Nehezen, sok tévedés, fájdalom és bűn árán tanulja a magyar politikai elit a demokráciát. Kiemelten igaz ez arra a szocialista pártelitre, amelyik még az előző rendszerben szocializálódott. Akik bizony mind a mai napig nem tudták levetkőzni politikai beidegződéseiket, még ha rendszeresen azzal is kérkednek, hogy ők a parlamentarizmus legstréberebb tanulói.

Itt van például ez a legutóbbi választás. A szavazáson részt vett választók több mint kétharmada talán elég elsöprő aránynak számít - ennyien szavaztak az ellenzéki pártokra. A mesterséges lélegeztetőn tartott kormány életben tartásáért felelős két párt összesen nem tudott 20 százalékot szerezni, de ha ideszámítjuk a sokszor velük szavazó, a korábbi szocialista kormánypártban meghatározó miniszteri tisztséget betöltő politikust indító MDF-et, akkor sem tudtak a szavazatok egy negyedénél többet elhódítani.

A vereség hírére az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor, ígéretéhez híven, azonnal felajánlotta lemondását. A szocialisták elnöke, Lendvai Ildikó és Bajnai Gordon miniszterelnök viszont állítólag már szombaton megbeszélték egymással, hogy semmilyen esetben nem mondanak le, és nem fogadják el az előrehozott választás gondolatát. Ezzel pedig világossá tették, hogy nem rendelkeznek a parlamentáris demokráciákban szükséges politikai stílusérzékkel, vagy ízléssel.

Itt be is fejezhetném a történetet. Azok a magukat demokratáknak vallók, akik az egyértelmű választási eredményeket nem akarják megérteni, azt üzenik, hogy magukra nézve nem tartják kötelező érvényűnek a parlamentáris játékszabályokat. Semmibe veszik az üzenetüket megfogalmazó választók üzenetét. Azokra hivatkoznak, akik csakugyan nem vettek részt a szavazáson, de akiket ezért nehéz lenne a szocialisták táborát erősítőnek beállítani.

Pedig be kellene látniuk: a demokratikus politika bizony nagyrészt stílus és ízléskérdés. Vannak ugyanis olyan normák, melyeket soha senki nem írt le egzakt pontossággal, ám minden politikusnak a vérében vannak, és működő demokráciákban az ezeket figyelmen kívül hagyni szándékozó renitenseket saját politikai csapatuk kényszeríti rá a döntésre. Nyilván nem a túlcsorduló erkölcsi finnyásságuk miatt. Hanem mert jól működő alkotmányos berendezésű politikai közösségekben a demokratikus nyilvánosságból kizárja magát az a politikai erő, amelyik nem tudja akár nagyhatalmú vezetőit is rávenni az íratlan szabályok betartására.

Persze, valószínűsíthető, hogy Lendvai Ildikóék története sem ért még véget azzal, hogy az elnökasszony a lesújtó vereség után kiállt agitálni a feldúlt csatatérre, mintha még mindig ő irányítaná a játék menetét. Igaz, az előző EP vereség után is beletelt néhány hétbe, amíg a párt eljutott a megfelelő következtetés levonásáig. Bízzunk benne, hogy most is így lesz.

Igaz, egyenlőre a jelek nem túl biztatóak. A Fidesz erőteljes nyílt levelére először a világbölcs Bárándy Gergely talált válaszolni - világossá téve, hogy nem rendelkezik megfelelő politikai belátóképességgel. Majd Lendvai Ildikó is elkövetkezett, aki a jelek szerint továbbra is diktálni szeretne: visszautasította a lemondás gondolatát, és a maga részéről is követelésekkel állt elő a Fidesszel szemben. A 17 százalék szeretné mozgatni az 56 százalékot. Ahelyett, hogy - ahogy illenék - hátrébb lépne egy lépéssel, és átengedné a kormányrudat egy előrehozott országgyűlési választás győztesének. Ilyenkor bizony joggal merül fel a kérdés: van ebben a politikusban stílusérzék?