fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Már csak az ellenzékben bíznak
2009. október 2., 12:22
Arra törekszik a fővárosi ellenzék, hogy a BKV-nál kirobbant botrányok után gátat vethessenek az elmúlt években a városüzemeltetés területén zajló közpénzszórásnak, és megnevezzék a politikai felelősöket - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Tarlós István. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a csaknem két évtizede regnáló balliberális városvezetők a hátralévő egy évben mindent elkövetnek majd, hogy megakadályozzák a nagy változásokat. Beszélt arról is: Budapest a nemzet fővárosa, ők ezt szem előtt tartva készülnek a következő időszakra.

- A BKV-nál a napokban fény derült az évek óta tartó botránysorozat egyik országos felháborodást keltő részének, a sok milliárd forintos végkielégítéseknek a hátterére. A csőd szélére juttatott közlekedési társaságnál ugyancsak milliárdokat szórtak szét tanácsadók és tanulmányírók között, azonban valódi felelősökkel, távozó, leváltott vagy lemondott vezetőkkel a mai napig nem találkozhattunk. Megint megússzák?

- Akár dicséretes is lehetne a BKV és a városháza MSZP-SZDSZ-es vezetőinek az igyekezete, amellyel új szabályzatokat gyártanak, rendőrséghez fordulnak, csakhogy mindezt azok után, hogy a Fidesz a nyáron elsőként tett feljelentést a visszaélések miatt. A tanácsadói szerződések ügyét még nem is vizsgálták, pedig ott még nagyobb visszaélésekre bukkantunk. Nemrég kaptuk meg a hivatalos értesítést a Legfőbb Ügyészségtől: további hat, már általunk gyanúsnak talált esetben indítottak nyomozást.

- Minden érintett erre hivatkozik, hogy tart a nyomozás, majd az mindent kiderít. Addig is, ön szerint kikényszeríthető-e az önkormányzati törvényben is rögzített népfelség elve, elszámoltathatók-e a hatalmukat a választóktól kapott politikusok?

- A BKV ügyeiben vitathatatlanul fennálló politikai felelősség megállapítására vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezzük a Fővárosi Közgyűlésben, paritásos alapon. Sokatmondó lesz, hogyan fog a várost irányító koalíció szavazni ebben a kérdésben. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a napokban azt állította; hogy nekik kell rendbe tenniük a BKV-t, mert az ő pártjuk a tettek pártja. Ez bizonyos értelemben igaz, hiszen a húsz éve regnáló SZDSZ-es főpolgármester mellett tizenöt éve az MSZP emberei gyakorolják a felügyeletet a városüzemeltetés, így a BKV felett is. Az MSZP tette, hogy ma a BKV itt tart. Láthatóan fogalmuk sincs, hogyan kezeljék az évek óta tartó válságot. Több mint szánalmas, hogy újabb és újabb hiteleket akarnak felvenni, amelyekkel megint csak félrevezethetik az embereket, tovább növelve a BKV és a város adósságállományát. Az MSZP valójában a duma pártja, és egyik alkalmatlan politikusa helyett a másikra bízza a felügyeletet.

- Szocialista kollégája; Steiner Pál már nemcsak a BKV-t, az összes fővárosi céget, de a kórházakat, az iskolákat is vizsgáltatná.

- Ez is a balliberális trükkök százai közül egy. Hogy mire képesek, meddig hajlandók elmenni, jelzi: édesanyám temetésének időpontjára összehívtak egy frakcióvezetői egyeztetést, pedig szóltam nekik. Később Steiner Pál a történteket kiforgatva világgá kürtölte: az ellenzék bojkottálja az egyeztetést. Válságos helyzetbe juttatták a BKV-t, és most a felelősség megosztásával próbálkoznak. Például azt követelik tőlem, hívjam vissza azt a felügyelőbizottsági tagot, aki sorozatban követelte, hogy a vizsgálatok induljanak el, ám rendre leszavazták. Nevetséges kísérlet egyenlőségjelet tenni a két viselkedésforma közé.

- Abban azért lehet valami igazság, hogy ha a BKV-nál ilyen visszaélések történtek, más közszolgáltatónál is előfordulhattak kisebb-nagyobb szabálytalanságok, amelyekről "természetesen" egy illetékes sem tudott.

- Az elmúlt hónapokban folyamatosan bejelentéseket kapunk a közműcégek ügyeiről. A gyógyfürdőknél szintén megtettük a jogi lépéseket, és még csaknem egy tucatnyi, bűncselekményekre utaló szabálytalanságot vizsgálnak jogászaink. A nagy közszolgáltatók közül három-négy társaságtól jeleztek gyanús ügyeket. Úgy tűnik, egyre többen már csak az ellenzékben bíznak.

- Alig egy év van hátra a következő önkormányzati választásig, ez idő alatt el lehet érni bármit is ellenzékből?

