A részletek nem csökkentek, s aki nem tudja fizetni jelentősen felduzzadt törlesztőrészletét, az mehet a híd alá vagy a Dunának. Egyes pénzemberek pedig lesben állva várják, hogy fél-, harmad- vagy akár negyedáron jussanak hozzá a földönfutóvá vált honfitársaink otthonához.

Európa messze van! Az öreg kontinens egyes államaiban létezik irányadó kamatszint vagy kamatplafon, amelyet a kereskedelmi bankoknak figyelembe kell venniük a hitelezésükben. A szerződésekben ezt kötelesek rögzíteni, s attól nem térhetnek el.

Magyarországon a kamatszintet a forrásköltségekhez kell igazítani, ám ennek meghatározása - főleg válság idején - nehezen ellenőrizhető. Így nyitva a kiskapu, a banki kaszálásnak szinte semmi sem szab határt.

Augusztustól hatályba lép ugyan egy törvénymódosítás, amely véget vethetne a pénzintézetek egyoldalú szerződésmásításainak, ám ez sem fog átütő sikert hozni. Irányadó kamat nem lesz - ami az ügyfelek elsődleges érdeke lenne -, csak azt kell közölniük a pénzintézeteknek, milyen külső körülmények miatt emelnek. Okot pedig találnak bőven. A napokban egymillió adós kap levelet, amelyben a bankok közlik velük, hogy a jövőben gyakorlatilag az összes költségüket és kockázatukat rájuk terhelhetik. Rengeteg feltételt sorolnak fel: így például a későbbiekben akkor is változtathatnak a szerződésen, ha a bank működési feltételeinek biztosításában változások következnek be. E homályos, mindenre ráhúzható passzus alá sorolják a technikai eszközök használatának, valamint a postai költségeknek a drágulását. Ide tartozik az internethasználat díjának és az irodaszerek árának emelkedése, a bankok közötti elszámolás költségeinek változása, sőt a munkatársaik fizetésének emelése is!

Mindezek alapján egyértelmű: kockázata egyedül csak az ügyfélnek van. Úgy tűnik, az emberek csak és kizárólag addig fontosak a hitelintézetek számára, amíg megkötik velük a szerződést. Emlékezetes, gyakran maguk a bankok beszélték rá az ügyfeleket, hogy ne forintban, hanem euróban vagy inkább svájci frankban adósodjanak el, mert az "kedvezőbb". Aztán amikor többek között a hiteltelen kormányzás miatt bedőlt a forint, azzal együtt buktak a magyar családok házi pénztárai is.

Persze aki devizahitelt vesz fel, az számoljon az árfolyamkockázattal is. Ám itt már nem csak arról van szó, hogy a pénzintézetek az árfolyamváltozás miatt emeltek.

De talán nem is a bankokra kell haragudni. Ők pont addig mennek el, addig tekintik prédának és nem ügyfélnek a magyarokat, amíg azt a kormány, a politika hagyja, s a jogszabályok megengedik. Túl sokat azonban nem érdemes várnunk e téren egy olyan országban, ahol a magyar érdekek képviselete helyett hét éve abban versenyeznek a kormányok egymással, hogy melyikük tudja jobban megsütni saját pecsenyéjét, s százmilliós saját vagyonokat menekítenek és menekíttetnek külföldre.

A devizabuktát megúszhattuk volna, ha már euróval fizetnénk. Csak úgy emlékeztetőül, a Fidesz-kormány idején a közös uniós fizetőeszköz bevezetésének várható dátuma 2007 volt, a pesszimistább verzió 2008-cal számolt. Aztán egymásnak adták a "szakértői" szocialista kormányok a kilincset és a bársonyszéket, s regnálásuk éveinek számával egyenes arányban távolodtunk attól, hogy Magyarországon is euróval fizessünk. Ma pedig már céldátum sincs. Így marad a kockázat - na persze, nem a bankoknak...