Mélyen Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, Eminenciás Bíboros Úr, Excellenciás Úr, Elnök Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak azért, hogy meghívtak ide maguk közé ezen a napon. Egyúttal megköszönöm azt a kezdeményezést is, amelyet a Professzorok Batthyány Köre és a Szabad Európa Központ elindított, vagyis hogy minden évben egyszer, Szent István ünnepének előestéjén a nemzeti érzelmű, közéletben tevékenykedő emberek jöjjenek össze és vessenek számot azzal, hogy miként áll Magyarország az európai nemzetek között. Vessenek számot azzal is, hogy hazánk szem előtt tartja-e saját céljait és érdekeit, és a céljaihoz vezető úton jár-e még? Amikor az idei konferencia címét kézhez vettem, egyszerre voltam boldog és lettem óvatos. "Szent István és Európa" - így szól a cím. Hóman Bálint intése jutott eszembe, aki a következőket mondta: "az ünnepi lázban Szent Istvánt mindenki magáénak vallja, rá hivatkozik, nevével kérkedik, eszméivel saját eszméit keresi, politikájában nem az igazságot, csak önigazolást szeretne fellelni."

Nem könnyű ezt a csapdát elkerülni. Ezért engedjék meg, hogy a mai napon kissé rendhagyó módon idézzem meg Szent István emlékét. Ortega írja valahol, hogy egy korszak helyes értelmezéséhez nem elég azt tudni, hogy mit tettek meg, hanem azt is tudni kell, hogy mit nem tettek meg. Hasonlóképpen az egyiptomi temetkezési rítusokban ismeretes volt, hogy amikor az eltávozott lélek megjelent a túlvilági bírák előtt számadásra, akkor azokat a bűnöket sorolta fel, amelyeket nem követett el. Ha ebből a nézőpontból tekintünk a Szent Istváni életműre, akkor azt mondhatjuk, hogy István király nem fogadott el maga fölé hűbérurat, vagyis nem adta fel az ország függetlenségét. Nem hozott hosszú távú célok és elvek nélküli döntéseket, nem engedte, hogy Magyarországot idegen érdekek elsodorják, vagy eltérítsék saját útjáról. Nem a vetőmaggal takarékoskodott, mert tudta, hogy akkor bajban lenne az aratáskor. Nem élte fel, nem kótyavetyélte el az ország javait.

Elnök Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Miért tűnik természetesnek, hogy az államalapítás után ezer esztendővel, már az Európai Unió küszöbén állva, a jövőt kutató ünnepi ülés címében egy ezer évvel ezelőtt élt férfi neve áll? Talán több ez, mint főhajtás az elődök előtt. Több mint tisztelet a hagyománynak, vagy megbecsülése a múltnak. Sokan érezzük úgy, hogy Szent István máig ható érvénnyel megadta a magyar nemzet hivatását és küldetését. Valahogy úgy, hogy lennie kell Európa szívében, a Kárpát-medencében egy erős, gazdag, független és szabad országnak. Lennie kell egy államnak, amelyet magukban bízó, szabad és büszke emberek építenek maguknak, a saját szájuk íze szerint. Lennie kell egy olyan államnak, amely az idegenbe szakadt és az anyaországban élő magyarok közös tulajdona.

Elnök Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az államalapító királyunkról szóló konferenciáknak van egy visszatérő igazságtalansága: az asszonyokról sohasem esik szó. Márpedig nem kétséges, hogy azt az életművet, amelyet Szent Istvánnak tulajdonítunk, Gizella nélkül Szent István sem végezhette volna el. Konferenciánk címében nemcsak Szent István neve áll, hanem Európa is. Vajon kinek mi jut eszébe Európáról? A csillagásznak nyilván a Jupiter második mellékbolygója. A művésznek valószínűleg "Európa elrablása". A természettudósnak talán az Europium, a 63-as atomszámú elem. A hívőknek nyilvánvalóan a kereszténység. A földrajztudósnak az eurázsiai kontinens nyugati része. S a nyelvésznek minden bizonnyal ötven különböző nyelv ötlik fel gondolatai között. Ennél azonban sokkal izgalmasabb kérdés, hogy mi jutott volna eszébe Szent Istvánnak, ha azt a szót hallja uralkodása idején, hogy Európa? Semmi. Szent Istvánnak semmi sem jutott volna erről eszébe, hiszen földrészünket csak a XIII. Század óta illetik ezzel a névvel. Legkevésbé tehát az jutott volna eszébe, hogy mintegy márkajegyként, hivalkodóan, saját, vagy az ország neve mellé tűzve azt mondja, hogy "európai uralkodó", vagy hogy "európai állam". Beérte azzal is, hogy hazáját Magyarországnak, őt, magát Rex Ungarorumnak nevezték. Hiszen Magyarország nem Európán kívül, vagy Európa mellett, hanem benne, Európa testében fogant. Hogy ez mennyire így van, érdemes föllapoznunk egy korabeli krónikát, jelesül a ködös Albion népeinek egyik legendás történetét, amely arról szól, hogy az angol és skót hagyomány szerint Vasbordájú Edmund utódját gonosz tanácsadók arra akarnak rávenni, hogy Edmund két fiát ölje meg. Ezért féltestvéréhez, Olafhoz, a svéd királyhoz vitték a gyermekeket, hogy ott végezzenek velük. Azonban Olaf, aki buzgó keresztény volt, elborzadt ettől a tervtől, és titokban Magyarországra küldte a két fiút, hogy a "kegyes voltáról híres István udvarában" menedéket kérjenek. A királyfiak Szent Istvánhoz jöttek menedéket kérni és ezt meg is kapták az apostoli királytól, hiszen Magyarország nem Európán kívül, nem mellette, hanem benne, Európa testében fogant.

