Idén nincs miből népeket lekenyerezni, a törvénybe foglalt több ezer milliárdos adócsökkentés bejelentésének hagyományát sem lehet feleleveníteni, ráadásul pesti irodájából vizslat bennünket a valutaalap. Marad tehát a választási célokat szem előtt tartó, hatékony forráskivonás a döntően ellenzéki önkormányzatoktól. Adjunk nekik "gazdasági szabadságot" (copyright: Oszkó Péter), így őt illeti a döntés joga: a helyi iskoláktól, a szociális otthonoktól, a kórházaktól vagy a rászoruló családoktól vonnak el pénzt. A felelősség így egy tollvonással átkerül a településekhez: választhatnak az átmeneti iskolabezárás, a kórházi ágyszámleépítés vagy a szociális otthonok befogadóképességének csökkentése között. Kommunikációs szempontból amúgy is aranybányának számít a terület: nagyon kevesen értik ugyanis, hogy a pazarló aktatologató hivatalnak feltüntetett önkormányzatok az állami feladatok nyolcvan százalékát látják el, vagyis majdnem mindazt, amire az adóforintjainkat elvileg elkérik tőlünk.

A 2002 óta tartó, gazdaságpolitikának aligha nevezhető ámokfutás és a nemzetközi méretű válság miatt kisebb bevételekkel gazdálkodó költségvetést azonban a lehetőségekhez képest ésszerűen és igazságosan is helyre lehetne billenteni. A bürokrácia lecsökkentése, a holdudvarnak fenntartott teljesen felesleges minisztériumi háttérintézmények felszámolása és a számvevőszéki becslések szerint több ezer milliárdot felemésztő korrupció mérséklése helyett a szocialista kabinet az oktatástól, az egészségügytől és a fogyatékkal élőktől kíván elvonni. Teszi mindezt úgy, hogy a büdzsé bevételeit potenciálisan növelő gazdaságfejlesztéssel nem törődve még az uniós források hazai önrészéből is elvon, sőt a bedőlt lakáshitelesek problémáit is a településekre hárítja.

A teljesen zavaros költségvetési filozófia jellemző példája az idős betegek házi vészjelzőrendszerének átalakítása. Az eddig önkormányzati hatáskörben megadható szociális ellátás forrását drasztikusan lecsökkentik, miközben a rendszer helyi ellenőrzésére ezentúl külön szakértői gárda működtetését írják elő, amelynek többletköltségére az önkormányzatnak plusztámogatást kell kérnie az államtól. Egy választási költségvetés másik fontos ismérve, hogy önnön bedőlését az új kormányzati ciklusra tartogatja. Ezt úgy lehet elérni, hogy a reálisnál jóval több bevételt és sokkal kevesebb kiadást tervezünk (a bivalybőr táska elbírja), így a csődhullám és a pótköltségvetés a tehetetlenségi időt belekalkulálva úgy kora őszre borítékolható. Az időzítéssel azonban vigyázni kell: a MÁV példája arra figyelmeztet, hogy a fizetésekre legalább a kormányváltásig pénzt kell hagyni a kasszában. Végül nem készülhet választási költségvetés a regnáló politikai elit gazdasági támogatása nélkül. A pénzelvonásokkal párhuzamosan éppen ezért fenn kell tartani a települések részére meghirdetett pályázati források lehetőségét: egyrészt még hónapokig remek hivatkozási alap a megszorítások miatt bajba jutott önkormányzatok számára, másrészt alkalmas a választási szempontból még megnyerhető körzetek befolyásolására, politikai háttéralkuk megkötésére. Elvégre nincs lefutott meccs.