Mégsem ez a nap híre. A mi szerkesztőségünkben legalábbis arról esik a legtöbb szó, hogy a rendőrség rabosította Pindroch Tamást, a Magyar Hírlap újságíróját. Pindroch kollégának annyi a bűne, hogy egy írásában felvetette Keller László volt államtitkár felelősségét. Úgy fogalmazott, hogy Keller átírta a törvényt, vagyis törvényt hamisított. Ez utóbbira egyébként az alkotmánybírósági határozatból következtetett Pindroch Tamás, tehát még önálló véleményalkotásnak sem nevezhetjük az ominózus mondatot. Keller László törvényi elégtételt, és cseppet sem mellesleg, egymillió forintot követel, nyilván ennyire taksálja a saját becsületét. Mi, a Magyar Hírlapnál viszont azt gondoljuk, hogy Keller László az utolsó ember Magyarországon, akinek a becsület szó erkölcsi és jogi következmények nélkül elhagyhatja a száját.

Emlékezzünk: arról a Keller Lászlóról beszélünk, aki csúfosan felsült a Fidesz-ellenes boszorkányüldözéssel. Aki a kormányváltás után vörös inkvizítornak indult, de csak szánalmas epizodista lett belőle. Akinek közmondásos eszességén a saját frakciótársai hahotáznak a legjobban, ha maguk között vannak. És aki a törökbálinti választáson úgy megbukott, mint a huzat, nyilván jól ismerték viselt dolgait.

De Keller László csak a felszín. Vele majd megütközünk a bíróságon, és bármi legyen is az ítélet, tiszteletben tartjuk, elfogadjuk. Akad itt azonban valami, ami elfogadhatatlan: amikor Pindroch Tamást kihallgatták a rendőrségen, egyúttal rabosították, azaz ujjlenyomatot vettek tőle és lefényképezték, ahogyan bűnözőket szokás.

Ha tehát újságíró vagy, és a legjobb tudásod szerint tájékoztatod a közvéleményt, könnyen megjárhatod. Akkor az anyagyilkosokkal, pedofil bűnözőkkel vesznek egy kalap alá. De ez a nagy ívű rabosítás meglehetősen szánalmasra sikerült. Tamás elmondta nekünk, hogy éppen akkor romlott el a rendőrségi fényképezőgép, amikor őt kellett volna lencsevégre kapni. Ha már így alakult, próbálta a rendőrökkel együtt javítgatni, ne mondja senki, hogy az áldozat nem készséges. Éppen úgy, mint amikor a Tanúban Pelikán József a hóhérért, doktor Kotászért kiált, hogy kezdődjön végre a saját kivégzése.

Az olvasónak feltétlenül tudnia kell, hogy a rabosítást végző rendőrök meglehetősen kelletlenül tették a dolgukat, nyilvánvalóan szégyenkeztek, hogy egy munkáját végző fiatal újságíróval kell szórakozniuk, miközben tarol a gettóbűnözés, a kellerlászlók pedig szétlopják az országot.

Nem a kis rendőrökkel van a baj, persze. A Magyar Hírlap már egy ideje egyoldalúan levelezik a nagy rendőrökkel. A legutóbb például azt kérték tőlünk, hogy küldjük meg nekik a Pindroch-cikk "megjelenés előtti formáját, hivatalos felhasználás végett". Egy ideig tanakodtunk magunk között, merthogy több megjelenés előtti forma is létezik, végül aztán megküldtük az olvasószerkesztő által már látott változatot. Ha szükséges, Pindroch-fotót is küldünk, segítsük egymást, nálunk soha nem döglik be a gép.

Szomorú és felháborító ez az egész. Kezdődött Bencsik András meghurcolásával, folytatódott a HVG újságírójával, most velünk szórakoznak. De máris megígérhetjük, hogy a kormányváltás után szívesen segédkezünk - akár fényképpel is - a szocialista politikusok tömeges rabosításában, ha igény mutatkozik rá.

És még egy apróság, néhány mondat a hatalomnak. Köszönjük, vettük az üzenetet. Megfélemlíteni nem tudnak bennünket. Elszántabbak vagyunk, mint valaha.