- Húsz évvel ezelőtt, augusztus 21-én vették őrizetbe Csehszlovákiában, a '68-as prágai tavasz 21. évfordulójára szervezett tüntetés után. Nem merült fel a Fideszen belül, hogy a huszadik évfordulón is megjelenjenek?

- A nyolcvanas években rendszeressé váltak a Vencel téren az ellenzéki megmozdulások a prágai tavasz leverésének, a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása napján, de emlékeim szerint 1988-ban, a huszadik évfordulón a karhatalom megakadályozta a tüntetést.

- Miért épp '89-ben döntöttek úgy, hogy kimennek?

- Ez közös elhatározásunk volt a lengyel Szolidaritás Mozgalom egyetemeken működő fedőszervezetével, a Független Lengyel Diákszövetséggel. '68-ban más kommunista országok hadseregei mellett magyar és lengyel csapatok is bevonultak Csehszlovákiába. Annak idején a diktatúrák tankjai vettek részt a diktatúrát, a szabadság hiányát megváltoztatni akaró törekvések leverésében. A közép-európai szolidaritás jegyében akartunk mi, fiatal lengyel és magyar demokraták egy-egy szál virágot elhelyezni a Vencel szobornál, hogy ezzel a szimbolikus gesztussal megkövessük a cseh és a szlovák embereket a prágai tavasz leverésében akaratlanul nekünk jutó dicstelen lengyel és magyar szerepvállalásért.

- Sok külföldi demonstrálót vettek őrizetbe, mégis önt és társát, Kerényi Györgyöt tartották a legtovább fogva. Miért?

- Több száz embert vettek őrizetbe 1989. augusztus 21-én a csehszlovák hatóságok, köztük nem kevés külföldit. Az őrizetbe vetteket 22-én hajnalban a prágai rendőrségi fogdákból átszállították a ruzsinyei börtönbe, és legtöbbjüket 48 óra fogva tartás után kiengedték. Én egy nem több mint harminc négyzetméteres cellában töltöttem ezt a másfél napot - ötvened magammal összezsúfolva. Kerényi Gyurival azért lettünk a főkolomposok, egy klasszikus kirakatper részeként azért állítottak minket bíróság elé, mert mi, fideszesek megpróbáltunk egy transzparenst a magasba emelni - amin egyébként az szerepelt, hogy "Mi virággal, nem tankkal jöttünk" -, illetve mindezt még megfejelve Kerényi Gyuri felolvasta a nyilatkozatunkat, azaz beszédet mondtunk egy ellenzéki tüntetésen.

- Ezt ott a helyszínen engedték?

- Nem tudták megakadályozni. Már az is szinte filmbe illő volt, ahogy az egész tüntetés elkezdődött. A Vencel téren kora délutántól egyre nagyobb és nagyobb tömeg gyülekezett úgy, hogy az emberek egyszerű járókelőkként körbe-körbe sétáltak a téren. Délután öt órakor szinte vezényszóra megálltak, és egy hihetetlen erőt sugárzó tüntető tömeggé váltak. Ötven-hatvanezer ember volt ott. Amikor megpróbáltuk kibontani a fehér tapétára temperafestékkel írt transzparensünket, a tömegből hirtelen fél tucat titkosrendőr vetette rá magát a transzparensre. Nem ránk, hanem a papírra. Hisz abban volt a nagyobb veszély: az emberek szívéig elérő üzenet. Mikor a vállunkra vettük Kerényi Gyurit, és ő felolvasta cseh nyelven a nyilatkozatunkat, a tömeg elhallgatott, még a légy zümmögését is hallani lehetett. A beszéd után a jelenlévők percekig azt skandálták, hogy "Éljenek a magyarok!" Még ma is lúdbőrös vagyok, ha erre gondolok.

- A magyar diplomácia, amit akkor Horn Gyula vezetett, milyen lépéseket tett szabadon bocsátásukért?

- Nyolc napot voltunk börtönben, majd a tárgyaláson a bíróság bűnösnek talált minket, és jogerősen pénzbüntetésre, illetve Csehszlovákiából való örökös kiutasításra ítéltek minket. Több városi legenda is keletkezett arról, hogy Gál Zoltán akkori belügyi államtitkár vagy Horn Gyula, esetleg Pozsgay Imre milyen titkos és "heroikus" küzdelmet folytatott a kiszabadításunkért. Azt tudom mondani, hogy sem akkor, sem azóta semmilyen információm nincs arról, hogy bármelyikük is bármit tett volna az érdekünkben. Egy ember viszont minden elképzelhetőn túl még az elképzelhetetlent is megtette értünk. Ő Taba Lajos akkori prágai konzul volt. Neki - milyen a sors fintora, egy kommunista karrierdiplomatának, volt III/II-es tisztnek - köszönhetjük, hogy az ügyész nem fellebbezett az ítélet ellen, mert személyesen közbenjárt érdekünkben az akkori prágai főügyésznél.

