Ideje lebontani a rendszerváltás rendszerét

Létrehozva: 2009. augusztus 25., 11:05 | Utoljára frissítve: 2009. szeptember 4., 07:50	nyomtat	küld

- A kettős korszakváltás azt jelenti, hogy Európában "lezárhatjuk a neoliberalizmus áldatlan korszakát", ugyanakkor nálunk "lezárhatjuk az átmenet húszéves korszakát is" - fogalmazta meg a magyar jobboldal reményét legutóbbi politikai esszéjében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint most a modern európai jobboldal korszaka következik. Mit szól ehhez?

- Magyarországon a rendszerváltás politikuma a polgári és a posztszocialista erők hosszan elnyúló, ma is tartó, ádáz birkózását jelentette, jelenti. A polgári oldal ennek a birkózásnak a során erősödött meg annyira, hogy a jövő évtől - remélhetőleg - hosszabb időn át ismét kormányozhat, s a maga eszméi szerint irányíthatja a társadalmat. Ehhez hasonló birkózás jeleit vélem látni az Európai Unióban is. A súlyos belső és külső problémákkal és konfliktusokkal küszködő unió szabályozó és véleményhatalma kezdettől az 1968-as eszméken nevelődött neoliberális bürokrácia kezében van. Újabban ezzel az elégtelenül működő bürokráciával szemben lépnek fel sikerrel és kerülnek erőpozícióba egy jobboldali - s bizonyos értelemben: nemzeti - fordulat erői. Remélhetőleg hosszú időre.

- Magyarországon ez a fordulat egy igen komplex - pénzügyi, gazdasági, társadalmi, szociális, népesedési, népegészségügyi, lelki, szellemi, erkölcsi - válságfolyamat sodrában zajlik. Sokan úgy látják, már-már a nemzeti létünk is fenyegetve van.

- Valójában - nézetem szerint - nem a létezés különböző területein külön-külön kialakult, egymástól többé-kevésbé független válságokról van szó, hanem egyetlen, önálló karakterrel rendelkező rendszerről, amely így működik. Mindenütt igyekszik szétbontani a korábbi, bevált intézményeket, viszonyokat és működésmódokat. Feléli az erőforrásokat, mindent, amit a korábbi erőfeszítések felhalmoztak. Új értéket alig termel. Csak konfliktusokat, leépülést és feszültséget. S csakugyan: magát a nemzetet is igyekszik felszámolni. Ez a rendszerváltás rendszere.

- Kevesen tudják, hogy ezt a fogalmat először ön írta le és értelmezte tizenöt éve, a Magyar Nemzetben közölt elemzésében. Mi fán terem ez a sajátos rendszer?

- A rendszerváltás rendszere mindaz, amit immár két évtizede magunk körül látunk. Bizonyos - amúgy jól ismert - politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális elemekből, alkatrészekből létrejött, kényszerítő erejű összműködés, amely a politika szereplőinek magatartását nagymértékben meghatározza. Az első ilyen rendszeralkatrész maga a mindeddig lezárhatatlan rendszerváltó politikai küzdelem, amely a jövő meghatározásáért és a közös erőforrások feletti rendelkezésért folyik. Ebben a kiélezett politikai harcban szinte élet-halál kérdésévé vált a győzelem. A demokratikus keretek közt a győzelemhez szükséges szavazatok megszerzésére a választási kampányokban meglehetős ígérgetés, egyfajta ígéretlicit zajlik, ami az ígéretek egy részét eleve teljesíthetetlenné teszi. Ennél kevesebbel viszont nem lehet győzni. A másik alkatrész a magukat a rendszerváltás vesztesének érzők, csalódottak és elszegényedők, a jövedelem-újraelosztástól függők hatalmas és sok tekintetben manipulálható tömege. Az ő szavazataikért folyik az ígérgetés. S mindehhez természetesen további alkatrészként hozzájárul a gazdaság alacsony teljesítménye és a nemzeti teljesítmény egy jelentős részének külső jogcímesekhez áramlása. Ezen múlik, hogy az amúgy méltányos ígéretek sokasága eleve teljesíthetetlen. Hogy az ígéretek szavazatszerző funkciója és teljesíthetősége elválik egymástól.

- Végül is kik és hogyan működtetik a rendszert?

- Az, hogy a győztes az ígéreteit nem vagy csak korlátozottan tudja teljesíteni, a választások után hamar kiderül. A választók hamar szembefordulnak a kormányon lévőkkel. Mögéjük pedig nyomban odaállnak totális kritikájukkal az érdekvédelmi szervezetek s a vesztes politikai erők, akik megint csak azt ígérik, hogy minden más lesz, ha majd ők kerülnek kormányra. A kormány a következő választáson megbukik, az új ígéretek győznek s a játszma kezdődik elölről. Ez a mókuskerék forog 1990 óta.

- De miért "külön rendszer" ez? Nem így működik általában a parlamentáris demokrácia?

