fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sólyom: van igazság a történelemben
2009. augusztus 20., 09:17
Jogos büszkeséggel emlékezhetünk, és úgy érezhetjük, megvan a bátorság jutalma, a jó elnyeri díját, és van igazság a történelemben - mondta Sólyom László köztársasági elnök szerdán Sopronpusztán, a Páneurópai piknik huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A rendezvényen jelen volt Angela Merkel német kancellár is.

Néhány százan gyűltek össze szerda délután a Sopronpusztán, a Páneurópai piknik huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A rendezvényen jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, és Angela Merkel. A német kancellár a német nép nevében megköszönte a piknik szervezőinek, a magyar és osztrák résztvevőknek is azt a történelmi tettet, ami megnyitotta a szabadság kapuját körülbelül 700 NDK-s állampolgárnak. Merkel szerint ezzel egy visszafordíthatatlan folyamat indult el, az európai országokat ugyanis a szabadság köti össze, és a diktatúra többé nem választhatja ezt el.

A pikniken felszólalt Sólyom László köztársasági elnök is, aki elmondta: "a civilek által szervezett páneurópai piknik egy európai eseménysor láncszeme lett, olyat történéseké, amelyek visszaigazolták az akkori magyar kormány politikai és erkölcsi teljesítményét. Jogos büszkeséggel emlékezhetünk, és úgy érezhetjük, megvan a bátorság jutalma, a jó elnyeri díját, és van igazság a történelemben". Hozzátette: ez egy olyan hely és egy olyan pillanat, amit érdemes felidézni, és újra átélni. Ezt követően a köztársasági elnök a néhány száz fős tömeg előtt felavatta Melocco Miklós süttői mészkőből készült 15 emberalakot ábrázoló szobrát.

Az évforduló alkalmából a piknik szervezői a egész napos programot szerveztek magyar-osztrák határon, az áttörés helyszínén felállított sátorban. A sopronpusztai megemlékezésen részt vett Pozsgay Imre volt államminiszter, a piknik védnöke , Tőkés László EP-képviselő, Bella Árpád határőrparancsnok, valamint Johann Göltl egykori osztrák vámtiszt.

A Kelet-Németországban felnőtt Angela Merkelt Sólyom László köztársasági elnök a fertőrákosi püspöki palotában este negyed 9-kor fogadja majd, míg Bajnai Gordon miniszterelnök Sopronban találkozik a német kancellárral.

***

Az unió nem fordíthatja el a fejét, ha valamely tagállamában az emberek anyanyelv-használatát korlátozzák, sőt büntetik - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a páneurópai piknik 20. évfordulója alkalmából szerdán Fertőrákoson.

Az államfő a fertőrákosi barlangszínházban megrendezett Európa-koncert előtt úgy fogalmazott: a határokon kifeszített szögesdrót már csak rossz emlék, de törekedni kell arra, hogy "az Európai Unión belül a szabadság másfajta határai se épülhessenek".

Sólyom László szerint az Európai Uniónak az a hivatása, hogy az európai polgárok valamennyi közösségének uniója legyen, nemcsak az államoké, hanem a régiók és az etnikai-nyelvi-kulturális közösségek, vagyis a kulturális nemzetek uniója is.

(hirtv.hu, MTI)