Kormányunk és pártja mesterlövészekben mindig jó volt, bár jelenlétük látványa a Nemzeti Múzeum homlokzatán néhány éve még bántotta szépérzékünket. (Azóta sem értjük, hogy nemzeti ünnepünkön egy magyar miniszterelnöknek miért kell ennyire félnie a magyaroktól.) Ma már semmi meglepőt nem találunk abban, hogy a szlovák és a magyar miniszterelnöki találkozó alkalmából még az autóban, kisbuszban üldögélő öltönyös emberek nyakában is jókora géppisztoly lógott. Fico idejövetelét biztosítani kellett, és lehangoló kormányfői tevékenysége miatt talán Bajnai sem érezte magát teljes biztonságban.

Oszlatásban kemények vagyunk, diplomáciában puhák. Ez minden szocialista kormány idején így van, a Kádár-rendszerben sem volt másképpen. Aki fogalmat akar alkotni a Fico-Bajnai-találkozó lényegéről, de soknak érzi a 61 perces videót, az nézzen belőle csak öt percet úgy, hogy leveszi a hangot. Mindent meg fog érteni. Mert Szécsényben nem Fico találkozott Bajnaival, hanem a nyers erő a tétova erőtlenséggel.

A tizenegy pontos közös nyilatkozat szövege egy vicc, poén nélkül. Nekem a legjobban a jövőre esedékes magyar-szlovák alapszerződés 15. évfordulójának megünneplése tetszett, mint közös cél és felemelő program, amely fölé "baráti szárnyakat" képzel Bajnai. Látom magam előtt Robert Ficót baráti szárnyakkal. Kétségtelen, hogy egy szerződést könnyebb megünnepelni, mint betartani. Felszabadulást is ünnepeltünk szabadság nélkül minden év április negyedikén, még a megtorlás éveiben is.

Puha és maszatos mondatokból áll az egész tizenegy pontos nyilatkozat. Egyik pontja szerint Sólyom László látogatásának a szlovák fél részéről történt meghiúsítása mindössze "jogértelmezési különbségekből" adódott. Ezzel a bagatellizálással a magyar államfőt a szlovák fél megalázó viselkedése után a magyar miniszterelnöknek is sikerült megszégyenítenie. Egy szó sem esett arról a jogszabályról, amely szerint újrafaragandók azon szobrok, emlékművek, sőt síremlékek, amelyeken nincsen legalább akkora szlovák felirat, mint amekkorát az elődök annak idején anyanyelvükön rávésettek. Viszont Fico és Bajnai megállapodtak a romakérdés közös megoldásában, valamint a szélsőségek elleni küzdelemben. A szocialisták hét éve nem képesek kezelni a romakérdést, s most majd Ficóval akarják megoldani, a szélsőségesek elleni harccal együtt? Bizonyos értelemben Fico valóban a szélsőségesség szakértője. De hogy miként fog harcolni ellene, vállvetve a magyarokkal - ezen a projekten Bajnainak még van mit finomítania. A nyilatkozat elénk rajzolta a rózsaszínű jövőt: közös kormányülés, baráti eszmecserék, vegyes bizottság, közös rendezvények, pénzügyi alap, diákcsere. Hallgatva Bajnait az volt a benyomásunk, hogy ha ekkora az összhang a két ország között, akkor Ficót örömmel fogja eltölteni, ha októbertől - miképp az ország három részre szakadása után - a régi helyen, Pozsonyban tartjuk az országgyűlést.

Csak a BBC riportere tett fel Ficónak egy kényelmetlen kérdést: nem lehetne-e a nyelvhasználat miatti büntetéseket és szankciókat elhagyni? Mert azok mérgező hatásúak. Fico rögtön nekitámadt a magyaroknak: náluk a tizenegy kisebbségből megint csak a magyarok elégedetlenkedtek a nyelvtörvény miatt. Bajnainak egy szava sem volt erre. Se történelemről, se államról. Nyilván vigyázott a szlovák miniszterelnök érzékenységére. S a miénkre ki vigyáz?