fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Fidesz kiáll Seres Mária mozgalmának jogai mellett
2009. július 28., 12:45

Rendőrségi határozat akadályozta meg a Seres Mária vezette Civil Mozgalom múlt hétre tervezett élőláncát a parlament előtt. A Fidesz ennek kapcsán leszögezi, hogy elfogadhatatlannak tartja azt, ha a kormányzat - a hatóságok útján - mondvacsinált okokkal, valós törvényi indokok nélkül, politikai alapon akadályozza az emberek vagy a civil szervezetek alkotmányos jogainak érvényesülését, jelen esetben a gyülekezés jogát.

Lehet, hogy sok kérdésben másként gondolkodunk, mint Seres Mária illetve az általa vezetett szervezet, de semmilyen közéleti vita nem írhatja felül azt a kötelezettséget, hogy a Fidesz - a törvényesség és a rend pártjaként - tiltakozzon a joggal való kormányzati visszaélés újabb esete ellen. A Gyurcsány-Bajnai-korszak egyik legnagyobb bűne, hogy az emberek legalapvetőbb szabadságjogait veszi semmibe sorozatosan, súlyosan rombolva ezzel a magyar demokráciát, a jogállamiságot.

Balog Zoltán
Fidesz, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke

(fidesz.hu)