A négyek eredetileg március 30-án, azt követően hozták meg döntésüket, hogy az SZDSZ ügyvivői testületének többsége támogatta Bajnai Gordon miniszterelnökké választását. "A Bajnai-kormány támogatását akkor is és most is egy többéves folyamat végső állomásaként értékeltük. Bár küldötteink 2008 tavaszán az ellenzéki pozíciót választották, az elmúlt egy év politikájával az SZDSZ nem válhatott hiteles ellenzéki párttá" - indokolták lépésüket. Az SZDSZ-től szokatlan módon teljesen elhibázott kampányt folytattak az európai parlamenti választáson; saját, még megmaradt híveik helyett a Jobbik szavazóit szólították meg és mozgósították a választásra óriásplakátjaikon.

A liberális szavazók egy része inkább a Bokros Lajos által elfoglalt MDF-re és az antiglobalista módon liberális LMP-re adta voksát, mintsem az elhiteltelenedett SZDSZ-re, amelyre ma már csak legyintenek a szabadelvű kritikus értelmiségi körökben. A június 7-i választás után jó néhányszor feltörölték a padlót a madaras párttal. Szinte mindenki rúgott egyet a döglött oroszlánba, aki csak tehette, jobbról is, balról is. Az SZDSZ tényleg megtett mindent azért, hogy utálatossá tegye magát egykori hívei, támogatói számára. Szinte nincs már egyetlen alapérték sem, amit a Szabad Demokraták Szövetsége hitelesen képviselhetne. Sokan azt hihették, hogy a büntetőügybe torkollott választási csalás botránya után, amelynek eredményeként a megismételt választást követően Fodor Gábor elfoglalhatta az elnöki posztot, az SZDSZ politikája látványosan változik, és valóban ellenzéki pártként fog viselkedni.

Csakhogy ismét nyilvánvalóvá vált: lehet bárki az SZDSZ elnöke, a párt politikáját lényegében ugyanaz a kemény mag határozza meg, mint annak idején, a vidéki párttagság által elnöki posztra emelt Tölgyessy Péter elnöksége alatt, Fodornak és támogatóinak esélyük sem volt eldönteni a fontos kérdéseket. Kuncze után Kóka lett a "kemény mag" embere. A Kóka-pártiak a parlamenti frakcióban ma is többségben vannak, így Kóka meg tudta őrizni a frakcióvezetői posztot, és ezzel együtt az SZDSZ politikájának irányítási jogát. Az pedig, hogy Fodor Gábor mit nyilatkozott a sajtónak a Gizella utcában, az egy idő után teljesen érdektelenné vált, mindenki arra figyelt, hogy a Fodor által előadottakhoz képest mit mondanak Kókáék. Ha az SZDSZ 2008 tavaszán, amikor felmondta a koalíciót az MSZP-vel a szociális népszavazás után, lehetővé tette volna az előre hozott választást, akkor még lett volna "200 000 plusz egy szavazata", mert akkor még el lehetett volna hitetni az emberekkel, hogy minden korábbi bűnük ellenére sorsfordító időkben mégiscsak képes a magyar nemzet jövőjéért is felelősséget vállaló liberális politikai erőként fellépni.

Éppen úgy, ahogy arra a rendszerváltoztató években is képes volt, az MDF-fel kötött "paktum" idején. És véget vethetett volna a Gyurcsány-kormányban a szocialistákkal közösen "vállalt" agóniának. Ehelyett azonban ragaszkodott megélhetési politikusainak átmeneti egzisztenciális biztonságához, jólétéhez, holdudvari kliensei százainak zsíros állásaihoz, a közös mutyik potenciális lehetőségéhez. Ha a haza érdekét tartotta volna szem előtt, akkor a nemzetközi pénzügyi válság egy olyan Magyarországot ért volna el, amelynek élén nagy társadalmi támogatottságot élvező, erős felelős kormány áll, amely sokkal magabiztosabban tárgyalhatott volna az ország adósságának finanszírozásáról, annak feltételeiről az IMF-fel, vagy bárki mással. És egy ilyen kormánynak lett volna erkölcsi alapja arra is, hogy ha kell, áldozatot kérjen a magyar néptől. Az SZDSZ által támogatott és hatalomban tartott Gyurcsány és Bajnai kormányának egyikhez sem volt erős társadalmi támogatottsága az őszödi beszéd ismertté válása óta.

