Most, hogy a szombati kongresszus után kitört az elvtársi béke, és az égvilágon semmi sem változott, elmondhatjuk, hogy immáron Lendvai Ildikó sem érzi magát öregnek. Amíg a "fiatalok" teljes gőzzel támadták őt mint a párt őskövületét, arcizma sem rezzent, de miután a Vasúttörténeti Parkban alaposan megleckéztették a revizionista elhajlókat és a lenini párt más gyanús elemeit, már Ildikó is tréfálkozott a saját korán. "Aki le mer öregezni, annak kitépem a haját" - így szólt a szocialista nagyasszony. Nyilvánvalóan őszinte kacagás fogadta szavait (a szocik értik a tréfát, csak nem mindig szeretik), hiszen akik eddig bírálták, azoknak ígértek egy kis zsebpénzt, a gyerekek tehát szépen befogják a szájukat, a felnőttek pedig maradnak a helyükön.
Távol álljon a Magyar Hírlaptól, hogy Lendvai Ildikó életkorán élcelődjünk, hiszen ami volt, még ha szép is volt, elmúlt. Mi sem leszünk egy nappal sem fiatalabbak. Fájdalom azonban, a hajhúzással kirukkoló Lendvai utoljára akkor volt fiatal, amikor cenzorként a magyar szellemi élet nagy alkotásait javítgatta piros töltőtollal, Aczél György szolgájaként. Minderről persze a lázadásukban mára elcsitult szocialista ifjak mit sem tudnak, illetve nem érdekli őket. Jó pénzért megtesznek ők bármit, ha kell, egy kicsit zsarolnak itt, egy kicsit fenyegetőznek ott, és ha nem is teljes a siker, valamit csak kicsiholtak az "öregektől".
És az "öregek" maradtak. Itt maradt nekünk Lendvai a piros töltőtollával, itt, a szürkék félistene, Kiss Péter és a párt erőközpontjai között húsz éve szlalomozó Szekeres Imre. Ha ez a szocialista reneszánsz, akkor éppen ideje, hogy a maradék MSZP-szavazók tömegesen vessék magukat a szakadékba. Tételezzük fel, hogy valamilyen speciális orvosi műszerrel holnap összezsugorítják az agyamat és a szívemet, s így menthetetlenül szocialista szimpatizáns lesz belőlem. Egy kérdésre azért csak választ keresnék: hol van a párt? Miért nincs itt tisztújítás? Hol vannak az ígért új arcok? S hol a hangyányi tisztesség?
Nincs itt semmi. Nagyjából és egészében vége a dalnak. Az MSZP az utolsó utáni esélyét is eljátszotta, a vének tanácsa menti a menthetőt, tovább lopnak még fél évig, aztán hosszú időre vége. A tegnap még oly összetartó kommunista utódpárt tagjai egyelőre bíznak a jövőben: egymást méregetve barátságot és hűséget színlelnek. Dehogy barátok, dehogy hűségesek ők! Lassan araszolnak az üzleti szféra és a magánélet sáncai mögé, de alaposan elszámították magukat. Az elszámoltatás elkerülhetetlen, emlékszünk a nevükre, az arcukra, a bűneikre, a megfelelő helyeken szépen telnek a dossziék. Az új kormány nem kezdheti mással, mint a börtönszocialisták számának némi gyarapításával.
De nemcsak Lendvaiék a bűnösök, a hatalmi rendszer apró fogaskerekeit is alaposan szemügyre kell majd venni a fordulat után. Itt van például a "demokratikus" és "magyar" rendőrség, amely a hét végén hihetetlen brutalitással számolta fel a gárdisták demonstrációját. Akik ott voltak, azt mondják, a rendszerváltozás előtti időket idéző ideologikus köd szállt a rendőrök agyára, ütöttek-vágtak, akit csak értek.
Ezt sem sokáig csinálhatjátok már. Hamarosan rend lesz ebben az országban, és akkor névről névre halad majd az igazságszolgáltatás, s mindannyian sorra kerültök.
Így aztán, ha rendőr lennék, pláne magyarokat csépelő rendőr, most kicsit halkítanék az indulataimon. Máskülönben meglehet, hogy Lendvai Ildikó helyett valaki más cibálja meg a hajamat, legalábbis képletesen. És az fájni fog - nem kicsit, nagyon.