A Guardian brit sajtóorgánum cikkében arról számol be, hogy az újabb esélyt kapó elnök a borítékolható néppárti szavazatok mellett a brit konzervatív képviselők, sőt, a kelet-európai euroszkeptikus MEP-ek voksait is begyűjtötte, annak ellenére, hogy Barroso a Lisszaboni Szerződés nagy támogatója, amely mélyebb európai integrációt helyez kilátásba.
Az eredmény így jócskán meghaladta Barroso és a legtöbb politikai elemző várakozásait is, hiszen a lehetséges 736 szavazatból 382 landolt a volt elnök mellett, ami ez által az abszolút többséget jelentő 369-et is meghaladta. Egyesek tudni vélik, hogy még 25 szociáldemokrata is Barroso pártjára állt, felrúgva az EP-szinten is ismeretes pártfegyelmet. Mivel azonban a szavazás titkos volt, ezért csak találgatni lehet a pontos számokról és pártelkötelezettségekről.


Barroso, aki a következő öt éves ciklusban a széles alapokon álló és pártonkívüli politizálást jelölte meg céljaként, kijelentve, hogy az egyetlen politikai pártja "Európa", hárította azokat a vádakat, melyek szerint az erősebb EU-országok kormányainak bábja lenne, és a konszenzus fontosságát hangoztatta.


Barroso a Bizottság történetének második politikusa, aki képes duplázni.