fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az EBRD-elnök szerint még tart a válság
2009. szeptember 23., 23:00
Az első negyedévi meredek zuhanások után már stabilizálódik Kelet-Európa gazdasága, ám még korai lenne a globális válság végéről beszélni - állítja az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, kilátásba helyezve a kelet-európai térség idei teljesítményére adott EBRD-előrejelzés további rontását.

Thomas Mirow, aki a Hitelpiaci Szövetség (LMA) nevű - elsősorban az európai szindikált hitelezési tevékenység támogatásával és érdekképviseletével foglalkozó - szervezet szerdai londoni pénzügyi konferenciájának főszónoka volt, előadásában felidézte, hogy az EBRD közgazdászai már a tavasszal átlagosan 5,2 százalékos idei gazdasági visszaesést jósoltak a bank működési területének egészére.

Ez az előrejelzés azonban még az idei első negyedévi adatok ismertté válása előtt készült. Az EBRD-prognózis felülvizsgálata most folyik, és az új számok október végéig megjelennek, de "az már most biztonsággal megjósolható", hogy a banknak ismét lefelé kell korrigálnia térségi GDP-előrejelzéseit - mondta a kelet-európai átalakulási folyamat finanszírozására csaknem két évtizede alakult londoni pénzintézet vezetője.

Az EBRD május elején adta ki legutóbbi előrejelzését a tevékenységi területéhez tartozó harminc közép-kelet-európai, délkelet-európai, illetve közép-ázsiai országra. Az e prognózisban szereplő 5,2 százalékos idei térségi visszaesési jóslat is már erősen rontott becslés volt: a bank az eggyel korábbi, januári előrejelzésében még 0,1 százalékos növekedéssel számolt a tevékenységi területéhez tartozó országcsoportban.

A májusi EBRD-becslésben a magyar gazdaságra 5 százalékos idei GDP-mínusz szerepelt az év elején valószínűsített 2 százalékos visszaesés helyett. Mirow szerdai londoni előadásában a májusi térségi előrejelzés további rontását helyezte kilátásba, azzal az indokkal, hogy számos kelet-európai országban "drámai mértékben" zuhant a gazdasági teljesítmény az idei első negyedévben.

Az EBRD elnöke kijelentette ugyanakkor, hogy a második negyedévet sok térségi gazdaságban már stabilizáció jellemezte, és a bank bízik abban, hogy a 2010-re szóló prognózisát már nem kell rontania. Mirow szerint a pénzintézet jövőre "szerény növekedésre" számít működési területén. Tevékenységi térségének egészére a bank 1,4 százalékos átlagos növekedést jósolt 2010-re a májusi jelentésben.

Mirow szerint Kelet-Európa gazdasági potenciálja továbbra is erős, és a térség változatlanul igen versenyképes. A jelenlegi válság súlyos visszaesést jelent, de tekintettel "az 1989 történelmi napjai" óta elért eredményekre - például arra, hogy a térségben gyakorlatilag a semmiből épültek ki sikeres piacgazdaságok -, az EBRD teljességgel bízik abban, hogy az országcsoport minden korábbinál erősebben kerül ki a mostani helyzetből.

A régióbeli országok közül a szlovák kormány feljavította az idei és a jövő évi GDP-alakulásra vonatkozó előrejelzését, ugyanakkor változatlanul hagyta a 2010. évi GDP-arányos államháztartási hiányra vonatkozó becslését. A szlovák pénzügyminisztérium szerdán az idei GDP-visszaeséssel kapcsolatos előrejelzését 6,2 százalékról 5,7 százalékra változtatta, a jövő évi gazdaságnövekedési várakozását 1,1 százalékról 1,9 százalékra módosította. A jövő évi - eddig vártnál nagyobb - GDP-növekedés ellenére a kormány változatlan szinten tartotta a GDP-arányos államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését. Továbbra is úgy számol, hogy 5,5 százalékos lesz a deficit 2010-ben. Ez valamivel kisebb az idei évre becsült 6,29 százalékos hiányhoz viszonyítva.

További takarékossági lépésekre szánta el magát a bolgár kormány, amely arról döntött, hogy 15 százalékkal csökkenti az állami alkalmazottak számát. Bulgáriában jelenleg mintegy 230 ezer állami alkalmazott van. A bolgár gazdaság teljesítménye a második negyedévben 4,9 százalékkal csökkent éves bázison. Az első negyedévben 3,5 százalékkal hanyatlott, pontot téve egy 12 éve tartó növekedési szakasz végére. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint az idén 5,0-6,5 százalékkal csökken a bolgár hazai össztermék (GDP). Az ország új jobbközép kormánya 6,3 százalékos idei GDP-visszaeséssel számol, egyes elemzők viszont 7,0 százalékra várják a visszaesés mértékét.

(MTI)