fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Barroso az új Bizottság összetételét latolgatja
2009. szeptember 24., 16:46
Milyen lehetőségek állnak a régi-új bizottsági elnök előtt, milyen forgatókönyvek szerint válogathatja össze az EU legfőbb döntéskezdeményező testületét?

Az új biztosi kollégiumban minden bizonnyal több, átalakított tartalmú portfolióval is találkozni fogunk, hogy a testület az eddiginél jobban tükrözze az Európai Unió prioritásainak megváltozott sorrendjét és súlyát, illetve, hogy határozottabb irányítást tegyen lehetővé az Európai Bizottságon belül.

Az új pozíciók megszerzéséért minden bizonnyal őrült versenyfutás kezdődik majd az EU tagállamai között, először is azért, hogy meghatározzák az egyes portfoliók pontos tartalmát, majd később azért, hogy eldöntsék melyik posztot melyik tagállam biztosa töltse be.

Jóllehet, addig semmilyen konkrét döntés nem születhet, amíg nem derül ki, hogy milyen intézményi alapra is kell a testületet felépíteni. A 27 tagállamból álló blokk idegesen várja, mi lesz az ír népszavazás eredménye október 2-án.

Barroso egyedülálló lehetősége

A "kivárásos játék" eredményeképpen Barrosonak egy egész hónapja van arra október elejéig, hogy a második testületének összetételéről az EU vezetőivel tárgyaljon, mondta Antonio Missiroli, az European Policy Centre (EPC) agytröszt vezetője Brüsszelben.

Barroso korai újraválasztása azt is jelenti, hogy "több befolyása lesz az új Bizottság összetételére", mint amennyi más, korábbi elnököknek megadatott, mondta Missiroli az EurActivnak.

Ráadásul, ha a Lisszaboni Szerződést ratifikálják, a Bizottság elnökének kell egyeztetnie arról is, hogyan osztják meg a hatalmat a Bizottság, és a két új uniós sztárállás, az Európai Tanács állandó elnöke és a külügyi főképviselő között.

Missiroli ennek kapcsán is hangsúlyozza, hogy Barrosonak példátlan potenciál van a birtokában, hiszen ezen tárgyalások során nem csak az Unió jövőbeli felépítését határozza meg, hanem saját hatalmának terjedelmét is. Az EPC igazgatója úgy véli, hogy Barroso "egyedülálló lehetőségre tett szert, hogy a következő két évben visszaállítsa a Bizottság szerepét és valóban befolyásolja a politikai folyamatok alakulását," ha adottnak vesszük, hogy az új sztárállások betöltőinek idő kell majd ahhoz, hogy megvessék a lábukat.

Három új portfolió: klíma, bevándorlás és alapvető jogok

Megválasztása előtt Barroso megerősítette, egy olyan biztosi pozíció kialakításában gondolkodik, amely az igazságügyért, az alapvető jogokért és az állampolgári szabadságjogokért felelne. A bejelentés nem számított váratlannak, hiszen Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának (ALDE) vezetője ehhez a feltételhez kötötte Barroso támogatását.

Barroso azt is bejelentette, hogy szeretne egy belügyi és bevándorlási biztost, illetve létrehozna egy portfoliót a klímaváltozás elleni küzdelem vezetésére, melyet az angolban csak "climate action commissioner", vagyis klímacselekvési biztosnak neveznek.

A klímacselekvésért felelős biztos stratégiai népszerűségre tehet szert, mind a politikusok, mind az általános közvélemény körében. Az azonban még nem világos, hogy a környezetvédelmi főigazgatóságon (DG) kívül melyik már létező DG-k kerülnek majd a klímabiztos hatáskörébe.

A dilemma feloldására a decemberi globális klímacsúcsnak is nagy hatása lehet, véli Alfons Westgeest, a Kellen Europe vezető partnere.

