- Professzor úr, ön éppen a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanácsnak az Országgyűlésben megtartott értekezletén vetette fel, hogy mostanában újféle kisebbségi probléma ütötte fel a fejét, mégpedig az új magyar kisebbségek okozta fejtörés. Mit takar ez a fogalom?

- Új kisebbségek alatt azt értem, hogy az elmúlt 10-15 évben sok magyar ideiglenesen kitelepedett (sőt, kimegy ma is) idegen országokba - maradjunk most csak a kontinensünknél. Nagy-Britanniában például - amit én jól ismerek - elég sokan vannak. Pontosan nem lehet tudni, de legalább harmincezer magyar él ott. Többnyire egyszerű emberek, akik nem nagyon tudnak angolul, s már a gyermekeik iskoláztatásakor problémáik adódnak. Nem beszélve arról, hogy érintkezniük kell az egészen másképpen működő angol közigazgatással, miközben semmiféle támogatást vagy védettséget nem kapnak a minimális konzuli felkaroláson kívül. A magyar nagykövetségek azzal a problémával nem foglalkoznak, hogy ezeknek az embereknek szükségük lenne valamiféle kulturális vagy más természetű juttatásra. És nemcsak Magyarországról, hanem a Kárpát-medence többi magyar közösségeiből is szivárognak el az emberek.

- Csak az elmúlt 15 év kitelepülő magyarjairól beszélünk, vagy ismer más hasonló közösségeket is?

- Valamennyire más, de mégis hasonló heyzetben élnek a volt kommunista államokba került magyarok. Például Csehországban körülbelül tízezer magyar él, Jugoszlávia utódállamaiban is több százezeren vannak, hazatérési szándék nélkül, de fenntartható magyar identitással. A balti országokban például sok kárpátaljai magyar lakik, akik a kommunista időkben kerültek oda. Észtországban például 146 magyar él. Egytől egyig a Tartui Egyetemre kerültek, mert kizárólag csak ott lehetett magyarul felvételizni a Szovjetunióban. Csaknem mindegyiküknek észt a házastársa, és rendszeresen járnak Ukrajnába, de azért a gyermekeiket többnyire Magyarországon járatják iskolába.

- Milyen kihívások elé állítják e kérdések Budapestet?

- A lehető legnagyobb kihívás, hogy újra kell gondolni egyes kategóriákat. Általános emberi probléma, hogy mi nem szeretjük újragondolni az életünket. Közelebbről szemlélve a köztisztviselő például nem szeret kizökkenni a megszokott kerékvágásból, holott erre is szükség lenne bizonyos problémák megoldásához. Ez a kérdés befektetést is igényel, és mindenképpen egy bizonyos hálózatot, amelynek az a határozott célja, hogy ezeket az embereket időnként összehozza. Az új kisebbségnek is szüksége van gyermekkönyvekre, tankönyvekre. Ha pedig megvan a kritikus tömeg, akkor szombati iskolát is lehetne szervezni egyes központokban, hogy az öt-, hat-, hétéves gyermekek tanulják meg magyarul is, mi az írás-olvasás. Az egyházakra, a magyar hatóságokra és a civil szférára is nagy feladat hárul ebből a szempontból. Az új kisebbség jövőjével, magyarságtudatával és nyelvismeretével foglalkozni kell.

- Melyek a sürgető tényezők?

- Az új kisebbségek tagjai ugyan megőrzik magyar identitásukat, de gyakran védtelenek a befogadó állam kultúrájából eredő nyomással szemben, így mindenképpen támogatásra van szükségük a magyar államtól.

- Van viszont egy olyan vetülete is a kérdésnek, hogy valóban utána kell-e nyúlni egyáltalán azoknak, akik elmentek? Lehet, hogy éppen úgy távoztak Magyarországról, hogy az identitásukat is a sutba vágták a határon.

- Biztos vagyok benne, hogy olyanok is vannak, akik soha nem akarnak többé Magyarországgal foglalkozni, bár ez az álláspont általában elég gyorsan megváltozik külföldön. De biztos vagyok benne, hogy az új kisebbség tagjainak a zöme csak ideiglenesen ment el, nem akar elszakadni. Egyébként hadd tegyem hozzá, hogy a fapados repülőjáratok kora új helyzetet teremt, mint ahogyan az internet is olyan lehetőségeket ad nekik, hogy többször felkeresnek egy-egy hírportált, mint itthon maradva tették volna.

- Az idegen nyelvek tanulását gyakran szorgalmazó pedagógust és az identitáskutató politológust egyszerre kérdezem most: mit tanácsol olyan fiatal házasoknak, akik történetesen Nyugatra készülnek, de gyerekeik éppen most tanulják anyanyelvüket? Mire kell ilyenkor a hangsúlyt helyezni a fiatalok nyelvtanulásában?

- Tegyük fel, hogy olyan emberekről van szó, akik csak magyarul tudnak, és otthon egymás között magyarul beszélnek. Ilyenkor ez magától értetődően rárakódik a gyermekekre. Van azonban egy veszély, s ez valamennyire idő kérdése is, hogy egy idő múlva a gyermekek megtanulnak magyarul, de csak a szülők magyar nyelvét sajátítják el, nem nagyon értik, hogy a tágabb világban, a közösségben a nyelvet másként is lehet használni. Aki külföldön él, annak a nyelve egy bizonyos szinten megreked időben is és térben is, a szókincse elkezd zsugorodni. De úgy is fel lehet fogni a kérdést, hogy a szülők anyanyelve olyan érték, amelynek segítségével a gyermek egy másik kultúrára is rálátást kap, akkor pedig kialakul egy olyan identitás, hogy az illető magyar, de mégis úgy magyar, hogy más kultúrákat is ismer. A legfontosabb azonban, hogy nem a hét-nyolc évesek sorsa a döntő, hanem inkább az, hogy a 13-18. életév közötti korosztály oktatása milyen nyelven, kultúrában és szellemben folyik. Mert ezek a döntő évek az emberi identitás kialakulásában.

- Régi dilemma, de ismerkedjünk meg az identitás dilemmáiról könyvet is írt Schöpflin György nézetével arról, hogy ki és mi a magyar?

- Abszolút hiszek a magyar sokféleségben. Aki magyarnak vallja magát, azt el kell fogadni magyarnak. Az én kérdésem viszont az: lehet-e magyarnak lenni anélkül, hogy az ember ismerné a nyelvet valamilyen szinten, illetve a történelemnek egy bizonyos részét? A történelmi személyiségeinket illene ismerni... Nagyon nehéz megválaszolni ezt a kérdést. Talán az egyik válasz az, hogy attól függ: milyen célból vállalja valaki a magyarságát. Ha csak eszköznek tekinti, akkor vannak kételyeim.

Pályakép

Dr. Schöpflin György 1939-ben született Budapesten. 1950-től 2004-ig az Egyesült Királyságban élt. Egyetemi tanulmányait a Glasgow-i Egyetemen, majd Bruge-ben az Európa Kollégiumban végezte. Londonban munkatársa volt a Királyi Nemzetközi Kapcsolatok Kutatóintézetének és a BBC-nek. Csaknem három évtizedig a Londoni Egyetem Kelet-európai Intézetének tanáraként tevékenykedett, ahol a Nacionalizmuselméletek Központjának igazgatói tisztségét is betöltötte. Jelenleg Forliban, a Bolognai Egyetem politikatudományi tanszékén tanít. Több uniós grémium mellett tagja az Európai Parlament külügyi bizottságának is. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség-KDNP a június 7-i európai parlamenti választásokon ismét képviselőnek jelölte.