fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az emberi láncra emlékeztek a Baltikumban
2009. augusztus 24., 10:39
A balti népek váltófutással emlékeztek meg a hétvégén arról az emberi láncról, amely húsz évvel ezelőtt állt össze Tallinntól Rigán át Vilniusig, hogy az észtek, a lettek és a litvánok kinyilvánítsák: nem kérnek a szovjet uralomból.

Akkor azért esett augusztus 23-ra a választás, mert napra pontosan ötven évvel azelőtt írták alá Moszkvában a Molotov-Ribbentrop-paktumot, amelyben a náci Németország és a sztálinista Szovjetunió megegyezett egymás érdekszféráiban a kelet-európai térségben, és ennek értelmében a három balti államot Moszkva bekebelezte.

A váltófutás a húsz évvel ezelőtti emberi lánc két végéről, északon Tallinnból, délen pedig Vilniusból indult szombaton, majd 31 óra elteltével Rigában ért össze. Az esemény résztvevői egyenként 3 kilométert futottak az eredeti, több mint 600 kilométeres útvonalon. A váltófutásba 50 ezer ember, köztük Valdis Zatlers, Lettország 54 éves államfője kapcsolódott be.

A három balti államban nemcsak a két évtizede kéz a kézben alkotott emberi láncról, hanem a nácizmus és a sztálinizmus áldozatairól is megemlékeztek.

(MTI)