Látható elégedettséggel üdvözölte José Manuel Barroso szombat délután Brüsszelben a jelentős többségű "igennel" zárult ír népszavazás eredményét a Lisszaboni Szerződésről. Barroso, csakúgy mint a társaságában lévő Margot Wallström, a Bizottság alelnöke, hangsúlyozták, hogy a fejlemény "nagy siker Írországnak, nagy siker Európának", különös tekintettel arra, hogy e második referendumon a tavalyinál nagyobb részvételi arány mellett kapott lényegesen nagyobb (67,1 százalékos) támogatást a szerződés, mint amekkora tavaly júniusban az elutasítás volt (53,4 százalék). Ezzel elmondható, hogy a szerződést, miután az Európai Unió valamennyi kormánya aláírta, mostanra minden tagállam parlamentje, vagy - ahol ilyenkor ez a megfelelő eljárás - népszavazása elfogadta - mutatott rá egyúttal.

Barroso szavaiból ugyanakkor kitűnt, hogy az eredmény birtokában immár elsősorban a szerződés útjában álló további akadályok - mindenekelőtt a cseh ratifikáció véglegesítésének elhúzódása - kötik le figyelmét. Kérdésekre válaszolva részletesen szólt arról, hogy az elmúlt napokban egyaránt beszélt a kormányzó és a legnagyobb ellenzéki cseh pártok vezetőivel, és mindketten arról biztosították, hogy a szerződés mielőbbi hatályba helyezését támogatják. A brüsszeli testület vezetője ugyanakkor sietett hangsúlyozni, hogy Brüsszelben "természetesen tiszteletben tartják Csehország alkotmányos eljárását" - utalással arra, hogy a cseh szenátus néhány tagjának megkeresésére a cseh alkotmánybíróságnak még véleményeznie kell a szerződés összeegyeztethetőségét az alkotmánnyal. A Bizottság elnöke azonban meggyőződésének adott hangot, hogy a prágai testület véleménye végül nagy valószínűséggel pozitív lesz, lévén, hogy egy korábbi megkeresésre egyszer már megvizsgálták a véglegesítésére váró szerződést, és akkor nem találtak benne kifogásolni valót.

A Bizottság elnöke egyúttal arról is beszámolt, hogy szerdán Brüsszelben találkozik majd a soros elnökséget ellátó Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnökkel és Ján Fischerrel, a cseh kormány fejével, azt tisztázandó, milyen lehetséges-kívánatos sorrendben célszerű a következő lépéseket megtenni. A Barroso-Reinfeldt-Fischer trio délután az Európai Parlament brüsszeli "mini-plenárisát" is felkeresi majd, ahol beszámolnak az uniós képviselőtestületnek a helyzet állásáról. "Azt szeretnénk, hogy egyértelmű legyen: valamennyi európai uniós intézmény, az EU-Tanács, az Európai Bizottság és közvetlenül választott Európai Parlament egyaránt a szerződés mielőbbi életbelépését szeretné" - szögezte le ennek kapcsán a Bizottság elnöke.

Arra a kérdésre, vajon a fő akadálynak tekintett Václav Klaus cseh államfővel is beszélt-e, Barroso kitérően azzal válaszolt, hogy "még korábban", Habarovszkban és Szöulban, midőn az előző félévi cseh elnökség alatt az EU-küldöttség tagjaként ottani találkozókon vettek részt. Amiből közvetve az is kiderült, hogy a közelmúltban a két politikus között nem zajlott párbeszéd. A bizottsági elnök mindenesetre úgy fogalmazott, hogy Klaus kivárása számára nem meglepetés, miként az sem, hogy újabb beadvány érkezett a cseh alkotmánybírósághoz. Összességében azonban úgy vélte, hogy a szükséges eljárások lezárultával a cseh elnök végül mégiscsak alá fogja írni a ratifikációs törvényt. "Szeretnék emlékeztetni arra, hogy Klaust a cseh parlament választotta, az a parlament, amelyik a szerződést már ratifikálta, s amelynek meghatározó pártjai ma is a szerződés mellett állnak" - közölte ennek kapcsán a Bizottság elnöke.