A június 7-i választás történelmi kudarca ellenére azonban a parlamenti matematika alapján még ma is a kétszázalékos SZDSZ kezében van az előre hozott választás eldöntése. Hiszen még ma is a liberálisok tartják hatalomban a szakértőnek és válságkezelőnek mondott szocialista Bajnai-kormányt. Ezért aztán a szocialista párttal fele-fele arányban osztoznak a történelmi felelősségen is azért, hogy a társadalmi támogatottság hiányára fittyet hányva tovább folytatják azt a megszorító gazdaságpolitikát, amely gazdasági szakértők szerint - előbb-utóbb törvényszerűen - a magyar gazdaság bedőléséhez vezet. Csakhogy a szocialista párt túl fogja élni ezt a kudarcot is, az SZDSZ viszont nem, el fogja veszíteni maradék szavazóbázisát is. A Fidesz vezetői pedig azon kívül, hogy minden egyes megszólalásukban szorgalmazzák az előre hozott választás szükségességét, és azt kommunikálják, hogy készen állnak a megmérettetésre és a kormányzásra, nem tesznek semmit a parlament falain kívül az utcán, amit a beépített provokátorok felhasználásával a szocialisták és a szabad demokraták hasznára lehetne fordítani.

Megtanulták a leckét. Az idő a kormányzóképesnek tartott vezető ellenzéki pártnak dolgozik. A Bajnai-kormány "válságkezelő programja", Demszky Gábor "fúrópajzsa" és a szélsőségesen radikális Jobbikkal szemben a közvéleményben folyamatosan gerjesztett félelem több szavazatot visz a magát kényelmesen a politikai centrumba pozicionáló Fidesznek, mint egy jól sikerült, ám eredménytelen több százezres utcai megmozdulás. Most már a jég hátán is kibírja a nemzeti oldal a választásokig. Eközben az SZDSZ háza táján azzal vannak elfoglalva a liberális hazafiak, hogy sikerüljön végre az alapszabály megsértése nélkül levezényelni Fodor Gábor utódjának és a lemondott négy pártvezetőjük helyére az új tisztségviselőknek a megválasztását. Sőt a feltörekvő liberális ifjak helyett a "nagy öreg" Eörsi Mátyás és a zámolyi romák ügyében figyelemre méltó szerepet játszott Hell István mint V. kerületi ügyvivő azzal borzolják a kedélyeket a pártban, hogy visszahívnák az összes elkoptatott listán megválasztott SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, és friss arcokkal jelenítenék meg a megújuló liberális pártot.

A leköszönő pártelnök, Fodor Gábor kabinetfőnöke, Bőhm András június 7-e után pár nappal vitairatban elemezte az SZDSZ vereségének okait, és felvázolta a lehetséges kiutakat. Bőhm szerint három irányba indulhatnak. 1. Teljes önállóság, hosszú távú építkezés (nem feltétlenül a következő parlamenti választásra készülve, hanem az azutánira, időt hagyva új, friss arcok, illetve egy új irányvonal "felépítésére"). 2. Szövetség az MSZP-vel, akár közös listaállítással. 3. Több párttal való együttműködés - lazábban vagy szorosabban; ez esetben az MDF és az LMP is szóba jöhetne, ez volna a Magyar Bálint-féle "Olajfa-koalíció". A politikus 1990-től vette górcső alá a fontosabb politikai döntéseket, ám főképpen a 2002 után meghozottakat elemezte, kiemelve a belső torzsalkodások okozta károkat is. Az SZDSZ sorsa - bárhogy értékeljék is a Gizella utcában - 1994-ben pecsételődött meg, amikor koalícióra lépett a posztkommunista utódpárttal és belépett Horn Gyula kormányába.

Többször volt lehetősége, hogy megszabaduljon a szocialisták halálos ölelésétől, de a közös mutyi ígérete mindig többet nyomott a latban, mint az ország szolgálatának érdeke, vagy ama kék könyvben, a rendszerváltoztatás szabad demokrata programjában lefektetett politikai és erkölcsi elvek. A Tocsik-ügyként ismertté vált korrupciós botrányból nem vontak le semmilyen politikai következtetést, a gyanú árnyéka rájuk vetült, és rajtuk is maradt, a D-209-es botrány után benne maradtak a volt titkos ügynök kormányában, hiába figyelmeztette őket a nagy tekintélyű, makulátlan politikai erkölcsű alapító elnök, Kis János. Ezzel bebizonyosodott, hogy az ügynökkérdés valójában milyen csekély súllyal bír a párt politikájában. A kínos Wekler-ügyek nyilvánosságra kerülése után sem tettek semmit, hiába hagyta ott a pártot a botrány miatt a mindig következetes Eörsi István, a kakaóbiztos gépek és sulinetes gyanús ügyek sem késztették vizsgálatra a liberális párt etikai bizottságát, Magyar Bálint és Kovács Kálmán ma is megbecsült vezető politikusnak számít a Gizella utcában.

