A riporter kedvesen körülbólogatja beszélgetőpartnerét, együtt rosszallják a százmilliós búcsúpénzeket, helyeslik a kiutaló vezérigazgató-helyettes önkéntes távozását, s egyetértésük oly nagy, hogy valamennyi magától értetődő kérdés elmarad. Többek között az, hogy drága Lakos Imre úr (merthogy ő a tanácsnok), a még drágább főpolgármester úrral és pártjukkal, az SZDSZ-szel egyetemben mi a bánatot csináltak az elmúlt húsz évben, ha a főváros legnagyobb közlekedési vállalatára, úgy is, mint pénznyelő automatára, cseppnyi idejük sem maradt. Vagy az, hogy mikor lesz módjuk megkérdezni az SZDSZ és az MSZP által delegált igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagokat, hogy havi apanázsukért cserébe legalább nem kellene-e őrizniük a BKV-kasszát. Esetleg az, hogy Budapest közlekedési tanácsnokának jut-e az állásából eredő felelősségből, vagy ha jókora távolságot tud tartani mindenféle fontos ügytől, elfogulatlanul háboroghat a káosz elhatalmasodása láttán.

Demszky Gábor főpolgármester kátyút dudált, Lakos Imre fizetett tanácsnok szidja a főváros anarchiába süllyedt közlekedési vállalatát. Igazán örülhetünk, hogy a szabad demokraták kritikusan szemlélik saját tevékenységüket, kommunikációjuk szervezett, következetes, egylényegű és kézben tartott. Adófizető álmodhat-e ennél szebbet?