Ha visszatemetik, ő kiássa újra. Neki az apját, anyját ölette meg. Hihetetlen élmény volt ezt látni. 1987-et írtunk. Két évvel voltunk "a" miniszterelnök újratemetése, húsz évvel egy diktátor csontjainak kiásása előtt. Még semmit nem tudtunk. S húsz évvel azután, hogy meghalt, csak egy szót tudunk biztosan. Úgy keresztelték meg: Czermanik.

Tengiz Abuladze 1984-ben készített Vezeklés című filmjének kerettörténete, hogy egy asszony nem képes belenyugodni abba, hogy városának egykori polgármestere, aki hatalmát arra használta ki, hogy véres diktatúrát vezessen be a városkában (természetesen a grúz Dzsugasvilit, a világtörténelem legvéreskezűbb diktátorát ábrázolta így 1984-ben rendezett filmjében a szintén grúz rendező), abban a földben nyughasson, melyet meggyalázott, ahol az ő szüleit elveszejtette a hatalom. A család hiába temeti el a diktátort, ő kiássa naponta.

Elképesztő, miképpen tudnak valósággá válni filmek, műalkotások; akár egy plakát is (Ha forradalom lenne, Ön melyik tévét foglalná el?) Czermanik holttestét ismeretlenek kiásták és megcsonkították, csontjait szétszórták. Czermanikét, akit Kádár János néven ismertünk meg, úgy hogy mindenki tudta, soha nem volt a neve Kádár.

"Másnap Párizs egyik külvárosi temetőjében jeltelen sírba temettek egy férfit. A halotti bizonyítvány szerint a megboldogult megállapíthatatlan személyazonosságú külföldi turista volt, aki 1963. augusztus 25-én,vasárnap autóbaleset áldozata lett. (...) A jelenlévők közül senki nem mutatott megrendülést (...)" Frederick Forsyth világhírű bestellere, a Sakál napjának zárósorai között olvashatjuk a fentieket. A temetésen mindenki tudja, hogy aki a sírba száll, nem egy ismeretlen turista, hanem a Sakál néven ismert terrorista, egy többszörös gyilkos. "Ha a Sakál nem Calthrop volt "- teszi fel a kérdést a főfelügyelő - "akkor hát ki az ördög volt?" Mert bizony nem tudták, kit földelnek el. De persze egyvalami halásos biztonságot nyert, ezt tudták róla. Egy szót:

"Gyilkos."

Kádár és pufajkásai 1956 novemberétől 1957 novemberéig 43 313 személyt ítéltek el első fokon. Közülük 1958 decemberéig, vagyis két év alatt 16 798 kapott tíz év feletti ítéletet - Hornyák Tibor, az '56-os felkelők rabparlamentjének elnöke összesítette ezeket az adatokat 2004-ben. A mai napig hatalmas eltérések vannak a kivégzettek számát illetően. Hornyák úgy tudja, a fent jelzett időszakban 236 embert végeztek ki, de ekkor még 657 ügy volt folyamatban; Kahler Frigyes pedig azt írja: "egy 1958. december 31-én kelt statisztika szerint 259 volt a végrehajtott halálos ítéletek száma, más kutatás szerint 1963-ig 367 főt végeztek ki." Ne feledjük: Gosztonyi Péter 453 főről is írt. Kádár s társai többnyire fiatal embereket gyilkoltattak meg, életük virágában, egy olyan időszakban, amikor a fiatal emberek és asszonyok még nem "keresték magukat", hanem megtalálták - egymást, és családot alapítottak; a család akkoriban legalább 3, nem oly ritkán akár 5 gyerek vállalását jelentette. Az országból a kommunista terror évtizedes, véres dühöngése miatt szintén a Kádár-éra első heteiben elmenekült több százezer ember is egy olyan időszakban menekült el, amikor százezres lélekszám milliós szaporulatot jelentett. Volna.

Istenem, számháborúzunk azon, hogy csak a börtönökben hány embert akasztottak föl Kádár hóhérai a forradalom után, s még szó szerint össze sem számoltuk a forradalom végnapjait követő, több hetes, máig definiálatlan és feltáratlan szovjet-magyar háború (nemzetközi jogi értelemben ugyanis az volt) alatt leadott sortüzek halottait. Csak 1956. december 8-án Salgótarjánban mintegy 131 halott maradt a kövezeten; közel 100 elhunyt azóta is azonosítatlan.

Ne feledjük hát a legfontosabb szót: Kádár János gyilkos.

Most, húsz évvel a halála után, becsületes magyar embernek nem juthat más szó az eszébe Czermanikről. Aznap, 1989. július 6-án történt, hogy - a sors keze - "a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa Nagy Imrét, az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett miniszterelnökét és mártírtársait felmentette az ellenük 1958-ban emelt hamis vádak alól." Nagy Imre. Egy név, amitől a Czermanik egész életében betegesen rettegett. Legalábbis életének abban a szakaszában, amikor meggyilkoltatta Nagy Imrét, az ország utolsó törvényes miniszterelnökét, s helyette ő gyakorolta az egyszemélyes vezető hatalmát egy tökéletesen illegitim, a civilizált világban évekig még csak el sem ismert kormány élén. 1989 július 6-án aztán rajta is beteljesült a sors, és felesége, Tamáska Mária volt ÁVH-s főhadnagy mellett nyugodhatott, amíg csak ki nem forgatták a sírt.

