fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Moszkva szerint az EU-jelentés Grúziát okolja a háborúért
2009. szeptember 30., 22:53
Moszkva szerdán úgy vélte, hogy az Európai Unió jelentése Grúziát teszi felelőssé a tavaly augusztusi orosz-grúz háború kirobbanásáért; Tbiliszi úgy véli, hogy az uniós dokumentum nem állít ilyet.

A független szakértők által az EU felkérésére készített jelentést kommentálva az orosz külügyminisztérium nyilatkozatban jelezte, hogy Moszkva egészében véve elégedett a vizsgálat végeredményével.

"A jelentés fő következtetése az, hogy Tbiliszi indított agressziót Dél-Oszétia ellen" - szögezi le az orosz külügyminisztérium. Ugyanakkor sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy "a dokumentum egy sor homályos megfogalmazást is tartalmaz". Így például "az a bekezdés, miszerint az orosz fél úgymond aránytalanul nagy erőt vetett be, fontos kérdéseket vet fel".

Dmitrij Medvegyev orosz elnök szóvivője szintén úgy fogalmazott, hogy Oroszország üdvözli a tanulmánynak "a háború kirobbantójára" vonatkozó következtetéseit. "Ha a bizottság megerősítette, hogy Grúzia kezdte el a katonai műveleteket - amint azt az orosz fél is több ízben hangsúlyozta a konfliktus kezdete óta -, akkor ezt csak üdvözölni tudjuk" - közölte Natalja Tyimakova.

A Brüsszelben közzétett dokumentum szerint "a Grúziában lezajlott kiterjedt fegyveres konfliktust a grúz fegyveres erők által a 2008. augusztus 7-ről 8-ra virradó éjjel (a déloszét főváros) Chinvali ellen végrehajtott tüzérségi támadás nyitotta meg".

A grúz reintegrációs miniszter, Temur Jakobasvili ezzel szemben azt mondta a sajtónak szerdán, hogy az európai uniós jelentés nem vádolja Tbiliszit az összecsapások kirobbantásával.

"Egyetlen szót sem találni ebben a jelentésben, amely arról szólna, hogy Grúzia robbantotta ki a háborút" - hangoztatta Jakobasvili. A grúz politikus szerint a dokumentum cáfol minden olyan állítást, amelyekkel Oroszország próbálta "igazolni Grúzia lerohanását, köztük a népirtásra vonatkozó vádakat is" - vélekedett Jakobasvili.

A jelentés szerint a háború a növekvő feszültség és a szaporodó provokációk hosszú időszakának a betetőzése volt. A konfliktus idején mindkét fél súlyosan megsértette a nemzetközi humanitárius szabályokat.

(MTI)