fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Továbbra is bizonytalan Barroso újraválasztása
2009. június 20., 13:09
Miközben a tagállamok vezetői egyhangúan José Manuel Barrosót bíznák meg újabb öt évre az Európai Bizottság vezetésével, a Parlamentben korántsem biztos, hogy meglesz a megválasztásához szükséges többség. A tagállamok vezetőinek döntését követően az Európai Szocialisták máris bejelentették, hogy nem szavazzák meg a portugál politikus kinevezését újabb öt évre.

Az Európai Unió állam- és kormányfőinek megbeszélését követően pénteken hajnalban jelentette be a Tanács soros elnökségét betöltő Csehország miniszterelnöke, hogy egyhangúan támogatják Barroso újbóli jelölését a biztosok kollégiumának élére.

Jan Fischer elmondta, hogy a következő héten konzultációt kezdeményez az Európai Parlament frakcióinak vezetőivel annak érdekében, hogy a kinevezés minél gyorsabban végbemehessen.

Az Európai Bizottságot 2004 óta vezető Barroso láthatóan felszabadultan fogadta a hírt és elmondta, hogy nagyon büszke arra, hogy a tagállamok vezetői - pártállásuktól függetlenül - valamennyien kiálltak mellette. Barroso annak tulajdonította sikerét, hogy munkája során minden tagállamnak "megadta a kellő tisztelet" függetlenül azok méretétől. A baloldalról, illetve a zöldek felől érkező kritikákra azt a választ adta a Bizottság elnöke, hogy "hozzá van szokva a kritikákhoz". Jelezte ugyanakkor azt is, hogy nem kíván egy jobboldai irányultságú Bizottságot létrehozni, mivel "Európának egy pártok feletti projektnek kell lennie."

Az Európai Parlament frakcióvezetői július 9-én döntenek arról, hogy egyáltalán napirendre vegyék-e a Bizottság elnökéről való szavazást az új EP első plenáris ülésén. Kérdéses ugyanakkor, hogy meglesz-e a kellő számú támogatás a 736 fős testületben, mivel korábban a zöldek, pénteken pedig a szocialisták is bejelentették, hogy nem szavazzák meg Barroso újbóli kinevezését. A szocialista frakciót vezető Martin Schulz közleményében "politikai, jogi és intézményes gyalázatnak" minősítette a kormányfői döntést, és jelezte: az EP második legnagyobb frakciója teljes konzultációhoz ragaszkodik az új bizottsági elnök személyéről. Ez pedig nem oldható meg az első plenáris ülésig - tette hozzá a német politikus.

A Barroso kinevezése körüli bizonytalanságot még az is fokozza, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy a jelenleg érvényes Nizzai, vagy a még jóváhagyásra váró Lisszaboni Szerződés szerint történik majd az új Bizottság kinevezése. A Tanács jogi szolgálata szerint arra nincs mód, hogy egyedül Barrosót jelöljék hivatalosan "Nizza szerint", majd a biztosokat később, a Lisszaboni Szerződés alapján. Az Európai Bizottság jogászai viszont nem osztják ezt a véleményt.

(EUvonal)