fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A gazdasági válság lesz az egyik központi téma Tusnádfürdőn
2009. július 13., 14:40
Az idei bálványosi szabadegyetemen többi között a gazdasági válság, az energiabiztonság, az "EU kicsit bizonytalannak látszó jövője", valamint az autonómia megvalósíthatósága lesz napirenden - mondta el Németh Zsolt sajtótájékoztatón.

A jubileumi, XX. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról, Tusványosról szólva Németh Zsolt úgy fogalmazott: a tusványosi tábor a polgári és nemzeti gondolkodás egyik megkerülhetetlen rendezvényévé vált az elmúlt húsz évben, amely befolyásolja a magyar politikát, a magyar nemzetpolitikát, a magyarországi és az erdélyi értelmiségi párbeszédet, illetve meghatározó módon érinti a margyar-román dialógust is. "Olyan stratégiai célkitűzések és elgondolások, mint a határokat átívelő magyar nemzetegyesítés, a státusztörvény, a magyar autonómiatanács, a Magyar Állandó Értekezlet, az észak-erdélyi autópálya, mind olyan kezdeményezések, intézmények, projektek voltak, amelyek ennek a tábornak a keretei között fogalmazódtak meg, ülepedtek le, kristályosodtak ki az elmúlt években" - fűzte hozzá.

A szervezők, alapítók elhatározták azt is, hogy a jövőben létrehoznak egy "Tusványos Intézetet", egy erdélyi székhelyű civil szervezetet, amely szabadegyetemként és kutatóközpontként kívánja intézményesíteni a magyar-magyar, illetőleg a magyar-román párbeszédet - jelentette be Németh Zsolt.

Az idei tábor programjáról szólva elmondta: a leghangsúlyosabban a gazdasági válság kérdésköre, továbbá az energiabiztonság, az "Európai Unió kicsit bizonytalannak látszó jövője", a nemzetpolitikában az autonómia megvalósíthatóságának a kérdése kerül napirendre. Hozzátette: Orbán Viktor idén is szombaton fog előadást tartani.

A kulturális programról szólva úgy fogalmazott, egy nagyon gazdag jubileumi program állt össze.

(fidesz.hu)