Mi lesz az új Bizottsággal?

Barroso ugyanakkor azt is elismerte, hogy a további teendők szempontjából kulcsfontosságú az időtényező, aminek bizonytalansága egyelőre sok mást is lebegtet. Továbbra is érvényes, hogy a ratifikáció teljes körűvé válásáig az egyetlen érvényes szerződés a "nizzai", és még mindig nem világos, vajon az új Európai Bizottságot - amelynek hivatalosan november 1-jén kellene hivatalba lépnie - a leendő lisszaboni, vagy a még érvényes nizzai szerződés alapján nevezzék-e ki. (A dolog azért lényeges, mert a "nizzai" alapján nem minden tagország állíthat majd biztost - ám az mindmáig nem tisztázott, hogy milyen alapon, mely országok maradjanak ki első körben.) Mindez meg azért fogós kérdés, mert - miként arra Barroso ezúttal is felhívta figyelmet - az állam- és kormányfők júniusi csúcstalálkozója úgy fogalmazott, hogy az új Bizottságot csakis "egyértelmű jogi alapon" szabad életre hívni. Azaz, annak "vélelmezése", hogy a Lisszaboni Szerződés most már "minden bizonnyal" hatályba fog lépni, még nem elegendő. Egyértelmű jogi helyzet kell.

"Az már ma nyilvánvaló, hogy még a legoptimálisabb forgatókönyv esetében is, október végéig lehetetlen lesz lebonyolítani a váltást a most hivatalban lévő "régi", és a leendő új testület között" - jegyezte meg az időtényezőről szólva Barroso. Azaz, valamennyi ráhagyást kell majd hagyni, amikor még a régi bizottság működik tovább, immár csökkentett hatáskörű "ügyvezető" jelleggel. De, hogy ez az állapot meddig tarthat, annak eldöntésére egyedül az állam- és kormányfők testülete hivatott - tette hozzá, az Európai Tanácsra hárítva annak mérlegelését, meddig készek az EU első számú vezetői várni a helyzet tisztázódására.

Peter Ludlow veterán brüsszeli EU-szakértő - sok más brüsszeli kollégájához hasonlóan - úgy véli, hogy az új Bizottságnak legkésőbb az év végéig mindenképpen munkába kell állnia, azaz minden mást ehhez képest kell visszaszámolni. Márpedig ez egyebek között azt jelenti, hogy legkésőbb november közepétől-végétől már csak a véglegesnek szánt biztosok EP-meghallgatása maradhat hátra. Értelemszerűen már ezt megelőzően tisztázódnia kell annak is, van-e mód a Lisszaboni Szerződés szerint eljárni, avagy a folyamatot kénytelenek lesznek mégiscsak "Nizza" alapján megkezdeni - mert ha az utóbbi, akkor előbb azt is el kell tudni dönteni, mely ország jelölhet meghallgatásra biztost, és melyik nem. Ennek tisztázására csakis az EU-csúcs (Európai Tanács) hivatott, amit azonban nem egyszerű dolog ad-hoc "összerántani". Formálisan mindenesetre október 29-én esedékes a következő ülésük - a lisszaboni szerződés körüli bizonytalanságnak tehát optimális esetben addig kellene eloszlania.

Azzal, hogy egy hete Németországban is lezárult az új szerződés ratifikálása, a pénteki ír "igen" után már csak a lengyel és a cseh államfők aláírása hiányzik a saját nemzeti parlamentjük által már elfogadott ratifikációs okmányról. Úgy tűnik, kettőjük közül a lengyel véglegesítés nagy eséllyel nem okoz majd problémát. A Lech Kaczynski környezetéből származó információk szerint legalábbis a lengyel elnök kizárólag az ír szavazás eredményétől tette függővé aláírását.

