Aki dolgozott a közigazgatásban, tudja, hogy bármikor leül két minisztérium két volt vagy mai munkatársa két sör mellé, akkor nem csak két példát tud mondani az utóbbi húsz év történé seiből a pazarlásra, az értelmetlen, szakmailag megmagyarázhatatlan döntésekre, a legjobb szakértőket elriasztó vagy kirekesztő személyzeti politikára. Ma már nagy eredménynek számít, ha egy épkézláb törvényjavaslatot ki tud magából izzadni a sokszorosan átszervezett és kontraszelektált hazai államapparátus. Mint ahogyan a magyar focimeccsen a kommentátor örömmel felkiált akkor is, ha az ellenfél kapuja irányába tudják rúgni a labdát - még ha fényévekre vagyunk is a gólesélytől -, úgy örül a tisztviselői vezérkar egy-egy értelmesnek tűnő ötletnek.

Ezek után aligha lehet csodálkozni, ha a vámosok a saját laboratóriumukból kapott cukormintákat sem veszik figyelembe, mert elsikkadtak valahol saját adminisztrációjuk útvesztőjében. Ez most négyszázmillió forintunkba fog kerülni (nekünk, adófizetőknek, és nem nekik...), mert Brüsszelben egyáltalán nem érdekli az uniós hatóságokat, kinek a tehetetlensége rövidítette meg a közös kasszát.

A hazai közigazgatás ellehetetlenítése azért is érthetetlen, mert az utóbbi húsz évből tizenkettőben azok a szocialisták voltak hatalmon, akik a múlt örökségét jól ismerik, és akár tovább is fejleszthették volna a régi apparátus utódját, amelynek lojalitását mindvégig maguk mögött tudhatták. Erre annál is inkább szükség lett volna, mert korszerű döntéshozatali mechanizmus nélkül, amelynek szerves része az apparátus, nincs gazdasági fejlődés. Ma minden vállalkozó tudja, hogy a gazdasági kilábalás egyik legfőbb akadálya éppen maga az állam, amely elszakadt a mindennapi élettől. Az államhatalmat képviselő, politikai megrendelések teljesítésére kényszerített apparátus pedig egyre reménytelenebbül legyint a fent kiagyalt ostobaságokra. Ráadásul egyre kevesebbet ér a fizetése, ami ellen hagyományosan úgy védekezik, hogy egyre kevesebbet dolgozik. Illetve pontosan csak annyit, amennyit szerinte a pénze megér. Ahogy a járandósága értéktelenedik, egyre kevesebbet teljesít. Különösen, hogy olyan vezetők ülnek a tisztviselői székekben, akik még azt sem tudják, amit a legegyszerűbb hivatalnoknak is fújnia kell. Szinte kizárólag pártkatonákkal találkozhatunk a fontos pozíciókban. Pedig a hivatalnok feladata nem a pártérdek képviselete, hanem ésszerű alternatívák kidolgozása a kormányzat számára.

Az állam azonban nem a hivatalnokoké, mint ahogy a mienk sem, hanem azoké, akik a vezetői pótlékot kapják. Köztük is a legsikeresebbek közé tartozik Draskovics Tibor. Szervezőtehetségét Medgyessy Péter miniszterelnök kabinetfőnöki kinevezéssel ismerte el. A pénzügyminisztérium egykori jogi főosztályvezetője és államtitkára 2004-re már a pénzügyi tárca vezetője lett. Ezután beindult a karrier: a Magyar Villamos Művek elnöke volt, majd az Államreform Bizottság munkáját vezette, később igazságügyi és rendészeti miniszter lett. Milyen sokoldalú ez a Draskovics elvtárs! Mintha a Tanú visszatér című film peregne a szemünk előtt. A szocialisták most éppen úgy viselkednek, mint a film végén Virág elvtárs. Mert tudják, képtelenek elhitetni az országgal azt, hogy a világok legjobbikát hozták el. Mégis igyekeznek belénk sulykolni, hogy a Fidesz jön ugyan, de még visszasírjuk majd őket.

Hadd emlékeztessem az elvtársakat Pelikán válaszára: "Hát erre azért nem mernék megesküdni!"