fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Civil kurázsi
2009. szeptember 3., 11:21
Akik 2002-ben kimentek az utcára, azt várják tőlünk, hogy megállítsuk az ország szakadék felé rohanó szekerét - mondja Hende Csaba. A Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke a VIII. kerületi Polgárok Háza ötödik születésnapján nyilatkozott a Heti Válasznak.

- Összekarcolják még a kocsiját?

- Már nem. Az utolsó atrocitás tavaly ért, amikor bejött valaki a kertünkbe, az ötéves diófacsemetét, amit én ültettem, lefűrészelte, aztán otthagyta a kertben. Ez olyan, mint amikor A keresztapában levágják a versenyló fejét, és beteszik a megfélemlíteni kívánt ember ágyába.

- Úgy gondolja, ezt is a polgári körökért kapta?

- Egyértelmű. A 2002-es választási vereség után bízott meg Orbán Viktor a polgári körök koordinálásával. Ezt követően ellopták a kocsimat, a következő autómat rendszeresen megrongálták, éjjel a lakásomból elvitték az aktatáskámat. Szombathelyen olyan kampányt indítottak ellenem, mint még senki ellen Magyarországon. De régen volt. Már szabadon is bocsátották azt az embert, akit többek közt az ellenem folytatott rágalmazás miatt börtönbüntetésre ítéltek.

- Ezért vált meg 2005-ben a feladattól?

- Szép időszak volt, de irtózatos megterhelés. Talán ez is oka volt, hogy megbetegedtem, műtéteken estem át. Azóta is a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok. Korábban egy rövid beszédet sem tudtam megírni, mert állandóan csörgött a telefonom. A 11 ezer polgári kör 163 ezer tagja mind rajtam keresztül akart kommunikálni Orbán Viktorral.

- Honnan jött elő ennyi ember?

- A Fidesz-kormány vereségének sokkja 2002 tavaszán arra késztetett félmillió embert, hogy megjelenjen a Kossuth téren. De új politikai helyzetet is teremtett. Ezt ismerte fel Orbán Viktor, ezért hirdette meg 2002. május 13-án a Dísz téren, hogy az emberek alakítsanak polgári köröket. Egy hónappal később már hétezer kör létezett.

- A baloldal Orbán Viktor szabadcsapataiként emlegette őket.

- Eszement dühvel támadtak, mert a polgári körök létrejöttével megszűnt a szervezkedési monopóliumuk. Az 1949-es kommunista hatalomátvétel után több tízezer egyesületet tiltottak be, a vagyonukat elvették. A rendszerváltozást követően a tanácselnökökből polgármesterek lettek, az iskolaigazgatókat újraválasztották, a párttitkár meg a párt által odahelyezett vállalati vezető a spontán privatizáció során tulajdonosként, tőkésként vált élet-halál urává. A politikai változásokat a társadalom távolról figyelte egészen 2002-ig. Mi is megdöbbentünk, hogy ennyien vállalják keresztény, polgári, nemzeti, jobboldali értékrendjüket.

- Akik aztán várták, hogy feladatokat kapjanak.

- Szívmelengető dolgok történtek. Volt olyan nyugdíjas polgári kör, amely felajánlotta, hogy fiatal házaspárok gyerekeire vigyáz, hogy a szülők egymással tölthessék az időt, hátha megszületik a következő gyermek. Mi is írtunk ki olyan pályázatot, hogy mivel foglalkozzanak a körök. Nyertese egy rákospalotai építész volt, László Tamás, ma a Fidesz-frakció tagja. Pesti Imre, a Fidesz egészségpolitikusa pedig a Rákos-menti polgári körök vezetője volt.

- Akkor a polgári kör nem is civilszervezet, hanem politikusképző?

- Miért volna baj, ha polgárok elkezdenek politikával foglalkozni? Való igaz, sokan a polgári körökön keresztül integrálódtak a politikába. A Fidesznek 2002-ben ötezer tagja volt, most negyvenezer, az újak nagy része polgári körös. A 2006-os önkormányzati választáson a fideszes képviselők 60 százaléka innen érkezett.

- Nem akarnánk ünneprontók lenni, de a Polgárok Háza felépítésének ötödik évfordulóján van mit ünnepelni? Hiszen a polgári körök mára háttérbe szorultak.

- A 2006-os választások után jött az őszödi beszéd, az emberek kimentek a Kossuth térre, és azt tapasztalták, hogy semminek nincs következménye. Mindehhez jött, hogy a rendőrség rárontott a békés ünneplőkre. Hát kinek nem ment volna el a kedve attól, amit magyar demokráciának hívnak?

- Az MSZP-kormányzat bűneinek kivizsgálása, a határon túli magyarok kettős állampolgárságának megadása, a magyar föld nemzeti tulajdonban tartása, a demográfiai katasztrófa megakadályozása - ezt nevezte a következő kormány legfontosabb feladatának az ünnepségen. Talán szerepet is vállalna a kormányban?

- Nincs személyes ambícióm, mert a sors megadta, hogy mindkét eddigi polgári kormánynak dolgozhattam. De akik 2002-ben kimentek az utcára, azt várják tőlünk, hogy megállítsuk az ország szakadék felé rohanó szekerét.

(Halász Csilla, Heti Válasz)