fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A gombnyomás relatív ideje
2009. szeptember 30., 11:15
Liberális értelmiségi körökben heves indulatokat váltott ki a polgári ellenzék vezérének azon bejelentése, hogy az új Fidesz-kormány a 2010-es költségvetési törvényt hatályon kívül helyezi. A liberális oldal még törvényességi érveket is felsorakoztatott, hogy a bejelentés szakmai hitelét gyengítse.

No de nézzünk a dolgok hátterébe! Lehetséges-e, hogy kormányváltáskor az új kabinet új gazdaságpolitikai irányvonalat és ennek alapján új kormányprogramot fogadtasson el? Tapasztalati úton tudjuk, hogy igen, hiszen minden egyes kormányváltáskor az új kabinet új kormányprogrammal rukkolt elő. Közgazdasági tankönyvekből és a gyakorlatból ismert az is, hogy a kormányprogramban megfogalmazott négyéves időtávú gazdaságpolitikai célok az egyes naptári évekre lebontott költségvetési törvényjavaslatokban, majd az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvényekben öltenek testet.

Az MSZP-SZDSZ-MDF-koalíció lelkivilágát ismerők már tudják, hogy az előre hozott választásokkal együtt járó azonnali hatalom- és parlamenti mandátumvesztés elkerülése érdekében a 2010-es költségvetési törvény szavazásakor igen gombot nyomnak, s ezzel az ország sorsa újabb egy évre eldőlhet. Az alapvető problémát azonban itt érzékeli Orbán Viktor: az a pénzügyi pálya, amelyet a Bajnai-Oszkó-páros által készített költségvetési számok szabtak, a 2011-es év elejéig befékezné, behatárolná a Fidesz gazdasági mozgásterét. Ugyan már, miért kellene az új Orbán-kormánynak majd egy évig a szocialisták által telepített aknamezőn lépdelnie? Az államháztartási törvény szerinti egy naptári évre szóló költségvetési törvényt felülírja a gazdaságpolitikai szükségszerűség, így hatályon kívül kell helyezni, tekintve, hogy a Fidesznek merőben más a gazdaságpolitikája.

Más szempontok is felvetődnek a költségvetési törvény kormányváltást követő azonnali kiiktatása mellett. 2010 tavaszán a társadalom fizetőképes kereslete, a termelés visszaesése, a munkanélküliség drámai vetületű lesz - és az emberek elégedetlensége is. Változatlan árszinten számolva, vagyis a nem csekély inflációs hatásoktól megtisztítva a 2010-es GDP nem éri el a 2006-os szintet sem. Ez annyit jelent, hogy többlet új érték előállítást a szocialisták gazdaságpolitikája négy év alatt nem eredményez. A Bajnai-kormány költségvetése a kaszinókapitalizmus továbbépítésére, a kórházak, iskolák állami támogatásának megnyirbálására, a nyugdíjak és munkajövedelmek vásárlóértékének leszorítására korlátozódik. A 2010 tavaszán megalakuló új kormánynak azonban sürgősen lépnie kell, hiszen a társadalmi elvárások vele szemben pont olyan magasak lesznek, mint amilyen a jelenleg kormányzó szocialisták elutasítottsága.

"There is no time to waste" - mondaná a művelt angol. Igen, nem lesz vesztegetni való idő! Nem lesz, mert az emberek azonnali változásokat akarnak. Munkahelyeket, a jövedelmük értékvesztésének megállítását, az infláció és az államadósság mérséklését, egyszóval a gazdaság teljes újjáépítését. Majd egy évet a Fidesz-kormány nem pocsékolhat el a MSZP-s költségvetés toldozgatásával-foldozgatásával. A gazdaságot minél gyorsabban növekedési pályára kell állítani. Csökkenteni kell az ország élelmiszerfüggőségét, a mezőgazdasági termelést és felvásárlást új alapokra kell helyezni, a lakosság élelmiszer-ellátását alapvetően a hazai termelőbázis kell hogy biztosítsa. Az orosz gáz- és olajfüggőség külkereskedelmi mérleget rontó tényét ismerve, energiatakarékos, sőt geotermikus energiára épülő erőműveket kell létrehozni. Ehhez kell az állami támogatás.
Nem tarthat fenn az új kormány olyan költségvetést, amely nem tudja garantálni a kórházak és az önkormányzatok működését. Nem lesz gazdasági kibontakozás addig, amíg az államadósság szocialisták által a GDP nyolcvan százalékára feltornázott szintjét nem tudjuk csökkenteni. Nem lesz a nyugdíjaknak, közalkalmazotti fizetéseknek fedezetük, a mezőgazdasági termelőknek állami támogatás, ha a költségvetési kiadások 13 százalékát, azaz 1150 milliárd forintot évente, a kamatszolgálat fejében külföldre fizetünk.

A termelés beindításával, állami megrendelésekkel, a felvett hitelek nemzetgazdaságilag indokolt, további ágazatokat dinamizáló jellegű befektetésével meg lehet indítani a növekedést, és ez a felpörgetett termelés egyidejűleg már biztosítja az adók számottevő mérséklését, hiszen több lesz az új érték, magasabb az adóalap, így kisebb elvonással számolhatnak a vállalkozások.
2010 tavaszán tehát kormányváltás lesz. Most arra kell törekedni, hogy a szocialisták által telepített költségvetési aknák időben felfedezzük. Végül is a feltételek együtt állnak, hogy jövőre olyan kormányváltás legyen, amely egy merőben új gazdaságpolitikai irányvonalat is elindít.

(Lentner Csaba, Magyar Hírlap)