fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Emberi jogok: riasztó az észak-kaukázusi helyzet
2009. október 4., 12:39
Az emberi jogok helyzete Oroszország észak-kaukázusi térségében - e témában tartottak parlamenti meghallgatást szerdán Brüsszelben, ahol orosz újságírók és emberjogvédők a gyilkosságok elleni határozottabb nemzetközi fellépést sürgettek. Felszólították továbbá az EU-t, gyakoroljon politikai nyomást Moszkvára az új partnerségi egyezmény tárgyalásakor.

Az oroszok és a kaukázusi-, illetve a csecsenföldi szeparatisták között lezajlott háborúk a
délszláv konfliktusokhoz hasonlóan több ezer, főként civil áldozatot követeltek. Mindeddig
elmaradt azonban az elkövetők felelősségre vonása. Brutálisan meggyilkoltak számos olyan
oknyomozó újságírót és emberjogi aktivistát, akik megpróbálták kideríteni az igazságot.

Csecsenföldi háborús bűnöket vizsgáló ítélőszéket!

"A mai vita háttere meglehetősen szomorú" - mondta a parlamenti meghallgatáson Heidi
Hautala, az EP emberi jogi albizottságának elnöke. "Ezen a nyáron megölték Natalja Esztemirova,

Zarema Szadulajeva, Alik Dzhabrajlov és Sztaniszlav Markelov emberi jogvédőket"
- tette hozzá.

Sztaniszlav Dmitrjevszki az Orosz-Csecsen Baráti Társaság lapjának főszerkesztője egy
speciális, a csecsenföldi jogsértéseket kivizsgáló nemzetközi ítélőszék felállítását sürgette,
kérve az Európai Parlamentet, hogy járuljon hozzá egy állandó észak?kaukázusi tényfeltáró
bizottság felállításához.

Siralmas az emberi jogok ingusföldi helyzete

Az EP "gondolatszabadságért" adományozott Szaharov-díjának egyik idei jelöltje, Szergej
Kovalev az oroszországi politikai helyzetről szólva elmondta: "Nem működik az
alkotmányunk, nincsenek szabad választások, cenzúrázzák a tömegtájékoztatást, és nem
történt meg a hatalmi ágak szétválasztása." Kovalev az egyik alapítója a Memorial
orosz emberjogvédő szervezetnek, amelynek célja a szovjet éra politikai üldözöttjeinek
rehabilitációja.

Magomed Khazbjev, az ingusföldi ellenzék képviselője elítélően szólt az autonóm
köztársaság elnyomó rendszerről, amelyben újságírókat végeztek ki, kivégző osztagok
működnek és gyakoriak a kínzások. "Murad Zjazikov ingusföldi elnöksége alatt 2000 húsz
év alatti embert öltek meg, és sokuknak nyoma veszett".

EU-orosz partnerségi megállapodás emberi jogi záradékkal?

Egyes képviselők, mint a litván néppárti Vytautas Landsbergis, szkeptikusan nyilatkoztak
a létező EU-orosz emberi jogi politikai párbeszéddel kapcsolatban, ám mások ennek
folytatása mellet törtek lándzsát. Hautala hangsúlyozta, hogy az "Oroszországgal kötendő
jövőbeni partnerségi és együttműködési megállapodást egy működőképes emberi jogi
záradékkal kell ellátni".

(europarl.europa.eu)