fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
King's City: a kormány ingatlanpanamája
2009. szeptember 17., 14:53
A Velencei-tó partjára tervezett vigalmi negyed csak egy ügy, amely azt jelzi, hazánkban csupán szavakban létezik a jogállam - közölte Balogh Ibolya. A Fejér megyei önkormányzat elnöke szerint a kormány által támogatott ingatlanpanamával állunk szemben. A Magyar Nemzetnek adott interjújában leszögezte: nemcsak a felháborító történtek miatt, hanem elvből sem támogatnák a kaszinó felépítését a megyében.

- Körülbelül egy évvel ezelőtt a helyi szocialista képviselők azzal vádolták meg önöket, hogy egy Velencei-tó partján lévő volt úttörőtábort saját köreiknek akarnak átjátszani. Megtették?

- Már a felvetés hibás, hazug. A Fejér megyei önkormányzat meg akarta teremteni annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi, mélyen arrogáns és cinikus kormányzati háttérben értelmes üdülési lehetőséghez juttassa a hátrányos helyzetű gyermekeket. Ezért pályázatot írt ki, amire egy nagyon jó ajánlat érkezett. Egy cég vállalta, hogy a rászoruló gyermekek üdültetésére használja az ingatlant, mégpedig zenei tábor formájában. Ezt végül nem sikerült megvalósítani, mert ez ellen a szocialisták olyan eszement támadást indítottak, hogy a vállalkozó már úgy látta, ilyen környezetben nem tudja megvalósítani elképzeléseit.

- Ez idő tájt a szocialista párt országos vezetői a Velencei-tó északi partját átjátszották egy befektető csoportnak. Erről a helyi szocialista frakció nem szólt önöknek?

- Nagy titokban zajlott e csere, a tópart elidegenítése. Konkrétan arról van szó, hogy a Velencei-tó északi partján fekvő 70 hektáros állami tulajdonú területet elcserélték egy izraeli-magyar állampolgárságú személy Pest megyei gyümölcsöseire. Ezt a Fejér megyei önkormányzat különböző szóbeszédekből tudta meg.

- Mikor értesült erről?

- Tavaly júniusban hallottunk róla először, épp amikor a helyi szocialista frakció a hátrányos helyzetű gyermekek üdültetéséről szóló tervünket támadta. Egyébként ez egy országos tendenciának tűnik - mármint az, hogy a szocialista tábor mindent egy lapra tesz fel, és a legnemesebb célokat sem átallja támadni, hogy ezzel elkendőzzék a kormányzat morálisan erősen kifogásolható döntéseit.

- Hogy lehet az, hogy ön, mint Fejér megye legfőbb politikai felelősséggel tartozó személye, nem értesül egy ilyen európai szinten is grandiózus befektetési tervről?

- Ma teljes titokban, csalárd módon ilyen üzleteket lehet előkészíteni, amelyekről csak akkor értesülhetünk, ha egy bennfentes kellő körültekintés hiányában elkotyog valamit. A kormány által előkészített és kiemeltté nyilvánított ingatlanpanama esetében is ez történt.

- Ennyire biztos benne, hogy ingatlanpanama?

- Ez a földértékesítés csak egy ingatlanpanama révén sikerülhetett, hiszen megint csak a mai kormányzati ügyintézésre jellemző dolgok történtek. A kormány ilyen esetben úgy jár el, mintha nem is léteznének jogszabályok, vagy ha esetleg ilyenekbe ütközik, akkor nemes egyszerűséggel módosítják azokat. Magyarországon jelenleg teljes jogbizonytalanság van. Számtalan más ügy is ezt mutatja.

- Bajnai Gordon miniszterelnök a megyei önkormányzathoz fordult, jelezve, ha nem módosítja a szabályozási tervet, akár komoly kártérítés megfizetésére is kötelezhetik önöket. Mit válaszoltak a kormányfőnek?

