fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Péntektől hatályos az új erdőtörvény végrehajtási rendelete
2009. július 8., 12:41
Húszezer forintos bírságra számíthat az, aki láncfűrésszel megy kirándulni az erdőbe, míg aki a saját erdejében bejelentés nélkül vág ki fát, annak köbméterenként 20 ezer forint a büntetés - egyebek mellett ezt tartalmazza az erdőt védő bírságokról szóló kormányrendelet.

A parlament áprilisban fogadta el az erdőtörvényt, amely meghatározza azt is, hogy mikor kell erdőgazdálkodási, illetve erdővédelmi bírságot kiszabni. A bírság mértékének megállapítását viszont a kormányra bízza a törvény, így született meg a mostani rendelet.

Mindkét bírság alapja az erdővédelmi járulékalap (eja), amelyet 100 ezer forintban határoz meg a kormányrendelet. A bírság konkrét összege a rendeletben leírt szorzószám és az eja - a 100 ezer forint - szorzata. Például aki bejelentés nélkül termeli ki a saját erdejében a fát, erdőgazdálkodási bírság gyanánt köbméterenként 100 ezerszer 0,2, azaz 20 ezer forintot tartozik fizetni. Ez a fa piaci árának a többszöröse. Aki pedig nem szakszerűen neveli a faállományt, annak a bírsága hektáronként 100-200 ezer forint lehet.

Erdőben való legeltetés esetén a károsított terület nagysága és a károsodás mértéke szerint a bírság 30-300 ezer forintig terjedhet. Aki az erdőbe - látogatóként, azaz kirándulóként - fél kilogrammosnál nagyobb fejszét visz magával, az 10 ezer, míg aki motorfűrészt visz magával, 20 ezer forintos erdővédelmi bírságot fizet.

A vadászok sem maradnak ki az erdővédelmi bírságból. Amennyiben a vadak a felújított erdőben a vezérhajtások több mint 30 százalékát károsították, akkor a vadászatra jogosult - a vadásztársaság - hektáronként 20-200 ezer forint bírságra számíthat.

Aki három éven belül ismételt jogsértést követ el, annál a bírság alsó és felső határa is a kétszeresére emelkedik.

A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányrendelet pénteken lép hatályba.

(forestpress.hu)