- Nem egészen. Egyes kormányok ugyanis pozíciójuk erősítésére nagy mennyiségű külső erőforrást vontak és vonnak be, vállalatokat telepítenek le, privatizálnak, hitelt vesznek fel. S aztán fizetik a profitot, a kamatot, az adósságszolgálatot, és a betelepült tőke részéről eltűrik az egyéb formákban zajló rejtett tőkekivonást. A folytonos forrásbevonás s cserében a folytonos, egyre nagyobb mértékű forráskiáramlás a rendszer integráns része, a külső befektetők, a szimbolikus Befektető a rendszer legfőbb szereplője. Látszat szerint ő segít fenntartani a rendszert a pénzével. Valójában a rendszernek az a legmélyebb lényege, feladata, hogy folyamatos, megbízható, stabil hasznosulási lehetőséget nyújt a Befektető pénze számára. Ehhez képest minden egyéb másodlagos. Az elvont forrás pedig lehetetlenné teszi a megfelelő saját gazdasági és társadalmi fejlődést, s ezzel örökkévalóvá teszi a függést és az erőforrás-kiáramlást. Így megy ez Magyarországon a múlt század hetvenes évei óta. Mindez a demokráciának nem szükségszerű velejárója. Mint ahogy az sem, hogy egyesek alkotmányos védelmet élvezzenek a közösség kirablásában vagy a társadalmi összműködés mechanizmusainak magánhasznú rongálásában. Itt láthatjuk egyébként, hogy bizonyos mentális struktúrák: a nemzettudat és a közösségtudat lehanyatlása - ahogyan azt a neoliberális doktrína forszírozza -, a morális leépülés, az anyagi fogyasztás és az ösztönkiélés fő élettartalomként való elfogadtatása - ahogyan azt a tömegmédiumok sugallják - maga is fontos alkatrésze a rendszernek. Enélkül a társadalom már korábban megszervezte volna magát ezzel a rendszerműködéssel szemben.

- Még meddig maradhat fenn ez a fenntarthatatlan szisztéma?

- Szeretném világossá tenni: a polgári oldal és a neoliberális oldal viszonya a rendszerhez nem azonos. A neoliberális oldal a korlátlan külsőtőke-beáramoltatás támogatásával, a Befektető előtti korlátlan térnyitással, a gátlástalan privatizációval és hitelfelvétellel, az ezt alátámasztó gazdaságpolitikával és társadalomeszmével s közben a rendszer leglényegének elfedésével inkább működtetője, sőt: létrehozója a rendszernek. Működési szabályainak lefektetője és folytonos védelmezője. Ebben egészen az 1970-es évekig visszanyúló folytonosságot látok. A polgári oldal inkább csak kényszerűen "húzatta magát" a rendszerrel, s 1998 és 2002 között reményteljes - bár nem teljes sikerű - kísérletet tett a közösség erőforrásainak visszahódítására, az adósságszolgálat mérséklésére, a gazdaság fejlesztésére, a demográfiai hanyatlás lassítására, a közösségtudat hanyatlásának visszafordítására, egyebekre. De visszatérve a bevezető kérdésére: a jelen pillanatot magam is kedvezőnek, sőt kivételes jelentőségűnek látom a rendszerváltás rendszerének lebontása szempontjából. A gátlástalan politikai harc a neoliberális gazdasági és társadalmi doktrína bukásával, a jelenleg hatalmon lévők morális megsemmisülésével, a kártevőkkel szemben a felelősségre vonás kérdésének felvetésével bizonyos értelemben nyugvópontra jut. Az európai fordulatnak ez lesz a legfontosabb magyar dimenziója. Az egész folyamatban a döntő elem. Az ígéretekre érzékeny társadalom a Gyurcsány-hazugság lelepleződésével elkezdett a kulisszák mögé látni, és kijózanodik, elvárásaiban realizmusra kap. Az ígéretlicit értelmét veszti. Az erőforrás-kiáramoltatás kérdését saját válsága miatt s belső képviselőinek bukása miatt maga a Befektető is kénytelen lesz újragondolni, s talán elfogadja a viszony újraszabályozását. Mindez a politikai stabilitás társadalmi feltételeinek újramegteremtését, egyebek közt a társadalom tulajdonnal való újrafelszerelését, a polgárosodás folytatását is lehetővé teszi. A fejlesztésközpontú gazdaságpolitika hosszabb távon mindenképpen sikeres lesz. S talán jut erő a legfontosabbra is, arra, hogy húszéves tapasztalataink alapján újragondoljuk a társadalomnak, a jognak, az alkotmánynak a közösséghez - egyebek közt a nemzethez - mint fölérendelt értékhez való viszonyát. Még egyszer mondom: nehéz helyzetben, de a lehetőségek tekintetében kivételes pillanatban vagyunk.

- Ezt a rendszerlebontó programot javasolta már a kormányzásra készülő Fidesz vezetőinek?

- Amit itt elmondtam, nagyrészt evidencia. A Fidesz vezető politikusai tőlem függetlenül is tisztában vannak vele. Egyébként tudomásom szerint a pártban erőteljes programalkotó munka folyik.

- Ön jelenleg országgyűlési képviselő, a Fidesz frakciójában dolgozik. Nemrég töltötte be a hetvenötödik évét. Hogyan tovább?

- Képviselői mandátumom a jövő tavasszal lejár. Akkor minden kiderül. Akármi lesz, fő ambícióm, hogy a helyes cselekvés érdekében megértsem és másokkal is megértessem a világot, ezután sem változik.