- Ön nemrég még a szocialisták egészségügyi minisztere volt. Véleménye szerint tényleg nincs most mozgástere a kormánynak, vagy nem érzékelik a probléma súlyát, esetleg nem veszik komolyan Önöket?

- Eljutottunk odáig, hogy már nincs tovább. Tudomásul vesszük, gazdasági válság van, s ez az egészségügyet sem kerülheti el, de ilyen helyzetben is van egy minimum, amit az ellátórendszernek nyújtania kell. A források azonban ehhez sem elégségesek.

- A radikális fellépésben mekkora szerepe volt annak, hogy a kórházfenntartó önkormányzatok többsége fideszes vezetésű?

- Nem egyeztettünk a fenntartókkal ebben a kérdésben. A baj összehozta a szakmai szervezeteket, még soha nem volt közöttünk ilyen egység, és eddig nem volt szükség ilyen radikális fellépésre sem. A döntéshozókkal való tárgyalási folyamatban is betartottuk a játékszabályokat és az etikai követelményeket. Az egészségbiztosító vezetőjétől indultunk, s az egészségügyi miniszter után jutottunk el Bajnai Gordon miniszterelnökig. Ezzel azonban kijártuk a lehetséges döntési szintek mindegyikét, de sajnos nem sikerült eredményt elérnünk.

- Miért választották az éhségsztrájkot, mint a nyomásgyakorlásnak a kórházvezetőknél igen ritka formáját?

- Azt gondoltuk, végső esetben ezzel tudjuk leginkább felhívni a lakkosság figyelmét arra, hogy a kormány kiéhezteti az egészségügyi ágazatot. Másrészt pedig ezzel nem akadályozzuk a betegek ellátását.

- Hányan vállalkoznak majd erre?

- Eddig körülbelül negyvenen jelezték, hogy részt vennének az akcióban.

- Ön is?

- Igen.

- Hogyan zajlik majd?

- Szabadságot vennék ki, kiválasztanánk egy fővárosi épületet, ahol csak folyadékot vennénk magunkhoz. Reméljük, hogy a sajtó közreműködésével a lakosság is rendszeresen nyomon követheti majd az akciót. Mindezt persze orvosi felügyelet mellett tennénk.

- Meddig éhezne?

- Természetesen nem az a cél, hogy esetleg egészségkárosodással vagy halállal végződjön a dolog. A célja a figyelemfelkeltés és a nyomásgyakorlás.