- Finoman, puhán fogalmazott, hiszen kérte, hogy engedélyezzük a beépítést. Azzal, hogy a területen a hagyományos vidékies beépítés már most is lehetséges, kérésének lényegében eleget is tettünk, vagy legalábbis nem mentünk ellene.

- Tehát mit kezdtek Bajnai Gordon levelével?

- Semmit.

- És a kormány azóta sem kereste meg önöket?

- Nem.

- Úgy tudjuk, a befektetőket képviselő Joav Blum viszont igen, hiszen elsőként önnek szerette volna bemutatni a végleges terveket. Örült neki, hogy ilyen fontosnak tekintik a személyét?

- Egyáltalán nem voltam rá büszke. Ez, sokkal korábban, az ügymenet normális része lehetett volna. Az úriember vélhetőleg az események hatására gondolta, hogy talán még át lehet fordítani a megyei önkormányzat hozzáállását. Mivel az ügy iránt óriási a közérdeklődés, úgy gondoltam, az emberek tájékoztatása elengedhetetlen, mégpedig első kézből, mindenféle cenzúra nélkül. Ezért javasoltam, hogy a találkozó a sajtó nyilvánossága előtt történjen meg. Ezen a befektető megsértődött, s végül a találkozó elmaradt.

- Önök nem éreztek sértődöttséget, amikor megtudták, hogy a megyei vezetés tudta nélkül hetvenhektárnyi tóparti területet - fogalmazzunk finoman - elidegenítettek?

- Kifejezetten felháborítónak, mélyen cinikusnak és gátlástalannak tartottuk ezt a magatartást. Nem a befektető részéről, hiszen ő csak próbálkozott, a baj, hogy a kormány részéről megértő fülekre talált.

- De hiszen Európa legnagyobb befektetését ígérték! Miért olyan furcsa a kormány támogató magatartása?

- Én előbb megnéztem volna, hogy pontosan milyen területről van szó, azon milyen építkezéseket ígérnek, s levontam volna a megfelelő konzekvenciát. Az ígéretek nem valósíthatók meg ezen az ingatlanon. Ha veszik a fáradságot, láthatták volna, hogy a több száz milliárdos befektetést előrevetítő Joav Blum állítólagos lakása egy romos, elhanyagolt kulipintyó. Az úgynevezett beruházás egy jókora hazugsághalmaz. Itt semmi másról nem volt szó, mint ingatlanpanamáról. Felháborító, hogy hazudoznak, s az emberek fejét olyan dolgokkal tömik tele, amelyek teljesen irreálisak.

- Oszkó Péter pénzügyminiszter most már lényegében semmisnek szeretné nyilvánítani a csereszerződést, a befektetők pedig új terület után nézhetnek. A kaszinóépítési koncesszió, amelyet a pénzügyminiszter jóvoltából Joav Blumék nyertek el, a közép-dunántúli régióra szól. Elképzelhetőnek tartja, hogy más helyen támogatják a kaszinóépítési tervet?

- Nem, eleve tiltakozom a gigantikus kaszinóberuházás ténye ellen. Hazánk jellegéből adódóan sem bírja ki a gigantomán beruházásokat, hiszen azok csak óriási kontrasztokat teremtenek az átlagemberek és a luxusszolgáltatásokat igénybe vevők között. Ebből is látszik, a kormányzat nem azon töri a fejét, hogy az emberek megélhetését biztosítsa. Ezzel szemben szinte már erőszakosan, jogszabály ellenében is a hatalmas külföldi beruházások mellett áll ki.

- Ön szerint lesz felelősségre vonás az ügyben?

- Megteszünk mindent. Egy dolog viszont egyértelmű: amennyiben az ámokfutás még hónapokig folytatódik, akkor félő, már nem lesz egy olyan társadalom, ahol egyáltalán értelme lenne felelősségre vonásról beszélni.

(Dénes Zoltán, Magyar Nemzet)