- Annyit mindenképpen, hogy nem merik folytatni azt, amit eddig csináltak. Ugyanakkor megpróbálják elhitetni, hogy képesek megjavítani, amit ők rontottak el: az MSZP-SZDSZ-koalíció a következő városvezetésre egy majdnem kezelhetetlen adóssághalmazt hagy. Ez az összeg a nagyberuházások, különösen a négyes metró pénzhiányával együtt jövőre elérheti a 400 milliárd forintot, miközben az önkormányzat költségvetése csaknem 530 milliárd forint. Arra számítok, hogy a kormány végül hitelgaranciával segíti a kormánypárti vezetést az összeomlás elkerüléséért, amit hamis módon a probléma megoldásaként reklámoznak majd. Pedig ez a lépés csak az adósságot növeli tovább.

- Újabb hitel a semmire? Közbeszerzési szabálytalanságok miatt csak a négyes metró és a csepeli szennyvíztisztító nagyberuházásaitól hetvenmilliárd forintnyi támogatást vont el az Európai Unió.

- Az az igazság, hogy a városnak fogalma sincs arról, miből fogja a metró első szakaszát kifizetni, mert a beruházás egészét tekintve jó, ha az egynegyedénél tartunk, s ebből már hetvenmilliárd hiányzik. Azt sulykolják, hogy az építkezés második szakaszánál visszakapjuk a visszakaphatatlant. Ehhez képest a fővárosnak egyetlen fillérje sincs a második szakaszra, amelyre még pályázatot sem adtak be. Gőzerővel nyomják a legrosszabb bolsevik időkre emlékeztető, a budapestieket félrevezető propagandát.

- Visszatérve a BKV-ra, egy korábbi nyilatkozatában az ellenzék részletesen kidolgozott programjáról beszélt, de konkrétumok nélkül.

— Teljesen új struktúrát akarunk a fővárosi megrendelői és ellenőrző tevékenységének középpontba állításával. A BKV problémája kizárólag a MÁV és a Volán, valamint a Budapest körüli hatvan kilométeres gyűrű, a régió bevonásával oldható meg.

- Demszky Gábor főpolgármester és támogatói évtizedeken át mindig lekicsinylően szóltak a Fideszről: "mit beszélnek, nincs is programjuk".

- Ha nekik volt, és ez az, amit az elmúlt húsz - de ne legyünk szigorúak, az utóbbi három évben - bemutattak, akkor ennél még az is jobb lenne, ha egyáltalán nem lenne program. Ehhez képest Orbán Viktorral közösen még ősszel bemutatjuk a Fidesz nyáron elkészült fővárosi programját. A legnagyobb különbség az MSZP-SZDSZ-es koalíció másfél évtizedes gyakorlatával szemben, hogy a mi várostervünk a műszaki szemléletre, a precizitásra, az igényességre épül, valamint az életszerűségre, a működésre koncentrál.

- Koncentrálhat, ha a következő egy évben a válságra és a megszorításokra hivatkozva a főváros balliberális vezetői bevégzik, amit tizenkét évvel ezelőtt elkezdtek. A Főgáz privatizációjáról nem mondtak le, eladhatók a maradék közszolgáltatások, a megmaradt nagy értékű ingatlanok, és akkor nemcsak a kassza lesz üres jövő októberben, hanem a spájz is.

- Ha a jelenlegi városvezetés meg meri tenni, hogy akár a Főgázt, akár a gyógyfürdőket vagy a még meglévő stratégiai cégeket privatizálja, elkótyavetyéli, akkor ennek egy esetleges hatalomváltás után az elképzelhető legsúlyosabb következményeivel kell számolnia. A fővárosi cégek vezetőinek ezúton is üzenem: jól gondolják meg, mit írnak alá, és mire vállalkoznak ebben az időszakban.

- Ön szerint minden más lesz Budapesten egy év múlva?

- Meglátjuk. A némileg megerősödött radikális párt velünk szembeni inkorrekt magatartása nem kedvez a változásoknak. Az ő pozíciójukból könnyű brutális megfogalmazásokat tenni. Mi viszont tudjuk, mi a dolgunk. Sok mindent meg kell változtatnunk a közigazgatásban. Demszky Gáborral ellentétben nem szüntetném meg a kerületeket, ellenben a kerületi feladatokon túlnyúló ügyekben, a városrendezésben, a várostervezésben, a szabályozási tervekben, a parkolásban vagy a középfokú oktatásban Budapestnek egységesnek kell lennie. Nem ellenzem a toronyházak építését, de pontosan ki fogjuk jelölni lehetséges helyüket, ugyanígy hosszú távra meghatározzuk a zöld területek, a sportlétesítmények helyét. A közszolgáltatásokat ezután kizárólag regionális szinten lehet elképzelni, akárcsak a közösségi közlekedést. Budapest nem csupán egy város a többi közül, a nemzet fővárosa. Sem nagyságban, sem struktúrában nem hasonlítható hozzá egyetlen más hazai város sem. Budapestet mélyen ismerni kell ahhoz, hogy hozzányúljunk a problémához. Mindezek előtt a jelenleg uralkodó szemléletet kell megváltoztatni.

(Szabó Zsolt, Magyar Nemzet)