Húsz év után se feledjük: gyilkos.

Faludy György nemcsak ezt tudta róla. Ő azt is tudhatta, ki volt Czermanik: "Egy országot / toltál át Ázsiába. / Tied a jelen. Agycenzúrázott / múltaddal mint vagy? Olykor, esti csendben / hallod-e újra, ahogy Rajk barátod / nyakcsigolyája reccsen? / Ha altatóval sem tudsz már aludni:/ Tóth Ilonka sóhaja utolér-e,/ s Losonczy hörgése, akinek kását / töltettél tüdejébe? / Mint víz alatti, elmerült harangok: / hintáznak-e hajnal fele agyadnál / a tizennyolc esztendős iskolások, / kiket felakasztattál?

Ő tudta, hogy egy gyilkos.

Mégis: egy nép jutott odáig, hogy nem fordult ki az emberek szájából a falat, amikor ettek ebből a koszos kézből. És szemfényvesztésből, összetarhált kölcsönökből, buta alkukból összeeszkábált kommunista bádogjóléttel érték be, elfeledve alapvető jogaikat, nemzeti identitásukat, határon túli testvéreiket, és főleg azt, hogy Czermanik kicsoda.

Mert az emberek jó része ma sem tudja, hogy Czermanik gyilkos.

Nem tudják, hogy 1950. január 1-jén Kádár János belügyminiszterként az ÁVO (Államvédelmi Osztály) helyett saját kezdeményezéseként hozta létre az ÁVH-t (Államvédelmi Hivatalt), hihetetlen mértékben megnövelve a testület hatáskörét. Ezt a szervezetet aztán példátlan jogkörökkel ruházta fel. A terrorszervezet székháza az Andrássy út 60. volt, korábban a nyilasok "Hűség Háza" néven tartottak itt fenn irodákat. Biztos ami biztos, saját elvtársai egy ideig őt magát is lecsücsültették.

De az embereknek azt mondták, hogy őket nem érdekli az ÁVH. És elhiszik, hogy őket éretlen, pattanásos kiskamaszok szintjén vegzáló, igénytelen bulvárlapok érdeklik, meg a némi ügyeskedéssel összeharácsolható anyagi javak.

És nem tudják, hogy Kádár elárulta a hazáját. Balás-Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) alelnöke fogalmazta meg frappánsan Kádár árulását: 1956. november 1-jén közvetítették azt a rádióbeszédét, amelyben megdicsérte a munkásfiatalokat, hogy élen jártak a forradalomban, majd azon nyomban hátraarcot csinált, eltűnt a kormányból és Budapestről, később (az oroszoktól) elvállalva a gyászos helytartói szerepet.

Húsz év eltelt a halála óta, de tíz magyarból egy ha rávágná, hogy Kádár volt a felelős azért, amiért megszálló hadseregként vonultunk be Csehszlovákiába 1968 augusztus 21-én. Pedig 1968 július 14-15-én Varsóban ő maga minősítette nacionalista elhajlásnak azt, hogy a csehek nem vettek részt a találkozón, és fogadta el a szomszédos ország megszállásának gondolatát.

A Sorstalanságot én a Kádár-rendszerről írtam, és aki a hetvenes évek Magyarországán élt, annak azonnal észre kellett vennie, hogy aki ezt a könyvet írta, az ismeri a jelent, és gyűlöli. Egy olyan alkalmazkodási folyamatot írtam le ugyanis, amely minden elemében a magyar történelem 1956 utáni szakaszára emlékeztetett - így fogalmazott a zsidók elleni népirtásról írt könyve kapcsán Kertész Imre.

Húsz év múlva is csak azt látjuk, hogy a Kádár-rendszer több évtizedes korszaka legalább akkora károkat okozott nekünk, mint az 1956-os megszállás és a kivégzések. A földjeiről városi lakótelepek nyomorába űzött parasztság, a millió számra elabortáltatott, egészséges magyar magzatok (államvallásként adagolva, hogy "nyulak" a sokgyerekesek, és nem a családnak, hanem magunknak kell élni), a nemzeti öntudatától megfosztott, ateista, üres tekintetű, cinikus, destruktív világnézetű "lakosság", amellyé egy Istenben, hazában hívő nemzet süllyedt - sorolhatnánk, hová jutottunk. S elővehetnénk az elmúlt húsz évet, melynek során távolléte, Czakóval fogalmazva, nem töltötte be azt a hihetetlen űrt, amit hiánya okozott.

De ma, halála napján, mint a film címe hirdette, a vezeklésre várunk, legalább ma is élő bűntársaitól, az utódpárt felelősei részéről.

Hogy nézzenek már szembe végre ezzel a terhes örökséggel.