Teoretikus baklövések

Létrehozva: 2009. augusztus 6., 08:46	nyomtat	küld

Ne ítéljenek el érte, de a lelkem mélyén remélem, hogy nem Lendvai Ildikó írta azt az egész oldalas "elméleti" alapvetést, amely a magát nemrég még egyszerre szocialistának és függetlennek nevező, jelzőit azonban mára bölcsen elhagyó napilap hétfői számában jelent meg. Azért remélem, mert kétségbeejtő lenne, ha Lendvai vette volna magának a bátorságot, hogy úgy beszéljen a 18. század végétől a 20. század elejéig oly sok reményt keltő egyenlőség-igazságosság-szolidaritás hármas eszméjéről, mintha hatalomgyakorlása során pártja az elmúlt hét szűk esztendőben - könyörtelenül és kőkemény céltudatossággal - nem éppen ennek az ellenkezőjét valósította volna meg.

A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-kurzus, a milliárdosok uralma - a Lendvai nevével jegyzett cikk beállításával ellentétben - egyáltalán nem a szegény néprétegek felemeléséről vagy más klasszikus baloldali értékek képviseletéről szólt. Hanem a nemzeti vagyon gátlástalan, mohó lenyúlásáról, a szocialista vezérkar tagjainak és holdudvaruknak "körön belül" nyújtott százmilliós juttatásairól. Törvénytelenségek legitimálásáért vagy talpnyalásért sokmilliós tanácsadói díjakról. Alávaló privatizációs csalásokról. A magyar nemzet kárára más országok érdekeit szolgáló, titkos üzleti megállapodásokról. Az ellenzék visszataszító eszközökkel történő lejáratásáról. Lopásról, csalásról, hazugságokról. Más szóval: Gyurcsányról, Veresről, Szilvásyról, Laborcról, Draskovicsról.

Ez lenne a baloldali hatalomgyakorlás? Találomra idézek Lendvai avítt, "pártközpontos" közhelyeiből. "A baloldal korábbi modelljeiben is az egyenlőtlen viszonyokat próbálta kiegyensúlyozottabbá tenni. Emancipált. Munkavállalókat a munkaadóhoz, hagyományos nyelven a munkát a tőkéhez képest, a nőket a macsóvilághoz képest, egyik meggyőződést, hitet, kultúrát a másikhoz képest." Micsoda? Hogyan "emancipált" a "baloldali modell"? A polgári szellem kiirtásával, vallásüldözéssel, brutális cenzúrával, szellemi terrorral, a művészet és az oktatás minden formájában megvalósított diktatúrával? Úgy emancipálta a nőket, hogy a Magyarország által aláírt ENSZ-határozattal szemben három műszakos, többek között éjszakai munkára kötelezte őket? Vagy a padláslesöprésekkel, netán a téeszesítéssel emancipált? Lendvai olyan érdemeket tulajdonít a baloldali hatalomgyakorlásnak, amelyek soha nem is léteztek. Kit remél ezzel maga mellé állítani?

Az elméletinek szánt írás másik anomáliája abból következik, hogy a kínosan anakronisztikus közhelyek mögé bújva elég felvértezettnek érzi magát az ellenfelével szembeni intellektuális győzelemhez. El kell ismerni, a Die Zeit, a Standard és a többi "baloldali" lap mocskolódó szerzőivel szemben Lendvai (mármint az Ildikó) nem "fasisztáz", nem "diktátoroz" (a többi lejárató jelzőt keressék meg a másnaponként zsigerből gyalázkodó névrokonának írásaiban).

Lendvai (mármint az Ildikó) ugyanakkor azt a primitív lejárató módszert alkalmazza, hogy ostobaságnak nevezi Orbán Viktor okfejtésének néhány történelmileg nehezen cáfolható tételét. Gúnyolódik azon, hogy a Fidesz elnöke szerint "a hagyományos jobb- és baloldali fölosztás teljes egészében értelmét vesztette". Pedig ez ma már evidencia: a kérészéletű frankfurti előparlament padsoraiban 1848 tavaszán kialakult baloldal-jobboldal megkülönböztetés a 21. század elejére éppúgy idejét múlta, mint a vesztfáliai rendszer, amelyben a nemzetállamok lettek a művelt világ működésének alapegységei. 1648-tól a 20. század végéig működött a dolog, ám a globális világ integrációs folyamatai nyomán mostanra a konfliktusokat ebben a feltételrendszerben már nem nagyon lehet kezelni.

Hasonló a helyzet az 1968. évi kommunista reformtörekvésekkel, amelyeket Lendvai Ildikó egy nagy generáció művének tekint. Orbán Viktor (ahogy Lendvai fogalmaz: "a Fidesz") ezzel szemben azt látja benne, hogy az "emberarcú szocializmus" eltaposására indult "baráti tankok" a rendszer életképtelenségét bizonyították. A részben a KGB-s "befolyási ügynökök" által gerjesztett, sőt pénzelt 1968-as nyugati diáktüntetések pedig filozófiai és politikai értelemben is zsákutcának bizonyultak. Ezek tagadhatatlan tények.

Az elméleti írás legjellegzetesebb baklövése, hogy a szocialista pártelnök úton-útfélen olyan kijelentéseket tulajdonít ellenfelének, amelyeket az soha nem tett. Szomorú, hogy az írást publikáló lap is éppen ilyet tart kiemelésre érdemesnek: "Orbán szerint megszűnik a politikai sokszínűség, a pluralizmus, mindaz, amiért a többpárti demokráciát kitalálták." Csakhogy a Fidesz elnöke nem a pluralizmus megszűnéséről beszélt, hanem a baloldal hitelvesztése miatt Európa-szerte kétpólusúból egycentrumúvá váló politikai életről. Erről a valós és fontos változásról érdemes lenne vitatkozni. Ennek van értelme.

A Lendvai-cikk primitív okfejtésének, legnagyobb sajnálatomra, nincs.