Az 1989. augusztus 19-i "tiltott határátlépés" gondolata távol az osztrák-magyar határtól, egy debreceni honpolgár fejében fogant meg, aki a Habsburg Ottó debreceni előadását követő vacsorán megjegyezte: Európa egységéről legközelebb az osztrák határon, a vasfüggöny lebontása közben kéne beszélgetni. (Csak emlékeztetőül, Debrecenben, a Monarchia összeomlása előtt Ottó apja, IV. Károly fogadásakor a legrosszabb pillanatban játszotta el a cseh katonazenekar a Gotterhaltét, ami, mint császári himnusz, a királyért lelkesedni vágyó magyar közvéleményt alaposan lehűtötte.) Jót derültek, s nem is gondoltak arra, hogy a "librettó" alapgondolata már meg is született. Hiszen hiába vágta át demonstratív okokból a két külügyminiszter, Mock és Horn június 28-án nyugaton a vasfüggönyt, a román hatóságok két nappal később megkezdték egy új határzár építését a román-magyar határon, s a keleti határsávban megnőtt a román határőrök által lelőtt menekülők száma. Hogy lehet ilyen világban nyugati módszerekkel politizálni?

Debrecenben mégis szervezkedni kezdtek. A szorgos librettisták munkahelyükről leleményesen "lopták" a bécsi Habsburg-irodához szóló telefonvonalakat - tudvalévő, hogy a páneurópai mozgalmat mintha csak a Habsburgoknak találták volna ki -, majd bekapcsolódtak a soproniak, s a háttérben megjelent a Gorbacsovval virágnyelven érintkező némethmiklósi diplomácia is. Sopronpusztát jelölték ki a páneurópai piknik helyszínéül. Ott, a régi pozsonyi út mentén 1948-ban szűnt meg a margitbányai határátkelő, amelynek fából készült kapuja le volt láncolva, a lakatnak viszont már a kulcsát sem találták meg.
Bontásra kész díszletnek viszont ott volt a szögesdrót kerítés. Pozsgay Imre tekintélyének köszönhetően - hol voltunk még az őszi négyigenes választástól, amellyel az SZDSZ burkoltan kizárta őt a hatalomból? - megszületett az engedély, hogy augusztus 19-én délután három és hat óra között kinyíljon a vasfüggöny. A szemtanú és rendező Nagy László írja, ott "maga az őskáosz uralkodott". Margitbánya felől rezesbandával vonultak fel az ünneplő osztrákok, s az ideiglenes átkelő ideiglenes parancsnokának, Bella Árpád alezredesnek a szavaival, a "pikniket" megszimatoló keletnémet menekültek már három óra előtt "a kapuszárnyakat benyomva gyorsvonatként száguldottak át" Nyugat felé. A hivatalos programban a védnökök, azaz Habsburg Ottó nevében Walburga főherceg asszony, Pozsgayéban pedig titkára, Vass László beszélt. Az akkor még alig ismert temesvári lelkész, Tőkés László levelét a későbbi MIÉP-es Szabó Lukács olvasta fel, Konrád György pedig arra kérdésre, hogy börtönbe kerülnek-e, azt válaszolta: "Úgy érzem, hogy ezúttal talán van esélyünk arra, hogy esetleg igazi változások jönnek, és lehet, hogy a börtönt megússzuk!"

Több ezren paroláztak, ölelkeztek, főtt az elmaradhatatlan gulyás, s addig bontották a rossz drótkerítést, amíg egy sűrű zápor véget nem vetett a rendszerbúcsúztató népünnepélynek. A kőhidai fegyházig vezető úton DDR jelzésű, elhagyott Trabantok és Wartburgok tömege parkolt, tulajdonosaik már a szabad világban itták a sörüket. Később Nagy feltette magának a kérdést: "Mi lett volna a szervezőkkel, ha a »baráti országok« nem megfelelően reagáltak volna? Ha teszt volt, mért éppen Bella alezredesnek felejtettek el szólni (erről), pedig egyedül az ő katonáinál volt éleslőszer?" S ha lőnek - idézi őt -, most "nem emlékhely, hanem kegyhely lenne a határon". A határőrség 11. kerületi parancsnokának intézkedési tervében a karhatalmi század ugyanis "fegyverhasználat, gumibot és egyéb technikák alkalmazására készen" állt. "Viszont ezzel egyidejűleg az országos parancsnok kiadta, hogy egy kilométeres körzetben nem tartózkodhat egyenruhás katona, mivel ez egy civil rendezvény." Ennek a pártállami finom distinkciónak a súlyát aligha tudjuk most érzékeltetni, hiszen az a "második világ", ami voltunk, örökre eltűnt, de akkor a lőj!, ne lőj! dilemmát ilyen finomságok döntötték el.

A civilek megjelenéséhez a politikához a belépő egy piknik megszervezése volt. S a krónikás nem minden keserűség nélkül teheti hozzá, hogy - népünnepélynek indult ez is - a "létező szocializmus" után a "létező demokráciába" vezetett át minket.