fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hagyjuk méltósággal kihalni az óriáspandát?
2009. október 1., 14:04
Chris Packham zoológus, a BBC Springwatch című műsorának házigazdája kisebb vihart kavart egy Radio Times interjú során tett kijelentésével, miszerint a pandákat - a faj megmentésére irányuló igen költséges erőfeszítések helyett - hagyni kellene inkább méltósággal kihalni.

Packham úgy látja, hogy a természetvédelem emblematikus állata végleg evolúciós zsákutcába jutott, a WWF szerint viszont - akik 1961 óta használják logóként az állatot - igen felelőtlen kijelentésről van szó. Ennyi erővel akár a bálnákról is lemondhatunk már most - válaszolta Packhamnek a világszerte egyik legismertebb természetvédelmi szervezet szakértője.

A BBC zoológus és természetfotós munkatársa, Chris Packham egy néhány napja elhangzott interjúban megkérdőjelezte azoknak a dollármillióknak az értelmét, amelyeket a természetvédők az óriáspanda megmentésére fordítanak. Az angol közszolgálati csatorna műsorvezetője szerint feleslegesen elköltött pénzről van szó, hiszen a csaknem kizárólag bambuszt fogyasztó állatok már mindenképp kihalásra vannak ítélve. A zoológus a Radio Times-nak nyilatkozott arról, hogy úgy látja, a pandák érdekében már nem sokat tehetünk, hiszen a faj evolúciós értelemben zsákutcába jutott, ahonnan már nincs visszaút. "Az óriáspanda sajnos nem elég erős faj: nem a mostoha körülmények miatt, hanem teljesen természetesen módon, 'önhibájából' van kihalásra ítélve" - mondta az interjúban Packham. "Sajnos azonban a WWF polóállatáról van szó, és mivel a pandák nagy és cuki állatok, továbbra is sok pénzt fogunk rájuk feleslegesen költeni."

A pandát a természetvédelem szimbólumaként használó WWF angliai szervezete természetesen nem hagyta szó nélkül a dolgot. Tudományos tanácsadójuk, Mark Wright a WWF UK honlapján olvasható közleményben reagált Packham szavaira: "Egyszerűen botorság, amit Chris mondott. Az óriáspandák életben maradhatnának, feltéve, hogy a jövőben megfelelően nagy életteret - ezzel pedig a fennmaradásukhoz elegendő bambuszt - tudunk biztosítani a számukra. Egyetértünk ugyan vele, hogy a természeti értékek megőrzésére fordítható, de csak korlátozott mértékben rendelkezésre álló összegek elköltése racionális - és éppen ezért igen nehéz - döntéseket igényel, de ennyi erővel akár a bálnákról is lemondhatnánk már most. Chris gondolatmenetét folytatva, a planktonnal táplálkozó tengeri emlősök szintén zsákutcában vannak, hiszen a pandák élőhelyéhez hasonlóan az óceánok élővilága is erősen fenyegetett" - mondta Wright.

A medvefélék (Ursidae) családjába tartozó, Kína közép- és délnyugati bambuszerdeiben őshonos óriáspandák élőhelye egy 2007-es felmérés szerint egyébként növekedett: kínai erdészeti kutatók a pandák eddig ismert természetes élőhelyén, a 220 ezer hektáros Pajsujcsiang rezervátumon túl is találtak pandaürüléket. A legutóbbi, 1999 és 2001 között tartott egyedszámlálás során a pajsujcsiangi rezervátum területén - amely a Kínában található 55 óriáspanda-rezervátum közül a legnagyobb - 103 óriáspandát találtak. Huang Hua-li, a rezervátum igazgatóhelyettese szerint ez a terület bizonyítottan ideális élőhely, hiszen a medvék kedvenc táplálékának számító japán nyílbambuszban gazdag, kedvező ökoszisztémával rendelkezik.

A pandák létét elsősorban természetes élőhelyük folyamatos eltűnése fenyegeti: a bambuszerdők fenntartása alapvető fontosságú a faj fennmaradása szempontjából, hiszen a medvék szinte kizárólag ezzel a növénnyel táplálkoznak. Bár a pandák elsődlegesen növényi étrendet fogyasztanak, tápcsatornájuk mégis "ragadozó" típusú maradt, a cellulózt így nem képesek hatékonyan lebontani. Mivel a növényi táplálékkal emiatt csak kevés energiához és fehérjéhez juthatnak, folyamatosan tele kell legyen a hasuk: egy átlagos óriáspanda naponta 9-14 kilogramm körüli bambuszhajtást eszik meg. Az állatok a bambusz mellett mézet, tojásokat, halat, narancsot és banánt is hajlandóak elfogyasztani, már ha ez elérhető a számukra.

A kínai erdészeti hivatal 2007-es adatai szerint jelenleg körülbelül 1590 panda él természetes élőhelyen (többnyire a szecsuáni hegyekben), további 239 egyedet pedig fogságban nevelnek. Egy másik, az örökítőanyag (DNS) vizsgálatán alapuló 2006-os vizsgálat eredményei is hasonló, ám kicsit magasabb számokat mutatnak: a tanulmány szerint akár 2-3000 panda is élhet a kínai bambuszerdőkben.

(greenfo.hu)