A K&H-botrányban érintett SZDSZ-es minisztérium vezetőjének felelősségét is csak a sajtó pedzegette és Medgyessy Péter miniszterelnök, amikor megpuccsolása idején az SZDSZ-esek szemére vetette, hogy tele vannak korrupciós ügyekkel. A szocialisták és a szabad demokraták kormányzása alatt a korrupció soha nem látott méreteket öltött. Főbűnük mégis az, hogy eközben az államadósság mára finanszírozhatatlan magasságokba emelkedett. A szavazók vélhetően nem csupán az SZDSZ kormányzásban eltöltött hat esztendejét torolták meg június 7-én, hanem arról az álságos, szemfényvesztő politikáról is véleményt mondtak, amellyel a 2008. márciusi népszavazást követően el akarták hitetni a választókkal, hogy a koalícióból kiválva immár ellenzéki politikát folytatnak. Nagyon hamar, szinte pár nap alatt lelepleződött, hogy csupán szerepet játszanak, hiszen több száz emberük ott maradt a zsíros állami állásokban, igazgatóságokban, felügyelőbizottságokban, sőt az SZDSZ-es Demszky Gábor is csupán a szocialista fővárosi képviselők további támogatásával tarthatta meg főpolgármesteri posztját.

2008. március vége óta az SZDSZ a vesztébe rohan, a Lehet Más a Politika (LMP) formáció színre lépésével az országos politikában a napjai meg vannak számlálva. Magyar Bálint Olajfa-koalíciós terve megvalósításának ugyanis nagyon csekély a realitása. Ostoba lenne az MDF, ha kockáztatná, hogy elveszítse maradék szavazóbázisát és önállóságát az SZDSZ árnyékában, de az LMP is azon nyomban elsüllyedne, ha veszélyeztetné politikai makulátlanságát egy ilyen foltos múltú, lejáratott politikai alakulattal. Nem véletlen, hogy hiába várják vissza Godot-ként a visszavonulást választó Kuncze Gábort, az utolsó népszerűnek mondott pártelnököt, még a Klub Rádió műsorvezetőjének lenni - egy Bolgár György és egy Orosz József közé beékelődve - is komolyabb egzisztencia ma már, mint az SZDSZ politikusaként megjelenni. Kuncze lakonikus tömörséggel zárta ki visszatérésének lehetőségét: "Nem foglalkozom a kérdéssel." Pedig hosszú éveken át az SZDSZ arca volt, állítólag elsősorban magyaros bajuszának köszönhette pártkarrierjét, 1994-ben ő volt a párt miniszterelnök-jelöltje, 1997-ben a párt elnöke lett, a posztról 1998-ban a gyenge választási szereplés miatt mondott le, majd 2001 és 2007 között újra ő vezette a pártot.

A múlt pénteken az utolsó talpon maradt pártelnök fajsúlyú politikus is nemet mondott a pártelnöki posztra. Szent-Iványi István, az SZDSZ európai parlamenti listavezetője a köztelevízió reggeli adásában jelentette be: átmenetileg inkább a civil világot választja. Úgy fogalmazott, hogy "most nem rá van szükségük a szabad demokratáknak". Elmondta azt is, hogy sem Kuncze, sem Fodor, sem Kóka nem indul a posztért. Olyan elnökre van szükség Szent-Iványi szerint, aki "kevésbé használódott el", kevésbé volt frontvonalban, van benne dinamizmus, tehetség. Kérdés, van-e még ilyen politikus az SZDSZ-ben. Aligha. Kifejtette: az SZDSZ-nek önállónak és függetlennek kell lennie, de nem zárható ki valamiféle választási szövetség, ám nem a szocialistákkal. Szent-Iványi István nem zárta ki azt sem, hogy a liberális párt nevet, logót, arculatot vált. Magyarán csak a pártkasszát vinnék magukkal, a terhes örökségtől megszabadulnának, a leharcolt felelős politikusaikat háttérbe tolnák. Minden erejükkel feledtetnék az arroganciájáról elhíresült Molnár Lajost és a nagyon szerény képességgel miniszteri székbe ültetett széfasszonyt, Horváth Ágnest, a két politikus nevével fémjelzett SZDSZ-es egészségügyi "reformterrort", amellyel a rendszerváltoztatás óta nem látott mélypontra süllyesztették a sajátjukkal együtt az MSZP társadalmi elfogadottságát is.

