmutató feladatok - a műanyag bili és fogkrém árusítása helyett -, melyeket a huszonegyedik század modern postájának és postamesterének el kellene tudnia látnia?
Hazánk 3200 településének postái például a megvalósítás terepét jelenthetnék az Informatikai Minisztérium különböző informatikai programjainak. Majd minden tárca ellát valamilyen nonprofit információs tevékenységet is. Ezek elhelyezésének, a lakossághoz való eljuttatásának ugyancsak kézenfekvő helyszínei lehetnének a postahivatalok.

Megfelelően közreműködhetnének a turizmussal kapcsolatos feladatok ellátásában is, főként azokban, melyekre a Tourinform információs és reklámképviseletei hivatottak. Üdülési csekkértékesítő helyek is lehetnének a posták, erre a Nemzeti Üdülési Alapítvánnyal történő megállapodás alapján kerülhetne sor.

Jó néhány lehetőséggel az eredeti feladatkörök is szolgálnak, amit példáz a takarékbetétek esete is. E pillanatban érthetetlen például, hogy megbízotti alapon miért más bankoknak közvetítik ki a helyi lakosság megtakarításait és miért e módon zajlik a helyi polgárok által bonyolított pénzforgalom is, ahelyett, hogy saját bankkal illetve bankkártya-rendszerrel rendelkeznének a kistelepülések. E tevékenység bevezetésével még a legapróbb falvak postahivatalai is nyereségessé tehetnék működésüket.

Azokon a kistelepüléseken, amelyeket illetően már döntöttek a jelenlegi koncepció szerinti postabezárásokról, tárgyalásokat kellett volna folytatni azokkal az egyéb szolgáltatokkal, amelyek napilapokat, alkalmi kiadványokat, szóró- és reklámanyagokat terjesztenek, és a közös érdekeken nyugvó megegyezést szorgalmazni. Sajnálatos, hogy - legalábbis információim szerint - ilyen jellegű egyeztetésekre a mai napig nem került sor

Megdöbbentő, ám a kormányzati szándékot ismerve, korántsem meglepő, hogy a "posta modernizációs programja" a Magyar Köztársaság egy másik, szintén nagy ráfizetéssel működő vállalatát ugyancsak súlyosan érinti anyagilag. Elítélendő az az eltökéltség, mellyel a MÁV és a Posta közösen üzemeltetett vonatait, ahelyett, hogy azok szerepét erősítenék, a sokkal költségesebb és környezetet is jobban romboló közúti szállításra kívánják lecserélni.

Mindebben bizony az 1970-es évek szellemisége köszön vissza!

Ezen éveket idézi fel kísértetiesen az a mentalitás, melynek révén a kizárólag csak szervezést és egyszerű technikai megoldásokat igénylő postavonati elosztást sutba vágják, és helyette a rövid távú érdekek diktálta leépítés mellett döntenek. Amennyiben az illetékesek felelősséggel gondolnák át az adóbevételekből működtetett közszolgáltatások széles körét, és képesek lennének összhangot teremteni a MÁV, a Volán-társaságok, és a Posta együttműködésében, komoly megtakarítást érhetnének el. Az igazi reform és az igazi modernizáció ez lehetne.

Végül néhány gondolat a kis településeken lévő postaépületekről. Többségük a helyi önkormányzatok tulajdona, melyeket általában ingyen, esetleg jelképes összegért használhat a posta.

E települések korábban már nem egyszer kinyilatkoztatták: a posta fennmaradása érdekében, akár a hivataloknak otthont adó épületek felújításához is hajlandóak lennének hozzájárulni. Ezt figyelembe véve különösen sántít az az érv, miszerint olcsóbb egy új, mindenféle biztonsági szempontnak megfelelő autót vásárolni, mint egy kis postát renoválni. A működtetés, vizsgáztatás, szervizelés és biztosítás költségei valamint egy kisposta kiadásai nincsenek egymással köszönő viszonyban. Egyedül a bér- és járuléktényezőket szem előtt tartva képzelhető el, hogy valamelyest olcsóbb a postautós rendszer. Rögtön hozzá kell azonban tenni: kizárólag a posta szempontjából. Mert mihez kezdjünk az elbocsátott dolgozók kiadási oldalon megjelenő munkanélküli járadékával és az önkormányzatok növekvő szociális segélyezési kényszerével?

Elszomorító, hogy a postai vezetők és éceszgébereik nem tudják, mekkora jelentőségük van a kistelepüléseken a helyi munkalehetőségeknek. Ezzel kapcsolatos felelősségük alól nem menti fel őket az sem, hogy - mint sok más esetben is - ez a dilettáns kezdeményezés is a kormányzat szintjéről indult el.

Lassan kiderül, mit is értett a jelenlegi miniszterelnök az életképes település kategóriáján. Ezt azonban a tőlünk keletre eső országok történetéből ismerjük már. Magyarul úgy hívják: falurombolás.

Kovács Ferenc
Országgyűlési képviselő
Fidesz Magyar Polgári Szövetség