Az EurActivnak nyilatkozó Westgeest elmondta, Koppenhága eredményeképpen az új klímatárcában "a területek és a prioritások diverzifikációja vagy összemosása" várható, az azonban bizonytalan, hogy "hová helyezik el az energiafogyasztás, az új megoldások és a nemzetközi klímapolitika ügyét".

Az igazságügyi, alapvető jogokért és állampolgári jogokért felelős portfolióra sokan a liberálisoknak kegyesen átnyújtott ajándékként tekintenek. Az új poszt létrehozása azonban arra is utal, hogy a bevándorlók és azok társadalmi integrációja egyre rangosabb helyen szerepel az uniós napirenden. Az elképzelés segíthet továbbá az eddigi bel- és igazságügyi (JHA) DG problémáinak megoldásában is.

A bel- és igazságügyi részleg ugyanis "egyben bíró és esküdtszék", hiszen ellenőrzi az igazságügyet, ugyanakkor ő őrködik a bevándorlók és a szociális kisebbségek jogai felett is, véli Marc McGann, a Weber Shandwick Belgium munkatársa.

McGann szerint "mindenképpen, jogi és politikai szempontból egyaránt indokolt ennek a portfoliónak a szétválasztása". A szakértő véleményét a már idézett EPC igazgató is osztja, Missiroli szerint ugyanis "ez a kettősség [az idő múlásával] kissé zavarba ejtővé vált".

A tervezett bevándorlási biztos kapcsán azonban Missiroli figyelmeztetett, nem mindegy hogy milyen érvekkel támasztják alá annak szükségességét. "Ha ezeket a tételeket egymás mellé tesszük, akkor azt kockáztatjuk, hogy rossz üzenetet közvetítünk, például azt, hogy a bevándorlás biztonsági kérdés". Tény, hogy Barroso tudatában van a kérdés érzékenységének.

Digitális Cár, Humántőke Király vagy Kulturális Vezér?

A fenti kötelezettségvállalásokon túl, Brüsszel úszik a spekulációkban arról, hogy milyen posztok jöhetnek még létre, vagy alakulhatnak át.

Szóbeszéd jár arról, hogy Barroso létrehoz egy "digitális" portfoliót, amely a jelenlegi felelős biztos, Viviane Reding elképzeléseinek megfelelően kibővítené az információs társadalom címszó alatt futó poszt hatáskörét. Egy ilyen lépés nem csak a távközlési piacon erősítené meg a biztos befolyását, de lehetőséget adna arra, hogy első kézből irányítsák a digitális szerzői jogok kérdését.

A brüsszeli Brueghel nemrég bemutatott jelentése egy másik posztról beszél. A dokumentum szerint a tudásalapú gazdaságért felelős biztos "a tudományos háromszög három csúcsáért felelne: felsőoktatás, kutatás és innováció".

"Egy ilyen poszt létrehozása hangsúlyt adna annak, hogy a tudásalapú európai gazdaság létrehozása továbbra is létfontosságú prioritása az új Bizottságnak" - érvelt elemzésében a Brueghel.

Missiroli, az EurActivnak ismertetett véleménye hasonlóan hangzik: "Ha az elnök komolyan veszi a kutatás-fejlesztés és a lisszaboni napirend ügyét, akkor indokolt lenne egy humántőkéért felelős biztosi poszt kialakítása, aki előrelátóan irányítaná a K+F területét és az európai gazdaságok modernizációját."

McGann ugyanakkor egy európai kulturális biztosi poszt felállítását sürgeti, mivel véleménye szerint "jelenleg van egy oktatási és kulturális, és van egy többnyelvűségért felelős biztosunk. Van egy meglehetősen alapos ok arra, hogy ezeket összevonjuk, méghozzá az, hogy egy erős kulturális biztos nem csak az általában vett európai kulturális kérdéseket kezelhetné, de a felkarolhatná a kisebbségek és a nyelvek ügyét is".

(euractiv.hu)