fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Lakoltatás
2009. augusztus 17., 09:07
Otthon. Magyarországon jelenleg csaknem félmillió embert fenyeget a katasztrófa, hogy elveszíti ezt a biztonságot jelentő szigetet, a megérkezés helyét. A kedvezményesnek hazudott devizaalapú jelzáloghitelekkel elkábított magyarokat az otthonukban ma már nem a nyugalom fénye fogadja, hanem a családi fészek szétdúlásának árnya, a kilakoltatás réme fenyegeti. A felmérések szerint az év végére akár nyolcvanezer család veszítheti el a lakását, ha a kormány nem hoz érdemi intézkedést.

Jászapátiban már megtalálták a megoldást. A szocialisták irodájából csinos kis levélkéket fújt a helybéliek postaládájába az augusztusi szél. Ezekben azt bizonygatják, hogy akinek már végképp a feje fölött nehezedik Damoklész kardja a kölcsönei miatt, forduljon bizalommal az MSZP-hez, amely a kormány által előhívott krízisalap igénybevételében tud segíteni.

A Pártnak tehát ismét kasszája van - sugallják a színes hirdetések -, a nyomorból megint a posztkommunisták fogják az otthonukat féltőket kivezetni. Az állami pénzeket pártpénzeknek bemutató, nyílt hazugságkampányt Jászapáti országgyűlési képviselőjeként az a politikus vezetheti, aki a hírek szerint a szocialisták következő választási hadjáratát irányítja: az MSZP sokat megélt elnökhelyettese, Szekeres Imre. A honvédelmi miniszter valóban nagy tapasztalatokkal bírhat a családi krízisek kezelésében. A saját lakásgondjait például már több mint tíz éve úgy enyhítette, hogy Veszprémből a fővárosba költözött, és Pesthidegkúton építtetett csaknem kétszáz négyzetméteres házat. És akkor még nem beszéltünk arról a villáról, amelyet 2005 óta tervezett megépíteni a Szekeres család a Balaton-felvidéki Nemzeti Park legdrágább településén.

A tihanyi Dióshegy tetejére közel száz négyzetméteres luxusnyaraló épült a miniszternek és feleségének. A munkálatokat nemrég fejezték be Szekeres szűkebb pátriája, Veszprém egyik vállalkozójának munkásai. A telekre és az építkezésre elköltött pénz mennyiségét a miniszter nem hajlandó elárulni, pedig biztosan kíváncsiak lennének erre például Jászapátiban, ahol a krízisalapból kínál húszezer forintokat a miniszter és csapata a tönk szélére került választóknak.

Szekeres arra hivatkozik, hogy a balatoni villát a saját és felesége "adózott jövedelméből" kuporgatták össze, az APEH pedig nem talált kifogást a vagyongyarapodásukkal kapcsolatban. A tárcavezető vagyonnyilatkozatában ugyanakkor havi 1,293 millió forint miniszteri fizetés szerepel, a tartozás rovatot pedig egy laza mozdulattal áthúzták, vagyis Szekeres mostanában nem vehetett fel hitelt a ház felhúzásához. Mikszáthi mélységekig vezet, ha elképzeljük ezt a mozdulatot.

Amikor Szekeres éppen a jászapáti szegényekre gondol, akiknek a krízisalapba átpumpált állami pénzek kicsiny részét kínálja fel arra, hogy kilábaljanak az adósságcsapdából, majd megnyalja a tintaceruzáját, és áthúzza a vagyonnyilatkozatán a tartozás rovatot. Úri gesztus ez, vagy inkább elvtársi. Szekeres javára írható, hogy nem bután gyarapodik. Amint elkezdődött Tihanyban az építkezés, azonnal vizsgálatot kért az adóhatóságtól maga ellen, ha netán az ügyet firtatná valaki.

A Balatonnál megvásárolt telek tulajdoni lapján pedig a mai napig nincs feltüntetve a villa, miközben már egy éve megkapta a család a használatbavételi engedélyt. Az ingatlanban ráadásul felerészben Szekeres felesége is tulajdonos, akinek vagyonnyilatkozatát nem hozzák nyilvánosságra, legfeljebb a parlament mentelmi bizottságának tagjai nyerhetnek a dokumentumba betekintést. Ez is csupán akkor történhet meg, ha a testület elnöke vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez. Géczi József Alajos (MSZP) azonban évek óta a párttársai zsebébe vándorló vagyon védelmében tevékenykedik. A hatalmi elit gyarapodása a válság alatt sem szünetel.

A többieknek ott a krízisalap.

(Haraszti Gyula, Magyar Nemzet)