fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kőbe vésett hiány
2009. szeptember 2., 12:03
Végre! Unalomig ismert képlet helyett - "Lemondok, ha a költségvetést nem szavazza meg az Országgyűlés!" - copyright Gyurcsány, majd Bajnai - új szlogennel bővül a 2010-es költségvetési hajsza.

"Csak a hiány mértéke kőbe vésett" - ezt fújja most a kormány és annak holdudvara. Továbbá: az MSZP parlamenti frakciója is támogatja az "ismeretlent". Fogadásunk van rá: a szocialista képviselők többségének fogalma sincs arról, hogy a bűvös hiányszámon túl melyek is a jövő évi büdzsé irányvonalai. Nem is lehet, hiszen a költségvetés tervezése a napokban ér véget a Pénzügyminisztériumban, ahová a mezei parlamenti honatyák és honanyák nem különösebben bejáratosak. Rajta, segítsünk hát nekik!

Magyarország fő hitelezői - Nemzetközi Valutaalap, Európai Unió és Világbank - a nyáron lazítást engedélyeztek az idei költségvetési hiány tekintetében. Megjegyezzük: az idei deficitet legalább hatszor-hétszer véshették kőbe a szocialisták: többször is változott ugyanis a szóban forgó adat. Ha rosszmájúak akarunk lenni, fogalmazhatnánk így is: az említett, módosított IMF-megállapodás azt a célt szolgálja, hogy a kormány egy választási kampányban visszavehessen a megszorításokból. Tudniillik egy-két hónapja még a politikai osztály tagjai és a piaci szereplők októberre, novemberre várták az előre hozott országgyűlési választást. Ilyen körülmények között pedig nem árt egy kis tartalék - jó dolog, ha van néhány százmilliárd, amelynek elköltése nem okoz gondot. Érdemes hozzátenni, hogy a tervek szerint magasabb lesz az infláció is, s ez szintén többletbevételt hozhat a költségvetésnek. A hiánycél emelése annak a jele lehetett pár hónappal ezelőtt, hogy a kormányzat úgy érezte, nem lesz túl hosszú az élete.

E tekintetben - figyelem, még mindig az idei évről beszélünk - a kormány biztosra akar játszani. Egyrészt nagyobb visszaesést tervez a reálisnál, és majd ha mégis kisebb lesz a recesszió, akkor úgy állítja be, hogy ez az "ő hősies munkájának köszönhető". Továbbá nagyobb deficittel számol, amely ha megvalósul, akkor senki sem mondhatja, hogy túllépték a határokat. Igaz, hogy ez elkerülhető lett volna, de az nem számít, a kormány arra fog hivatkozni, hogy ők "előre megmondták". Akárhogy is lesz, a felelősséget mindenesetre elhárították - jó előre lefedezik magukat, hogy ne kelljen elvinniük a balhét.

Már szeptembert írunk, és pusztán annyit tudunk, hogy nagy a baj. Szokták mondani, a válságnak az a haszna, hogy a politikai osztály, főként a hatalmon lévő elit rájön arra, valamit csinálni kell. Most az a haszon is elmarad, hogy a válság hatására kihullnak a piacról az életképtelen dolgok, és ha majd jön a fellendülés, akkor már a jól működő szervezetek indulnak versenybe. Jelenleg változatlan szerkezetbe húzódunk össze, ami legalább akkora baj, mint maga a visszaesés. Ráadásul már senki sem emleget a kormány részéről hosszú távú reformlépéseket, noha a Bajnai-csomag júliusi bevezetése előtt ez volt a jelszó.

Szögezzük le: a közterhek átrendezésébe akkor lenne érdemes belefogni, ha az országnak többéves költségvetési pályája lenne. Ezt pedig az eurócsatlakozáshoz kellene mellérendelni, és akkor kialakítható lenne egy világos kiadásmérséklés. Ami pedig kiszűrhető a mostani zavarosból: a fő cél, hogy a választásokig a kormány valamiféle pénzügyi egyensúlyt fel tudjon mutatni. Az összes, ezen túlmutató kijelentés az általánosság szintjén mozog, és nem vehető komolyan.

Nagy valószínűséggel sejtik ezt az "ismeretlenre", mármint a 2010-es költségvetésre rábólintó szocialista képviselők is. Természetesen arról a bizonyos, kőbe vésett hiányszámról megoszlanak a vélemények. Szakértők szerint nem a tervhez képest alakulnak a költségvetési bevételek, márpedig a jövő évi büdzsének ezek a kiindulópontjai. Burjánoznak még azok a tételek is - egyre bővülő állami garanciavállalások, esetleges jegybanki veszteség -, amelyek áthúzódó tételként megdobhatják a jövő évi deficitet. Ráadásul országgyűlési választás lesz, amikor is meglazul a gyeplő.

2010? Ugyan! Minél többet tudunk az idei évről és a költségvetésről, annál jobban elborzadhatunk. Szűk egy év leforgása alatt majdnem a duplájára emelkedett az idei költségvetés hiánycélja. Utóbbi azért is aggasztó, mert a kabinetnek a büdzsé hiányán kívül nincs stratégiai célkitűzése.

Olyan ez a kőbe vésett hiány, mint a marxista értéktörvény: sohasem érvényesült.

(Szajlai Csaba, Magyar Hírlap)