Mindezekhez képest kiszámíthatatlan továbbra is csehországi forgatókönyv. Václac Klaus ugyanis - a hivatalban lévő európai uniós politikai vezetők közül egyedüliként - meggyőződéses ellenzője a Lisszaboni Szerződésnek. Számos alkalommal nyíltan felszólalt ellene, és környezetéből származó értesülésekre hivatkozva cseh sajtóinformációk tudni vélik, hogy egyfajta "küldetésnek" is tekinti a szerinte az európai demokráciát és piaci szabadságot úgymond aláásó szerződés megakadályozását. A klausi számítás elvben azzal kaphat nagyobb megalapozottságot, ha időhúzása alatt brit földön hatalomra jutnának a David Cameron-vezette konzervatívok. Ekkor ugyanis a szerződést ellenző álláspont az egyik legbefolyásosabb EU-országban is hirtelen kormányzati véleménnyé válna. (Cameron korábban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben kormányra kerüléséig nem lép hatályba a Lisszaboni Szerződés, úgy a toryk népszavazást fognak kiírni Nagy-Britanniában is, ami egyenértékű lenne a szerződés végleges eltemetésével.)

A brit belpolitikai kulisszák ismerői - köztük a már idézett Peter Ludlow is - ugyan váltig hangoztatják, hogy egy ilyen brit népszavazás igazából Cameronnak hiányozna a legkevésbé. A tory vezető kijelentését úgymond leginkább azért tette, hogy szilárdan maga mögé állítsa a konzervatívok William Hague-vezette euroszkeptikus keményvonalasait, no meg, mert bízott abban, hogy úgysem lesz ilyenre szükség, lévén, hogy a szerződés ügye londoni hatalomra kerülésükig rendeződni fog. "Cameronnak semmi szüksége arra, hogy azzal kezdje miniszterelnökségét, hogy rögtön nyílt konfrontációba keveredik az összes többi EU-tagországgal" - vélte Ludlow. Azt azonban ő is, mások is elismerik, hogy túl egyszerű lenne arra számítani, hogy mindezek miatt a színfalak mögött titokba arra kérje Klaust, ne húzza nagyon az időt. Egy ilyen lépés nagyon is kockázatos lenne Cameron számára, ha ugyanis a "titok" kipattan - és az ilyesmi szinte mindig kipattan -, akkor a Hague-féle tory szélsőségesek azonnal vezérük ellen fordulhatnak.

Mindezek miatt az egyik leggyakoribb brüsszeli kérdés ma így hangzik: vajon elhúzhatja-e a "torykig" a szerződés lebegtetését Václav Klaus? A cseh elnök ugyanis elvben a főbírák (netán gyorsan megszülető) döntésétől függetlenül is, például a következő cseh választásokig - ami túlhaladhat a brit kormányváltáson - kész lehet megtagadni az aláírást. Jogilag állítólag módjában áll ezt megtenni. Hogy politikailag is kész lesz-e megfizetni - az országát is könnyen kiszámítható módon sújtó - árát annak, hogy hónapokig szembe menjen Európa teljes hatalmi elitjével? - erről ma még csak találgatni lehet.

Közvetlenül a Bizottság megalakulása szempontjából mindenesetre egy elhúzódó cseh blokkolás akkor is komplikációkat okozna, ha Václav Klaus obstrukciója nem tart az említett brit kormányváltásig, és a Lisszaboni Szerződés végül mégiscsak hatályba lép. Ha ugyanis erre mondjuk csak a jövő év elején kerül majd sor, úgy az említett bizottság-alakítási határidőt már akkor is túllépnék. És legkésőbb november végén - mindenütt ratifikált Lisszaboni Szerződés híján - arra kényszerülnének az EU-huszonhetek jelenlegi legfelsőbb szintű vezetői, hogy mégiscsak hozzanak döntést a "nizzai alapon" történő bizottság-alakítás részletes (szükségszerűen valamely országok érdekeit sértő) szabályairól, és kezdjenek is hozzá a létszámában kisebb "nizzai bizottság" összeállításához.