Próbálták volna elnapolni a küldöttgyűlést és vele a tisztújítást a szabad demokraták ügyvivői. Ám az Országos Tanács (OT) ülése szombaton végül is a korábbi dátum, július 4-e mellett döntött. Nyilvánvaló, hogy a párt középhada szeretné mielőbb tisztázni a helyzetet, míg a vezetőknek az lett volna az érdeke, hogy az első sokkhatás után várható büntetést elkerülve egy későbbi, higgadtabb pillanatban kerüljön rá sor. Hogy mégis a közelebbi dátum érvényesült, arra utal, hogy a vezetés legitimációja több mint korlátozott.

Ugyanezt erősíti meg, hogy Fodor Gábor elnök életbe léptette lemondását. A liberális párt köreibe eléggé bejáratos Hírszerző értesülései szerint pedig Fodor nagy ellenfelei nem nagyon sürgették ezt. Hogy mégis így alakult, abban nyilván közrejátszott az is, hogy a jelenlegi - bukott - helyzetben nehéz új elnököt verbuválni egy egyébként hatalomra fókuszált pártban. Ez utóbbi ténynek meg feltehetőleg ugyanaz a magyarázata, mint a korábbi időpont kijelölésének: a derékhad nem bízik már saját vezetőiben. Megfelelő legitimitás nélkül pedig ilyen helyzetből senki nem tudja kivezetni a pártot.

Fodor Gábor elnökként Szent-Iványi Istvánt látná szívesen az elnöki székben. Nyilvánvaló, hogy régi fegyvertársak ők - bár az utóbbi hónapokban igencsak eltérően ítélték meg a politikai helyzetet, hisz Szent-Iványi a hírek szerint következetesen kitartott amellett, hogy nem szabad támogatni az újonnan alakult Bajnai kormányt. A jelek szerint a történelem őt igazolta - Fodor pártbéli támogatottságát pedig az érintette végzetesen, hogy e kérdésben is végletesen gyenge és befolyásolható volt, vagyis kiszolgáltatta z SZDSZ-t ellenfeleinek. Ezzel Kóka kihívójává vált az SZDSZ legsikertelenebb elnöke pozícióért folytatott küzdelemben - ebben a mezőnyben amúgy több riválisuk is van még.

Kóka János különös módon Buddhává változott. Nemcsak bölcsességét tekintve, hanem abban is, hogy nem fecsérli a szót hiába. A jelek szerint fölösleges szócséplésnek tartotta volna, ha válaszolt volna azokra a felvetésekre, hogy hajlandó lenne-e végre lemondani a frakcióvezetői pozícióról, ami az SZDSZ szokásjoga alapján már Fodor megválasztása után sem illette meg. Utóbb aztán kiderült, az is hozzájárult hallgatagságához, hogy szerinte a frakció a béke szigete a forrásban lévő SZDSZ háza táján - vagyis továbbra is saját vezetői tevékenységét fényezi - tehát nem tanul és nem változik.

A nagyok, úgy mint a hátulról továbbra is döntő befolyást gyakorló Magyar Bálint először megint Kuncze Gábor nevét bírták kitalálni. Utóbb épp Kunczéval együtt Demszky Gábort nevezték meg, mint reménybeli megmentőt. A választók szavazatai alapján megállapítható módon fővárosi támogatottságát épp viharosan felszámoló főpolgármester még mindig elfogadható tehát a nagyok reménye szerint az SZDSZ élén.

Kérdés azonban, hogy ha Demszky elvállalná a jelölést, és ráadásul meg is választanák, mit hozhat pártjának az új vezető szocialista-párti irányvonala. Hisz messze, a történelmi múlt mélyébe hullott már az a Demszky, aki a jobb- és a baloldal felé egyenlő távolságot szeretett volna tartani. Az utóbbi években állítólag kifejezetten szocialista-párti vonalat vivő politikus a pártközeli sajtó szerint ezért akár az SZDSZ felszámolóbiztosának pozíciójába is kerülhet.

A kilátások tehát nem tekinthetők rózsásnak - legfeljebb szegfűsnek. És bizony a helyzet megoldását egyáltalán nem könnyíti, ha a párt testületei csak a vezetőség lemondását és új vezető választását erőltetik, ahelyett, hogy valamilyen elfogadható, távlatos stratégián törnék a fejüket - közösen.