Nem kizárt egyébiránt, hogy a koalícióból való kiválás nem alapos politikai megfontolás eredménye volt, hanem egy hirtelen adott reváns Gyurcsány Ferenc kormányfő valóban bárdolatlan lépésére, amellyel egy politikai rendezvényen jelentette be, hogy kirúgja a kormányából Horváth Ágnest. Politikai kárenyhítési célból e lépéssel igyekezett rátolni a felelősséget természetes szövetségesére, az SZDSZ-re a szociális népszavazás kudarca után. A csalás segítségével rövid időre a pártelnöki székbe is beültetett Kóka János a Gyurcsány-kormányban nyújtott csapnivaló gazdasági miniszteri teljesítményével legalább annyit ártott a pártnak, mint a koalíciós szakítás után, amikor minden erejét latba vetette, hogy az ellenzéki szerepet választó SZDSZ kívülről támogassa Gyurcsány, majd Bajnai kormányát. Kóka, a rendíthetetlen katona ólomnehezék a függetlenedni kívánó SZDSZ nyakán, még egy héttel az EP-választás után is igyekezett ország-világ előtt nyomatékosítani, hogy az SZDSZ továbbra is támogatja Bajnai Gordon miniszterelnököt, annak ellenére, hogy az európai parlamenti választáson elszenvedett megsemmisítő vereség zűrzavart idézett elő a liberális pártban."Érvényben marad két hónappal ezelőtti, a(z SZDSZ-es) parlamenti képviselők aláírásával is megerősített megállapodásunk, amelynek értelmében támogatjuk a Bajnai-kormány válságkezelő programját" - szögezte le.

Eközben az SZDSZ-ben erősödnek azok a hangok, amelyek szerint olyan elnökre van szükségük, "aki tiszta vizet önt végre a pohárba, és kivezeti a pártot a jelenlegi álkoalícióból". Ehhez azonban előfeltétel, hogy megszűnjön az SZDSZ-ben a kettős hatalom, hogy a függetlenedési folyamatot tovább ne tudják akadályozni a Kóka mögé felsorakozott parlamenti képviselők. Az SZDSZ ma nem tartana itt, ha hallgatott volna tavaly áprilisban Kőszeg Ferencre, a párt egyik alapítójára ,aki a Hírszerzőnek írott publicisztikájában foglalta össze az egyetlen erkölcsileg vállalható helyes lépést. Az SZDSZ "megtehetné, hogy komolyan veszi a kilépését a koalícióból, kritikusan végiggondolja, helyes volt-e, hogy a demokratikus ellenzék pártja örök szövetséget kötött a pártállami funkcionáriusok pártjával, és az értékelés eredményeképpen maga kezdeményezné a parlament föloszlatását. Kockázatos lépés lenne, de talán van ötszázaléknyi szavazó ebben az országban, aki nem adja szívesen a szavazatát sem a Fideszre, sem az MSZP-re. Ez persze elméleti lehetőség. Egy ilyen váltáshoz új pártvezetést kellene választani.

Ma pedig az SZDSZ maradék tagságának nagy része függ a pártvezetéstől: önkormányzati vagy inkább volt önkormányzati képviselők, pártdelegáltak különböző felügyelőbizottságokban, fizetett pártalkalmazottak. Engedelmesen megválasztják azokat a küldötteket, akik engedelmesen újraválasztják a pártvezetést. S ha a lejáratott SZDSZ az öt százalékot se éri el? Még mindig ott a listakapcsolás lehetősége. 15-20 képviselő az MSZP karjai közt is bejuthat a parlamentbe." Ha Kőszeg Ferencre hallgattak volna, ma az SZDSZ valódi ellenzéki párt lehetne az új parlamentben.