Kedves Barátaim, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

István korában még ismeretlen volt az a sóvárgás, vágyódás, amellyel Európát az elmúlt évtizedekben emlegettük. Akkor még mércét sem jelentett, úgy ahogyan mi értettük a szocializmus során. Valószínűleg a második világháború után született meg az az érzés, amely Európát mérceként állította a magyarok elé. Akkortájt, amikor Eurázsia első feléből a másodikba, Európából Ázsiába kerültünk a szocializmus és a szovjet katonai megszállás következtében. Ez a korszak 1990-ben véget ért. Jövőre még a pecsétet is ráütjük ennek a korszaknak a végére.
Magyarországon talán mindenki azt várja az Európai Uniós csatlakozástól, hogy annak az egész nemzet minden polgára nyertese legyen. De hogy ez valóban így legyen, ahhoz megfontolt, okos és bátor döntésekre van szükség. Okos döntéseket pedig akkor hozhatunk, ha pontosan megértjük az Európai Unió természetét, és az unió és Magyarország közötti kapcsolatot. Bach német volt, Michelangelo olasz, Tolsztoj orosz, Orwell angol, Bartók pedig magyar. Az európai nemzeti kultúrák összessége adja ki azt, amit ma európai kultúrának nevezünk. Ha arra kérem Önöket, hogy tegyenek egy kísérletet és soroljanak fel öt nagy nevet, vagy művet az európai kultúrából, majd tegyék maguk elé Európa országhatárok nélküli térképét, amelyen jelöljék be az alkotások helyét, akkor valószínűleg szinte kivétel nélkül mindannyian először országhatárokat fognak berajzolni a térképre. Figyeljék meg, hogy szinte kivétel nélkül mindannyian így járunk el. Ha meg akarjuk rajzolni Európa kulturális térképét, akkor nem tudjuk elkerülni azt, hogy bejelöljük, vagy legalábbis magunk elé képzeljük a jelentős kultúrnemzetek országainak határait. Európában minden jelentős kulturális teljesítmény az útra bocsájtó néphez, az azonosságot jelentő nyelvhez és az országhoz, mint hazához fűződik. Ezeknek az országoknak a nagyobb dicsőségére jöttek létre ezek a szellemi teljesítmények, s ez akkor is így van, ha megrajzoljuk az országhatárokat, és akkor is, ha nem.

