Húsz éve annak, hogy a Hősök terén újratemették az 1956-os forradalom mártírjait: Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, és Szilágyi Józsefet, valamint végső nyugalomra helyezték az ismeretlen mártírokat jelképező, hatodik koporsót is. Az eseményt a rendszerváltás egyik legfontosabb pillanataként tartja számon a történelem, nem véletlenül. Fontos, de jellemző is ez a történet, mivel csak most, ennyi év után derült ki például, hogy az MSZMP jóvoltából maga a rendezvény is olyanra sikerült, mint a rendszerváltás: spiclik kószáltak az ünneplők között, amolyan biztos, ami biztos alapon. Többek között ezért nem értünk ki az "ázsiai zsákutcából", büntetlenül járnak köztünk a spiclik, és azok is, akik a Hősök terére küldték őket.

Így 1990-ben nem sok minden tűnt el az MSZMP-ből, az "M" betűt leszámítva persze. Megmaradtak a káderek, megmaradt a pártvagyon, megmaradt a "hálózat", és ami a legrosszabb, megmaradt a párt mentalitása is. Ebben élve akár hajlamosak is lehetnénk ácsolni a címbéli hetedik koporsót, elhantolandó a mostani huszonévesek jövőjét és fiatalságát. Ugyan a saját koporsóját nem is, de a mentőcsónakját már el is kezdte összekalapálni ez a korosztály. Hiszen aki csak teheti, megy Angliába, Spanyolországba, Amerikába, és az az igazság, hogy nem sok észérv szól a maradás mellett. Énekelhetjük persze dacos romantikával és Deák Bill Gyulával, hogy "kalandvágyból maradtam itthon", de hát ez kevés a családalapításhoz és a karrierhez. Ám mielőtt kalapácsot, hajópadlót és/vagy koporsószöget fognánk, instálom hasonlítsuk össze a húsz évvel ezelőtti történéseket napjainkkal. Vessük például össze Grósz elvtárs fehérterroros beszédét 1988-ból Lendvai Ildikó alig tíz nappal ezelőtti "politikai trianonos" víziójával. Sok különbséget nem fogunk találni, hiszen két, hatalmához görcsösen ragaszkodó, hisztérikus szocit látunk, akik az ominózus végső harcra hergelik az övéiket. És ez a lényeg. Mert a minisztertanács elnöke azért mégis csak egy munkásőrökkel tömött BS-ben hordta össze a marhaságait, Lendvai Ildikó Millenársion elmondott szavaira pedig mindössze néhány feltüzelt aktivista, és egy, a hátsó sorokat letakaró hatalmas fekete lepel volt kíváncsi.

Mert hiába ül a parlamentben ma is egykori MDP-tag, hiába hirdeti életrajzában ma is egy szocialista képviselő, hogy "Sztálinvárosban született...", hiába durcáskodik 56, vagy éppen Katyn kapcsán Havas Szófia, azért eltelt húsz év a módszerváltás óta. Ennyi idő alatt azért felnőtt egy olyan generáció, amelyik már nem manipulált tankönyvekből tanulta meg a történelmet, úgyhogy nekik a gulyáskommunizmus nem hétvégi telket jelent fusival, meg Trabanttal, hanem irdatlan államadósságot. Az állambiztonság szóról pedig nem a tisztességes szakma jut az eszükbe, mint Kivágóné asszonynak, hanem a gerinctelenség. Horn Gyula számukra nem a vasfüggönynél matató külügyér, hanem az az ember, aki Magyarországra szabadította a Rikárdó Dávid néven (is) ismert közgazdászprimadonnát. Medgyessy nekik nem a legelegánsabb szocialista, hanem a dadogva pénzt szóró D-209-es. Gyurcsány Ferenc már nem egy "csetlő-botló 28 éves, boldognak tűnő" KISZ-es, ahogy láttatta önmagát, hanem egy gátlástalanul hazudozó és ripacskodó stróman. Bajnai Gordon pedig nem a menzasztrájk hőse már, hanem egy kisvállalkozókat csődbe jutattó offshore-milliárdos és nem mellesleg a stróman strómanja. Ezt tükrözi az EP-választás végeredménye is: keveseket hoz már lázba a "kussért kolbászt" ígérő, társadalmi szerződés rangjára emelt kádári kompromisszum.

Persze még mindig mondhatják Orbánnal a mai húszasok is, hogy "mi értetlenül állunk azelőtt, hogy a forradalmat és annak miniszterelnökét nem rég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébrednek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói." Mindezt pusztán csak azért, mert van itt nekünk egy korábban miniszterelnökként tevékenykedő képviselőnk, aki az október 23-i forradalom vérbefojtásáért kiosztott villából szokott koszorúzni indulni a 301-es parcellába, és olyanokat ír internetes naplójába, hogy "Nagy Imre történelmi szellemének így egyszerre kell viaskodnia Kádár és Mindszenty örökségével, a kádári szocializmus karcosan puha világával, és Mindszenty harcos szocializmus ellenességével."

Provokáció ez, persze, annak is a rosszabb fajtája. Nem vitára invitál, hanem csak a bicskát nyitogatja az ember zsebében. Az ilyen gesztusok és az ilyen politikusok miatt tűnik nekünk elérhetetlennek az, hogy valaki Magyarországon olyat nyilatkozzon, mint Jesse Hughes. Az Eagles of Death Metal nevű zenekar énekese - aki nem mellesleg véresszájú republikánus, korábban a párt aktivistája is volt - Barack Obamáról úgy beszélt, hogy a "nép akaratából lett az elnökünk, ezért el is fogadom annak". Amíg a történelmi bűnök sorozatát elkövető MSZ(M)P és az ebben önként és zsarolva segédkező SZDSZ politikusai részt vehetnek a közéletben, addig nem sok ilyen revelációt hallunk majd. (Sietve tegyük hozzá, hogy egy megfiatalított MSZP-től sem várhatunk sokat, mert hát az ifjú szoci titánok lassan többet járnak bírósági tárgyalásra, mint frakcióülésre, de ez egy másik történet.)

És ez nagyon nem megy a baloldal fejébe. Kényelmesebb és látványosabb - talán magukból kiindulva - álszent módon politikai Trianont emlegetni "szocialista pedagógusoknak és kisembereknek" rendezett Szent Bertalan éjszakával, pedig nem ezt akarja a jobboldal. Amit a jobboldal akar azt úgy hívják: rendszerváltás.