A szélturbina csaknem úgy néz ki, mint a szárazföldiek, vagyis egy 65 méter magas acél tornyon van egy 40 méter átmérőjű, háromlapátú rotor, amelyet a szél forgat. Ez a 100 méter magas karcsú szerkezet a vízből áll ki, de nem a tengerfenékre van építve, mert itt a víz mélysége 700 méter. Amennyi a vízből kilátszik, ugyanannyi van még a víz alatt is: egy 100 méteres, 3 ezer tonnás ballaszt, vízzel és kővel töltött acélhenger, amely a tornyot kiegyensúlyozza. Az egész három laza kábellel van a 700 méter mély tengerfenékhez kikötve. A széltorony látszólag szilárdan áll, de valójában szüntelenül mozog.

A turbina 2,3 megawatt áramot termel, amelyet a tengerfenéken lefektetett kábelen keresztül ad át a szárazföldi hálózatnak. Az egész szerkezetben ez a tenger alatti elektromos kábel a legegyszerűbb és legolcsóbb tétel.

A tengeri úszó szélerőmű abban tér el a szárazfölditől, hogy alacsonyabbnak kell lennie a toronynak, és nagyobbnak a rotornak, mert a tengeren a szél közvetlenül a vízfelszín fölött fúj. Az egész szerkezetnek sokkal könnyebbnek kell lennie, mint a szárazföldi turbinának, de a rotornak sokkal nagyobb viharokat is ki kell bírnia.

Az első úszó szélturbinát két éven át fogják tesztelni. Később a norvégok háromszor ekkorára tervezik emelni az ilyen turbinák teljesítményét.