fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Őszre elfogyhat a Bajnai-kormány mögül a többség
2009. június 9., 08:54
Elképzelhető, hogy őszre elfogy Bajnai Gordon kormányának szocialista támogatása, és mégis előrehozott választásokra kerül sor - mondta Stumpf István politológus. A Századvég Alapítvány elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy hiába állítja az MSZP, hogy a papírforma teljesült az európai parlamenti választásokon, ilyen arányú vereségre nem számíthattak.

Az MSZP frakciójának tagjai nem tehettek mást, minthogy a vasárnapi kudarc után támogatásukról biztosították a kormányt és a miniszterelnököt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Századvég Alapítvány elnöke, aki azonban úgy véli: elbizonytalanodott a Bajnai-kormány mögött az a többség, amely - mint fogalmazott - hűségesküt tett arra, hogy az élete árán is támogatja a kormány válságkezelő programját.

Stumpf István hozzátette: bár vasárnap az európai parlamenti választáson papírforma vereséget szenvedett az MSZP, a párt politikusai a lelkük mélyén nem számítottak ekkora kudarcra, és azzal sem számoltak, hogy a radikális jobboldal ennyire megerősödik.

Bajnai Gordon személyes stratégiája most az, hogy a jelenlegi parlamenti szezonban elfogadtassa azokat a törvényeket, amelyek a legfájdalmasabb szociális következményekkel járnak, mert azt feltételezi, hogy így könnyebb lesz a költségvetés összeállítása, és az ország helyezete is javulni fog - mondta a politológus.

Stumpf István hozzátette: a kormányfő nagyjából ezt tudja majd teljesíteni, de már most "komoly turbulencia" alakult ki olyan fontos javaslatok körül, mint például az ingatlanadó.

Az MSZP egyéni képviselői sincsenek könnyű helyzetben, mivel haza kell menniük a körzetükbe, és el kell magyarázniuk, miért támogatják még mindig a Bajnai-kormányt, még akkor is, ha rövid távon nem várható gazdasági eredmény, a szociális feszültségek viszont nőnek - véli a szekértő, aki szerint nem látni, hogy bármelyik társadalmi réteg támogatná a válságkezelés fenntartását.

Stumpf István nem tartja kizártnak, hogy őszre elfogy Bajnai Gordon kormánya mögül a többség, és már csak a rendkívüli választás marad hátra.

Gyurcsány Ferenc, a bűnbak

Újra kell építeni a szocialista párt társadalmi bázisát - mondta a Századvég Alapítvány elnöke, aki szerint Szili Katalin megnyilatkozása, miszerint az MSZP-t "agyonverték" az EP-választáson és tisztújító kongresszust kell összehívni, ennek a folyamatnak a része lehet.

Az Országgyűlés elnöke hosszú ideje hallgatott, frontot akart nyitni, és meg akarta mutatni, hogy itt van és hajlandó ringbe szállni a pártelnöki posztért - vélte a politológus.

Stumpf István szerint ezen a krízisen keresztül kell mennie az MSZP-nek. A párton belül számos tisztázatlan kérdés van, és több erőcsoport is szeretné megszerezni a hatalmat. Hangsúlyozta: a szocialista párt Gyurcsány Ferencet teheti bűnbakká, abban az esetben, ha nem számolnak azzal, hogy a volt kormányfővel valahogy még meg lehet erősíteni a szétesőben lévő pártot.

Ha az MSZP nem akar totális vereséget szenvedni, akkor minél előbb királlyá kell avatni valakit, aki újra tudja kezdeni a párt imázsának újraszervezését - fogalmazott a politológus, aki szerint elképzelhető, hogy Gyurcsány Ferenc és a párt között egy hallgatólagos megállapodás van arra nézve, hogy csendben marad és megkapja az uniós főbiztosi posztot, vagy a volt kormányfő keresi azt a pillanatot, amely PR szempontból és politikailag is alkalmas lehet arra, hogy "robbantson".

(inforadio.hu)