fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Indonéziai földrengés - Akár több ezer halott is lehet
2009. október 1., 22:33
Több ezer halálos áldozata is lehet a szerdai indonéziai földrengésnek - közölte a szigetország egészségügyi minisztere, Fadilah Supari csütörtökön.

John Holmes, az ENSZ-főtitkár emberiességi ügyekért felelős helyettese néhány órával később New Yorkban azt mondta újságíróknak, hogy Szumátra szigetén legalább 1100 ember vesztette életét földrengés következtében. "A rendelkezésünkre álló legfrissebb adatok szerint a halálos áldozatok száma elérte az 1100-at" - mondta egy sajtóértekezleten. A főtitkárhelyettes hozzátette, tartani lehet attól, hogy az újabb információk még nagyobb veszteségekről szólnak majd.

Az utoljára közölt indonéz hivatalos mérleg szerint 770 ember halálát okozta a természeti katasztrófa. Több száz ember pedig súlyosan megsérült a Richter-skála szerint 7,6-es erősségű földrengésben.

Padangban, a leginkább érintett Nyugat-Szumátra tartomány székhelyén nagyjából félezer épület dőlt össze. A 900 ezres városban, amely mindössze 50 kilométerre fekszik a földmozgás epicentrumától, a hatóságok szerint még több száz halott lehet a romok alatt. A településen eddig 376 holttestet találtak meg. A mentés a heves eső és az áramkimaradás miatt drámaian nehéz, ráadásul földcsuszamlások miatt járhatatlanok a városba vezető utak, és összeomlott a telefonhálózat.

Csütörtökön megérkezett Padangba két repülőgép, amely sátrakat, gyógyszereket és élelmiszert szállított a rászorulóknak. Számos segélyszervezet képviselői úton vannak a katasztrófa sújtotta területek felé.

Az egészségügyi minisztérium nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a végső veszteségmérleg akár meg is haladhatja a Jáva szigetén három évvel ezelőtt történt földrengés áldozatainak számát, amely több mint ötezer volt.

(MTI)