Kedves Barátaim, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sőt, ha jobban belegondolunk, vannak Európában olyan népek - mint például a magyar, a lengyel, vagy a német -, amelyeket a legnehezebb időkben éppen a saját nemzeti kultúrájuk segített fennmaradni.
Nem tudom, hogy a többi európai nyelv is olyan találékony-e, mint a magyar, nem tudom, hogyan nevezik más nyelveken azt a térképet, amelyen nincsenek országhatárok. Mi magyarok az ilyet vaktérképnek nevezzük. A térkép lehet vak, mi azonban ne legyünk azok. Ne tegyünk úgy, mint ha mi, a XXI. Század gyermekei nem látnánk a térképen ezeket a vonalakat.
Jövő ilyenkor, amikor majd ismét összeülünk megbeszélni az ország közös ügyeit, már azt mondhatjuk, hogy Magyarország az Európai Unió tagja lett. A tárgyalások során, hosszú éveken keresztül, több ezer oldalon mondta el nekünk az Európai Unió, hogy mit várunk el tőlünk. Mi a legjobb tudásunk szerint nem kis áldozatokat hozva, megpróbáltunk megfelelni. A kérdés azonban ma már másképpen hangzik, talán inkább úgy, hogy mi mit várunk el magunktól, az Európai Unió tagjává lett Magyarországtól? Mit várunk el magunktól a gazdasági életben, a nemzetpolitikában, az oktatás ügyében, vagy éppen a kulturális életben? Többé már nem az a kérdés, hogy mit vár el tőlünk az Európai Unió, hanem az, hogy mi mit várunk el magunktól. Az a kérdés, hogy mit várunk el a kettős állampolgárság ügyében, a kórház-privatizáció ügyében, vagy éppen az adók kérdésében. Most már úgy van, hogy aki a magyarok érdekeit képviseli, az egyúttal az Európai Unió érdekeit is képviseli, hiszen mi magyarok is az Európai Unió vagyunk. A közéletben felbukkanó félreértések elkerülése érdekében talán érdemes feltennünk a kérdést: mi nem az Európai Unió? Az Európai Unió nem gyógyszer, amely beteg és válságban lévő nemzetgazdaságokat meggyógyít, és talpa állít. Az Európai Unió nem KGST, amelyet felülről irányítanak és megmondják, hogy mi jó nekünk. Az Európai Unió nem edzőtábor, ahol jóindulatú trénerek önzetlen tanácsai révén meg lehet erősödni.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az Európai Unió egy verseny, ahol lehet nyerni, vagy veszíteni, lehet jó vagy rossz pozíciókat elfoglalni, de a versenyre mindenképpen itthon kell felkészülni, s a felkészüléskor csak a saját erőnkre és a saját eszünkre támaszkodhatunk. Ha helyt akarunk állni a versenyben, ismernünk kell magunkat, az erősségeinket és a gyengeségeinket. Csak így tűzhetünk ki elérhető célokat és csak így találhatjuk meg a kitűzött célhoz vezető utat. A saját utunkat, amely elvezet a sikerhez. Először is mondjuk ki, hogy mi magyarok sohasem voltunk gyarmattartóak. Ezért nem érdemes mintául vennünk olyan nemzeteket, amelyek gyarmatosítás útján gazdagodtak meg és lettek erősek. Klebersberg Kunó 1926-ban a következőket tanácsolta nekünk: "minden jó politikának előföltétele az, hogy ne spekulatív módon eszeljük ki, ne külföldi elemeket ültessünk át, hanem a magyar nemzet nagy életszükségleteiből pároljuk le azt a sűrítményt, amelyet aztán nekünk való politikának lehet nevezni." Megfogadva Klebersberg Kunó gondolatait és számot vetve azzal a ténnyel, hogy Trianon óta már ásványkincsekben sem vagyunk gazdag ország, úgy tűnik, hogy nekünk, magyaroknak a munka marad az egyetlen erőforrásunk.
Ne reménykedjünk abban, hogy másoktól szerezhetünk. Ne reménykedjünk abban, hogy váratlanul kincseket fogunk találni. Ha fel akarunk emelkedni, ha gazdagabbá akarunk válni, akkor csak és kizárólag a saját munkánkra támaszkodhatunk. Ezért olyan Magyarországra van szükségünk, amely munkát biztosít minden dolgozni akaró és dolgozni tudó embernek. Ezért olyan fontos Magyarország esetében az adók kérdése. Hiszen egy olyan nemzet esetében, amely csak a saját munkájától remélheti a megélhetését, elengedhetetlen, hogy megérje munkát vállalni és elengedhetetlen, hogy az elvégzett munkát megbecsüljék. Ha a magyar emberek tudása nem hasznosul, ha nem éri meg dolgozni, ha a gazdák nem tudnak megélni a földjükből, akkor aligha emelkedhet fel Magyarország. Churchill egy helyütt azt tanácsolta a világ minden közgazdászának, hogy "az a nemzet, amely adókkal kívánja felemelkedését biztosítani, olyan, mint aki ül egy vödörben, és a vödör fogantyújánál fogva akarja saját magát felemelni:" Talán joggal látjuk úgy, hogy itt keresendők a mai gazdasági válság okai is. Itt találhatjuk meg a választ arra, hogy miért apadnak egyre a hitelek, és miért szaporodnak egyre a problémák. Ma - kevesebb, mint egy évvel az uniós tagság előtt - úgy tűnik, hogy szem elől tévesztettük a saját adottságunk és képességünk szerint való utat. Úgy tűnik, hogy uniós tagtársaink, akik egyben versenytársaink is, mind a maguk, finn, portugál, vagy éppen olasz útjukat járják. Ezért van szükségünk a Széchenyi Terv folytatásaként is, de annál tágasabb, szélesebb, a gazdaságon túltekintő Szent István Tervre is, amely körvonalazza majd azt a magyar modellt, amelytől minden magyar és minden magyar család a felemelkedését remélheti.

Kedves Barátaim!

Néhány hónappal az Európai Uniós tagság kezdete előtt azzal a tanáccsal szolgálhatunk a magunk számára, hogy az Európai Unióban is merjünk magyarok lenni! Merjünk magyarok lenni a gazdaságban, a közéletben, a határon túli magyarok ügyeiben és a szellemi életben is. Ha merünk magyarok lenni, akkor sikeresek is lehetünk. Meggyőződésem szerint augusztus 20. ma azt üzeni a magyar nemzetnek, hogy légy önmagad, mindenki más már foglalt! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Forrás: Orbán Viktor honlapja