"A gyilkosokat felelősségre kellett volna vonni!"

Létrehozva: 2009. július 25., 11:44	nyomtat	küld

- Elhivatottságot érez az ember arra, hogy politikus legyen?

- Nem feltétlenül. Egy politikusnak ne legyen küldetés- és tökéletesség tudata. De biztosan legyen meg benne a szolgálatvállalás és felelősségvállalás képessége. Mindenekelőtt tudnia kell, hogy kit akar szolgálni. Soha nem akartam megváltani az emberiséget, de hamar kiderült, hogy a nemzet olyan közösség, amelynek boldogulásáért érdemes tenni.

- És ki határozza meg a közösség céljait?

- A politikus.

- Azaz a politikus tudja, mi egy közösség érdeke?

- Igen, tudnia kell.

- A közélet az ön számára a Független Jogász Fórummal indult. Magáénak tekinti az ötletet?

- Igen, én találtam ki, de hat másik ügyvéddel együtt hoztuk létre. A Fiatal Ügyvédek Klubjában próbáltam embereket gyűjteni az elképzeléseimhez. Ez reformkommunista kezdeményezésnek számított, mely az akkori ügyvédi hierarchia ellen lázadt. Náluk találkoztam néhány olyan emberrel, akik vevők voltak az elképzeléseimre.

- A Független Jogász Fórum 1989-ben alakult meg. Mi indokolta az időzítést?

- Mindig imponáltak a szamizdatos fiúk, Demszkyék, Kőszegék, akiket időnként letartóztattak, meghurcoltak. Úgy éreztem, ebben esetleg részt kellene venni. Az tartott vissza, hogy reménytelennek láttam a dolgot, és tudtam, ha csatlakozom, az az ügyvédi pályám feladását jelenti. Túl nagy ár lett volna a hősködésért. 1988 második felében azonban már látszott, hogy a mozgolódásnak lehet olyan eredménye, amiért érdemes kockáztatni. Ha akkor nem kezdek valamit, az már gyávaság lett volna.

- A '80-as évek derekán a Szovjetunió elengedte a szatelitországok kezét. Ez is megkönnyítette a dolgukat, nem?

- Lehet, hogy így volt, de erről mi nem tudtunk. A kerekasztal-tárgyalások során vált egyértelművé, hogy a Brezsnyev-doktrina nem érvényesül többé. Az viszont nem igaz, hogy a rendszerváltás a jogrendben még az első szabadon választott parlament megalakulása előtt lezajlott. A változást az emberek és a hatalom között az 1956 utáni hallgatólagos kompromisszum felbomlása hozta. E szerint lehettünk egy kicsit szabadok, de a hatalomba nem szólhattunk bele. A '80-as évek második felére azonban a gazdaság lejtmenetbe került. Az emberek jelentős része a jólétéért küzdött, gmk-zott, Bécsbe trabantozott Gorenjéért, egy igen szűk réteg viszont részt követelt sorsának alakításában.

- Egységes volt az a csoport, akik nem a gmk-zásra meg a Gorenjére csaptak le a hatalom gyengülése láttán?

- Már akkor sem lehetett egységes tömbről beszélni. Nem lehetett pontosan látni, hogy meddig terjednek a bejárható határok. Bíró Zoltánék, Csurkáék úgy gondolták, hogy nem olyan rossz ez a kommunizmus, csak az a baj, hogy a kommunisták, és nem rendes magyar emberek csinálják. Voltak olyanok, mint Antall József, akik már akkor is a nyugati demokráciában gondolkodtak. Magam is ide tartoztam.

- Ön szerint ideológiamentesen történt a rendszer lebontása?

- A közéletivé váló erők sokszínűek voltak. Sokszor véletlenszerű volt, ki hová csatlakozott. Abban azonban egyek voltunk, hogy mindannyian a szabadságot akartuk. Bíró, Lezsák és Csoóri is szabad akart lenni, függetlenül attól, hogy ők inkább a népi balhoz voltak sorolhatóak. A volt maoista szadis is szabad akart lenni, Tamás Gazsi is, aki akkor éppen liberalizmusnak nevezte a maga szabadságvágyát. Aztán később konzervativizmusnak, most meg éppen kommunistának, ha nem tévedek... A különbség az MDF és az SZDSZ között abban állt, hogy az akkori SZDSZ az illegalitásban végzett tevékenység miatt radikálisabbnak tűnt. Az MDF sokkal inkább a legalitáson belül kereste a megoldási lehetőségeket. Most természetesen a '88-as MDF-re gondolok. Én is radikálisabb gondolkodású voltam, így elvileg csatlakozhattam volna az SZDSZ-hez is. Mivel azonban a markáns nemzeti elkötelezettség inkább vonzott, mint a baloldali gyökerű filozófus, közgazdász, szociológus mentalitás, az MDF-et választottam.

- Sokat emlegetik az antalli örökséget. Ez ön szerint miben áll?