- Horn Gyulával személyesen nem beszéltek erről az ügyről?

- Soha. Az azonban bizonyos, hogy ő és környezete '89 után ördögi ügyességgel gyártott a személye köré hamis legendákat. Az ma már közismert történelmi tény, hogy Horn Gyulának közel sem volt meghatározó szerepe abban, hogy az NDK állampolgárai számára megnyitották a magyar határt. Mégis hosszú időn keresztül ő volt a "határnyitó", pedig az érdemi döntést Németh Miklós és Horváth István hozta meg.

- Többen is kint voltak Prágában. Egyikőjükben sem merült fel, hogy esetleg az Állambiztonsági Iratok Történeti Levéltárában utánanézzen, volt-e önök között ügynök?

- Van bennem egy nagyon erős rossz érzés azt illetően, hogy kikérjem a dossziéimat. Mindig arra gondolok, mi van akkor, ha az iratokból egy hozzám közel állóról tudom meg, hogy ügynök volt, rám dolgozott, rólam jelentett, aminek az egész rendszer működése szempontjából nincs különösebb jelentősége, a személyes kapcsolatunkat viszont egyszer és mindenkorra megmérgezheti.

- Ez a dilemma sok emberben benne lehet. De amíg ezt nem tisztázzák, bárkiről elterjedhet a szóbeszéd, hogy ő volt az ügynök.

- Bárkiről azért nem. Az elmúlt két évtizedben nyilvánosságra került, sokszor mellbevágó információk után még az sem zárható ki, hogy lehettek Prágában a tüntetésen részt vevő magyarok között is beépített emberek - elég, ha csak az 1989. június 16-tal kapcsolatban alig néhány hete kiderült dolgokra gondolunk. Szerintem nem lehet felmentést adni egyetlen besúgónak sem azért, amit csinált. A sokuk beszervezését kísérő zsarolások, fenyegetések, kényszerítések ellenére is ezt gondolom, mert nagyon sok olyan embert ismerünk, akik még ebben a helyzetben is nemet tudtak mondani. De mindennél nagyobb azok felelőssége, akik ezt az egész aljas rendszert működtették. Ráadásul az egykori kommunista titkosszolgálatok hálózatai láthatóan ma is működnek.

- De velük nem foglalkozik a közvélemény, csak egyes ügynökök buknak le időről időre. A Fidesz kormányra kerülése esetén hogyan kezelné ezt a problémát?

- Annak a velejéig romlott kommunista állambiztonsági rendszernek a működtetőivel nemhogy nem foglalkozik a közvélemény, de sokan közülük húsz éve minket oktatnak a demokráciából.

- Sokan nem a politikai közéletben, hanem az üzleti életben mozognak már. Hogyan lehet a demokráciánk ezen visszáságát valamilyen módon rendbe tenni?

- Az egyik legfontosabb dolgunk lesz ezzel a kérdéssel foglalkozni. Tiszta vizet kell önteni a pohárba. Olyan törvényt kell megalkotni, hogy az információs önrendelkezési jog alapján mindenkiről mindent nyilvánosságra lehessen hozni. Ez mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az ország szembe tudjon nézni a saját múltjával, az emberek pedig egymás szemébe tudjanak nézni.

- Ez mit jelent?

- A törvény alapján mindenki alanyi jogon kapja meg az államtól az összes személyére vonatkozó dossziét úgy, hogy abból semmilyen adat ne legyen kihúzva. És ezeket az információkat az érintett, ha azt akarja, nyilvánosságra is hozhassa.

- Sajnos már a demokráciánknak is van olyan része, amellyel nehezen tudunk szembenézni. 2006 őszén sok embert megvertek és meghurcoltak, úgy, ahogy önt 1989-ben. Korábban nem nyilatkozott ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Mit gondol a történtekről?

- Az a véleményem erről, mint Fábry Sándornak. Az új, polgári kormánynak valamennyi 2002 utáni, az egyéni és közösségi szabadságjogokat lábbal tipró cselekményt, különösen a 2006. október 23-án történteket, minden részletre kiterjedően ki kell vizsgálnia. A bűnösöket felelősségre kell vonni, az áldozatoknak jóvátételt kell adni.

- Mit szólna a mostani Deutsch Tamáshoz a húsz évvel ezelőtti Deutsch Tamás? Nem kötött-e olyan kompromisszumokat, amik ellen akkoriban küzdött?

- Viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert éppen húsz évvel ezelőtt, 1989-ben született a legnagyobb fiam, Dávid. Ő kellő mennyiségű kritikával illet. Raprajongóként úgy gondolja, hogy tragikus a zenei ízlésem, az idő előrehaladtával egyre kevésbé értek a futballhoz, de a politikát illetően egyetért velem és támogat. Bár szerinte lehetnénk egy kicsit keményebbek.