fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Arcra esett a sündőrség
2009. július 27., 08:45
Azért lássuk be: ami pénteken történt, az egyenes következménye mindannak, ami 2006 szeptembere óta ebben az országban folyik, és amit már 2002 óta sejthetett, akinek volt rá szeme, füle. Kiállt Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter az egész magyar sajtó elé, és a következőket hazudta: "a DVD-n látható, hogy a politikusok házainál felrobbantani tervezett robbanószerkezetet működésbe hozzák, hogy így érzékeltessék annak erejét". Mármint az állítólagos Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjai.

Az igazság ezzel szemben az, hogy 2007 nyarán a gyakorlati kémia iránt a megengedhetőnél kissé jobban érdeklődő két gyermek és három fiatal brahiból felrobbantott egy házilag kutyult bombát Bonyhád határában. Az esetet a sajtó akkor felkapta, a rendőrség a fiatalokat kézre kerítette, időközben el is ítélték őket robbanószerrel való visszaélés miatt. Az ő robbantásuk látható Draskovics videóján, a kísérletező kedvű gyerekeket a bíróság még csak érintőlegesen sem hozta összefüggésbe holmi felszabadító hadsereggel, de még a magyar politikával sem. A miniszteri csalást mindenki saját kezűleg is leleplezheti, ha visszakeresi az interneten a televíziók két évvel ezelőtti tudósításait és összehasonlítja a Draskovics-filmmel. Megnézi a bokrokat és a tájat, s máris nyilvánvalóvá válik a hazugság. A miniszter tehát blöffölt egyet, hadd lássa a magyar, hogy már tétre megy a játék. Mert úgy gondolta, úgy érezte, megteheti. Megteheti, hogy átverjen nyolcmillió választópolgárt, ha a nómenklatúra érdeke úgy kívánja. Márpedig a vesztésre álló nómenklatúra utolsó, remegve kézben tartott lapja a terrorista kártya. Ezt kell még valahogy kijátszani. Fogjunk tehát néhány túlhevült, hősszerepre pályázó balekot, ugrassuk be őket - a jól bevált NKVD-s, KGB-s, ÁVH-s módszerekkel - a mámoros felszabadító hadseregbe, aztán amikor minden mondanivaló elfogyott, rángassuk elő őket, és mutogassuk naponta az embereknek mint önigazolást a szemkilövésekre, a megalázott, megvert ellenzékiekre, a tönkretett ünnepekre, és még sorolhatnánk, hogy mi mindenre.

Az igazság ebben a történetben finoman szólva is másodlagos. Draskovics Tibor, aki remélhetően ennek a cikknek a sajtó alá rendezésekor már nem viselheti a miniszteri címet, lazán operálhat a nyilvánvalóan kamu videóval, mint a terroristasztori úgyszólván egyetlen tárgyi bizonyítékával, sőt még kitüntetést és pénzjutalmat is osztogathat a videót "megtaláló" rendőröknek, mint tette a múlt pénteken. Ahogyan Demszky Gáborék is kitüntették Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt a véres 2006-os október után. Draskovics a pénteki sajtótájékoztatón gyorsan rá is tért a lényegre: "Vannak magukat demokratikusnak nevező politikusok, akik terveket egyeztetnek és nyilatkozatokat írnak alá azokkal, akik túl vannak a választóvonalon, akik a gyanú szerint részesei voltak annak a bombának, aminek hála istennek csak a tesztjét láthatják a videón."

Az emberek manipulálása, a hergelés és a félelemkeltés Ron Werber izraeli kampánytanácsadó 2002-es meghívásával kezdődött, majd folytatódott a 23 millió romános húzással, a nyakában kötelet hordó, Kövér László beszédét szándékosan kiforgató Kovács László performance-ával, a határon túli magyarok ellen uszító MSZP-s füzetecske kinyomtatásával, a mesterlövészekkel tarkított március 15-ével, hogy aztán, az őszödi beszéd kiszivárogtatásával kezdetét vegye az igen hosszadalmasra sikerült, hiszen még ma is tartó végjáték.

Amióta Debreczeni József interjúkötetében személyesen elhencegett vele, tudjuk, hogy 2002 óta mindezen aljasságok hátterében értelmi szerzőként egyetlen ember, Gyurcsány Ferenc áll(t). Neki kellene végre eltakarodnia ebből az országból. A sleppjével együtt.

(Huth Gergely, Magyar Hírlap)