Persze semmi biztosíték nincsen arra, hogy többé nem szakad el a cérna valamely neves meghívottnál, hiszen némelyikük hatalmas lelki terhet cipel, amitől bizony már szabadulna. Egyébként is, ha "iksz" képen akarja verni "ipszilont", akkor úgyis megteszi. Nem úgy néz ki a dolog, hogy mondjuk "Maunika" mindenkit megelőzve odaáll az ügyes-bajos dolgaikat milliók előtt kibeszélő - legyünk finomak - szereplők közé, s rendet tesz. Nem tesz ilyet. Miért is tenne? A "kibeszélt" problémák is fajsúlyosak: megcsalás, megverés, elhagyás, leánykérés, ki kivel és hogyan csinál bármit is.

Néha valóságos konfliktuskezelési szemináriumot láthatunk. Minap is megtudtuk, "az alkoholfogyasztással nem lehet megoldani a problémákat". Igaz! Piros pont ott.

Szóval az még a jövő titka, hogy "élesben" miképpen vizsgáznak a televíziók, ám ne reménykedjünk. E fogadalom nagyjából olyan lehet, mint anno a "családbarát" fizimiska ígérete, amiből csak az értékek káosza és a züllés valósult meg. Persze lehet értelmezni azt is, mi számít családbarátnak; végül is megnézhetjük a Reszkessetek betörők, vagy éppen a Kutyám, Jerry Lee című filmeket kettőszáztizenhatodszor is a rémségesen ostoba sorozatokkal együtt, amelyekben egyetlen hajszálból ötszáz évre visszamenőleg rekonstruálják a történelmet. Család, barátság, hűség, pici izgalom és könnycsepp - mindenki boldog. A Született feleségekből pedig megtanulhatjuk a gonoszság minden csínját-bínját: hogyan kell terveket szőni mások átverésére, hogyan tegyük pokollá szüleink életét, sajátunkét, hazudni remek dolog, satöbbi, satöbbi.

A tévék és nézőik sajátos szimbiózisa eredményeként a csatornák folyamatosan nyomják a "szellemi drogot" milliókba nap nap után, s ahogy a "valódi" kábítószereknél is föllépnek bizonyos mellékhatások (totális testi-lelki leépülés), úgy ez nagy, közösségi méretekben megjelenik. A szellemi-lelki mélyrepülés szinte ipari méretekben van jelen. Nincs olyan életmódmutató, amely ezt cáfolhatná.

Az egyik magas reklámbevételeket és nézettséget akar, ennek érdekében sajátos kondicionálással időről időre egyre újabb műsorokkal jön elő, a nézők legalantasabb ösztöneit stimulálva. Amazok pedig - milliós tételben! - erőszakot, szexualitást akarnak, így próbálva meg szabadulni saját valóságuktól. Átlépve egy ostoba, kontroll nélküli másik világba. A stratégák vajon mennyi időt töltenek el eme második(?) valóság megalkotásával? Ennek a show-nak nevezett súlyos "betegségnek" az áldásos hatásaival nap mint nap találkozhatunk, csak nyitott szemmel kell járnunk. Nem állítjuk, hogy milliók válnak e műsorok hatására erőszakos idiótákká. De azt is tudjuk: a példa ragadós. Nem csak a jó, a rossz is, a szocializáció folyamatát pedig szinte kár idecitálni, oly evidens az értéktranszfer.

Nem a magyar társadalmat szokták emlegetni, ha egy jól kitapintható, egészségesnek nevezhető értékrenddel bíró közösséget kell példaként bemutatni. S megvannak a felelősök is, akik rásegítettek arra a morális hanyatlásra, ami egyébként is veszélyeztette mindennapjainkat. Lopni, hazudni, lincselni lehet, mindent lehet, csak lassan normálisan élni nem. Ezt egészítette ki az "üss bátran, ha problémád van!"-féle viselkedésmód. Az önbíráskodás, a jellemtelenség nap nap után sulykolva - nem állítjuk, hogy direkt, de - lassan normává emelkedik e torz alkotások hatására.

A mindennapi, egymással való érintkezésekben is kibukik valamelyik "tanult" viselkedési mód. A buszon "Gizi meg Jani" szexuális élete a téma amellett, hogy éppen ki kit tépett meg előző este. Könnyen elcsattan a pofon is, szégyenérzet nélkül rendeznek nyilvános helyen "jelenetet" azok, akik úgy gondolják, hogy őket ott és akkor sérelem érte. Az iskolákban ütik egymást a gyerekek, mert azt látják, hogy a konfliktusokat így kell megoldani. Kifinomult lelki terrorral tartják sakkban a gyengébbeket. Bár tudjuk: az erőszak öröm is.

Kétféle szereplője van ezeknek a nyomorult műsoroknak. Egyrészt a domináns agresszor, másrészt a ránézésre is szerencsétlen "alattvaló", aki szinte küzd egy jó nagy büdös pofonért. Meg is kapja persze, állítólag a jövőben már nem így lesz. Statisztaként pedig a remek műsorvezetők ájuldoznak a meglepettségtől és a rút erőszak látványától.

Nyomorultak tizenöt perce ez, csak éppen "megmérgezik vele a falu kútját" is.

Bátran nézzünk megy egy ilyen műsort, videót! A gyerekek - jobb esetben - sok mindent tanulnak a szülőktől, ám a folyamatban lassan domináns szerepbe kerül a kereskedelmi és bulvár média, az ezeken nevelkedett kortárscsoportok. A szülők lassan azt sem tudják, merre tekereg a gyerek, a tanárok pedig a liberális oktatáspolitikának köszönhetően tekintély nélküli játékszerként őrlődnek a tantermekben. Gyeplő a lovak között.

Becsszóra, jók leszünk! - fogadkoznak a kereskedelmi televíziók. Mi meg nem igazán akarjuk elhinni, hogy ez így lesz.