Ahhoz azonban, hogy kellően felkészüljünk a magyar termőföld védelmére, több tennivalónk is van. Először is ki kell alakítani a felelős birtokpolitikát, és az ezt szolgáló földforgalmazási szabályokat, amelyekre számos jó példát látunk valódi jogállamokban Hollandiától, Dánián át Franciaországig. Jó megoldás lehet egy jelentős társadalmi támogatottságot élvező üzemszabályozási rendszer is, amelyben fontos lenne a nemcsak közvetlenül érdekelt agráriumot, hanem a közvetve érintett vidéket, a környezeten keresztül érintett és a társadalmi szolidaritás biztonságát nyújtó, véleményt mondó lakosságot is bevonni. A kérdés nem más, mint hogy milyen Magyarországot akarunk?
A föld nem tőke, nem közgazdasági kategória, hanem maga a haza! Így kell kezelnünk, így kell értelmeznünk!
Még mielőtt gyorsan ránk sütnék a nacionalista jelzőt, kimondhatjuk, hogy egyetlen náció gyermekeivel sincs gondunk, nem az a gond, hogy sajnáljuk tőlük a földet, hanem arról, hogy az minket illet, a régiek úgy mondanák: jussunk van hozzá.
Ezt szívük mélyén osztrák barátaink is így gondolják. Az uniós csatlakozást megelőzően 2004-ben Ausztriában a magyar-osztrák-szlovák hármas határ közelében, a határ menti megyék, tartományok részvételével tartottunk egy tanácskozást. Osztrák részről az akkori agrárminiszter, Morterer úr szólt a csatlakozás hatásairól, és vérbeli politikusként az osztrák gazdáknak tetsző beszédet tartott. Elmondta, hogy nem engednek a hazai termék védelméből, kiemelt figyelmet fordítanak az állategészségügyre, élelmiszer-biztonságra, és így tovább. Dörgő tapsot kapott. A szlovák szónok az együttműködés fontosságát emelte ki, én meg arról beszéltem, hogy Magyarország magára adó, öntudatos jogállam, amely fel fogja számolni a jogrendjét sértő "zsebszerződéseket". A néma csend helyett - amelyre számítottam - szintén dörgő vastaps, hangos dobolás és ováció volt a válasz, amelyet az osztrák gazdák hagytak abba legutoljára! A komolyabbak érezték, értették ugyanis, hogy miről van szó. A kalandorok pedig nem voltak ott, azok amúgy is nálunk vannak!
A magyar vidéknek újra fel kell épülnie, a vidék működésének pedig a mezőgazdaság az alapja. A nemzet el fog halni, ha elhal a parasztsága! Kulcsfontosságú, hogy kialakuljon és megerősödjön a vidék sorsát a helyben lakó, az ottani közösség irányításában részt vállaló, az erőforrásokat felelősen használó, a földet szerető gazdatársadalom. Ők példát mutathatnak életükkel a saját környezetüknek és a földtől elszakadt városiaknak is. Nem alkalmi munkavállalókra, hanem gazdákra van szüksége a magyar határnak!
És nemcsak az számít, hogy ki használja a földet, hanem az is, hogy ez miként történik. A távolról időnként "leutazó", a kocsiból ki sem szálló, csak a volán mögül utasítgató tőkésnek kizárólag a profit számít. Nem érdekli a környezet, legfeljebb akkor, ha ez is bevételi forrást nyújt, eladható szén-dioxid-kvótát, zöld áramot vagy támogatási jogcímet.
A gazdátlanság riasztó jelenségeinek sorozatát mutatta már fel az elmúlt illegális "tulajdonlás" időszaka is. Találkoztunk olyannal, aki lehúzta a termékeny talajréteget a szántóról, és eladta, majd mélyen felháborodott a számonkérésen: "Az enyém, azt csinálok vele, amit akarok." Más esetben - és erről a sajtó mélyen hallgatott - bizony külföldi szántotta vagy szántatta fel a pótolhatatlan természeti értékű láprétet Sopron környékén, vagy törte fel a négygyermekes, teheneiből élő gazda legelőjét egyetlen éjszaka alatt.
Mostanában sokan el akarják hitetni velünk, hogy a globális éghajlatváltozás ellenünk szól, de ez nem így van. A félrevezetés éppen a földekre történő spekuláció miatt folyik. Bennünket hegyek védenek a megjósolt többméteres tengerszint-emelkedéstől, amely elboríthatja a tenger melletti lapályokat, sík földeket, főként a tengertől elhódított területeket. És még csak nem is kell hozzá cunami vagy földrengés. Várhatóan aszály sem lesz - bár őseink tudtak gazdálkodni a homokon is -, hanem szélsőségessé válik a klíma, különösen száraz és csapadékos időszakok váltják majd egymást egy-egy éven belül; folyóink mindkettőt tudják kezelni. A víz stratégiai értékké válik, és hol van Európa talán legnagyobb édesvízi készlete? Pont alattunk, a Kisalföld vastag kavicsrétegeiben; sorsa szempontjából meghatározó, hogy hogyan bánunk a földdel felette.
A változás következtében Magyarország felértékelődik. Van vizünk, tudunk élelmiszert, energiát termelni, alattunk a mérhetetlenül értékes termálvíz, még mindig jó az agrárképzés, szorgalmas a népünk és még sorolhatnánk.
Mindahhoz, hogy értékeinket felelősen tudjuk felhasználni, kezünkben kell tartanunk mindezek alapját, a földünket.
Ezt követheti az építkezés, a vidék regenerációja, amelynek segítése minden magyar kormánynak kutya kötelessége.