- Az ország óriási szerencséje, hogy az első szabadon választott miniszterelnöke Antall József volt. Az antalli örökség a szolgálatközpontúság. Sokaknak tetszett, ahogy a nemrég távozott miniszterelnök a szívére szorított kézzel a himnusz hangjai alatt éppen a hazáját szolgálja. Antallnál azonban ez gondolkodásmód és felelősségvállalás volt. Szabad Gyuri bácsira ugyanez volt jellemző. A kerekasztal-tárgyalásokon nagyon szimpatikus volt Magyar Bálint vagy Orbán Viktor hozzáállása. Frissek voltak, okosak, gyorsak, radikálisak, kemények. De míg Antallon és Szabadon azt láttam, hogy minden lépésüket a következmények gondos mérlegelése irányítja, Magyart, Orbánt inkább az vezérelte, hogy "megpróbáljuk, aztán ha nem sikerül, akkor próbálunk valami mást". Ez nyilván a korukból fakadt, de Antallék történelmi tapasztalataikból is tudták, mit kockáztatnak. Szabad György egyszer azt mondta: "Ha egy pallón megyünk át egy szakadék fölött, akkor annak nem a balszélén és nem a jobb szélén kell menni, hanem középen. És pláne középen kell menni, ha nem egyedül megyünk, hanem visszük a hátunkon az egész családunkat, az egész nemzetünket". Középen menni. Ez az antalli örökség: naponta megélt szolgálat és felelősségérzet. Ide tartozik a politikai ellenfelek megbecsülése is. Antall nem volt naiv, tudta, hogy a vele szemben ülő alkalmasint nem a norfolki herceg, de mögötte is állnak szavazók. Ezért csak kompromisszumokkal lehet előre jutni. A célt kell nézni és mindig azt a megoldást, adott esetben kompromisszumot kell választani, ami hosszú távon hatékonyabb.

- Feltűnő a hasonlóság a Független Jogász Fórum nyitódokumentumában ön által megfogalmazott társadalmi diagnózis és a mai viszonyok között. A '80-as évek végén és ma is társadalmi, politikai és gazdasági válságról beszélnek. Egyetért azzal, hogy nagyon lobogott a hajunk az elmúlt húsz évben, mégsem jutottunk messzire?

- Akkor is válság volt, és ma is az van. Most belső, magyar válságunkról beszélek. A helyzet ma is változást követel, ahogy akkor is. A változás módjában azonban óriási a különbség. Most a változásnak demokratikus keretei vannak. Akkor az volt a feladat, hogy a változás demokratikus kereteit alakítsuk ki a semmiből, egy ellenérdekelt hatalommal szemben. Most pedig nincs olyan hatalom, amely a nép akaratának ellent tudna állni.

- Ma mégis egyre többen beszélnek a rendszerváltás kudarcáról. Ön hogyan vélekedik erről?

- Azt gondolom, hogy a rendszerváltozás sikertörténet. Polgári demokratikus jogállam, a keleti blokk helyett nyugati orientáció alakult ki, az ország visszanyerte szuverenitását. A szabadságjogok érvényesülnek, működő piacgazdaság van. És mindez olyan módon, ahogy az adott helyzetben, a lehető leggyorsabban és legkövetkezetesebben végbemehetett. A társadalom átalakulása lassabb. A rendszerváltás nem hozta el, amit a többség várt tőle: nem hozott jólétet, aminek jelentős része persze illúzió volt, és nem hozott igazságot.

- Akkor mondhatja ön mint rendszerváltó politikus, hogy a rendszerváltás befejeződött, a többi nem az ön dolga?

- A rendszerváltás nem hozta el a jólétet és az igazságot. Ezzel kapcsolatban van hiányérzetem. Hogy húsz évvel a rendszerváltás után még mindig ne legyen valamiféle jólét, és még mindig azok legyenek jobb helyzetben, akik a rendszerváltás előtt, az legalábbis érdekes. Ennek azonban nincs köze ahhoz, ahogy a rendszerváltás végbement.

- Az előbb a meg nem született igazságról beszélt. Mire gondol?

- Az igazság, melyet egyébként a jólétnél kevesebben akartak, bonyolult dolog. Nem az ügynökök kergetéséről van szó, de a gyilkosokat felelősségre kellett volna vonni, az elévülési törvényt meg kellett volna alkotni. Ma már a Justitia-terv felelősségre vonási részének nincs realitása. A társadalmi viszonyoknak kellett volna úgy alakulniuk, hogy legyen esélye a "csak" tehetségesnek is. A korábbi rendszerben egyértelmű volt, hogy nem az én nővérem, hanem a párttitkár főorvos jut ki ösztöndíjjal külföldre. De hogy ma is az egykori KISZ-titkárok legyenek vezető funkciókban, az igazság-deficitet jelez.

- Még egyszer kérdezem: miért hagyta ott a közéletet, ha lenne még tennivaló?

- Nem én hagytam el a politikát, hanem a politika hagyott el engem. 1998-ban nem szavaztak be a parlamentbe.

- Azaz a nép nem kérte, hogy képviselje tovább?

- Így van. Egy demokrácia keretei között nem úgy van, mint korábban. Ha a nép nem kér belőled, le kell lépni. Én hiába akarom folytatni, ha nem kérnek belőlem. Ez a mai közélet egyébként sem túlságosan vonzó...

- Csalódott?

- Igen. De ettől függetlenül lehet, hogy még előbb abba kellett volna hagyni. Talán már a Magyar Demokrata Néppártot sem kellett volna létrehozni, mert sikertelen vállalkozás volt. A vállalkozást pedig a siker minősíti. Célom azonban mindig egyértelmű volt: soha nem az önérvényesítés, hanem egy jobbközép erő kialakítása és a közösség szolgálata, amelyhez tartozom.