(...) Egy apokaliptikus álláspont - amit egy miniszter hangoztat - előre látja, hogy sok kistermelő és gazda fog felhagyni a borászattal és szőlészettel, amikor az olcsó EU-bor Franciaországból, Spanyolországból és Görögországból elárasztja a belföldi piacot. Ez hatalmas kiábrándultsághoz vezet a parasztság körében, ami politikai radikalizálódást és esetleg társadalmi nyugtalanságot vált ki."

Miközben itthon éppen nagy dérrel-dúrral, állami megrendelésre ünnepelni kezdték a küszöbönálló uniós csatlakozást, egy szőlőtőkék között botladozó angol ember pontosan látta az eljövendőt. És nem csak a borágazatban. Amennyiben minden marad a régiben, a társadalmi robbanás valóban küszöbönáll.
Ha száz embert megkérdeznénk az utcán, csak kevesen válaszolnák, hogy érteni vélik az Európai Uniót. Hangsúlyozom: nem azt tudakolnánk, szereti-e a brüsszeli bürokráciát, hanem hogy egyáltalán átlátja-e a közösség intézményi és strukturális felépítését. Tartok tőle, a téma egyszerűen unalmas.

Itt állunk Európa közepén, bambán meredünk egymásra, és nem értjük a nemzeteken felül álló Európai Uniót. És a közösség sem tudja közel vonni magához az embereket. Azokat az embereket, akik megrögzött európaiként olykor nem értik, miért adják fel nemzeti szuverenitásuk egy részét. Ettől függetlenül az Európai Unió az egyetlen megtapasztalható politikai realitás az életünkben. Ha kimaradtunk volna belőle, semmivel sem lenne egyszerűbb az életünk. Más lapra tartozik, hogy a csatlakozás időpontja eleve behatárolta lehetőségeinket. Így aztán - mindenfajta nemzeti illúzióval szemben - maradt a klasszikus recept, a kőbe vésett "ahogy lehet" parancsa.

Olvasgatom Tabajdi Csaba szocialista EP-képviselő minapi kecskeméti beszédét, és arra gondolok, hogy ha eddig kétkedtem volna is, most vasárnap mindenféleképpen jobbra szavaznék. Tabajdi szerint: "Orbán Viktor azt hangoztatja, hogy az ország romokban van, ezzel szemben a valóság az, hogy a fejlődés jelei mindenki számára láthatóak." Tényleg, Tabajdi Csaba, az emberek itthon majd kicsattannak az életörömtől, Budapest valósággal virágzik, a magyar vidék pedig egy végtelenített kacagás. De nézzük tovább a szocialisták brüsszeli mindenesét: "A Fidesz mindent tagadó politizálása, az acsarkodó stílus, a belpolitikai viták exportja eddig is megütközést keltett Brüsszelben."

Értem én, hogy kampányidőszakban jó vastagot is lehet hazudni, de ami sok, az sok. Kezdjük azzal, hogy a magyar néppárti politikusok a statisztika tanúsága szerint szorgalmasan látogatták az üléseket, míg a szocialisták a vert mezőnyben kullognak. Ott van aztán a baloldali Dobolyi Alexandra, akiről saját állításával ellentétben mindösszesen annyi derült ki, hogy nem doktorált, nem az I. kerület díszpolgára, nem teljes jogú tagja a külügyi bizottságnak, és nem ő a helyettes vezetője az MSZP delegációjának. Egy ilyen eset is elegendő a totális brüsszeli leégéshez, de - tetszenek érteni Tabajdit - mégis a Fidesz stílusa kelt megütközést Európa fővárosában.

Vasárnap majd kiderül, itthon mi a botrány, és mi nem. Mindenki menjen el szavazni, és bombázzuk vissza a Magyar Szocialista Pártot a középkorba. Rájuk fér, de ránk is.