fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
EP jelentés a Roma Stratégiáról 2010-ben
2009. október 8., 16:22
Nyílt napot tartott az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatósága a "Régiók és Városok Európai Hete" keretében.

Járóka Lívia néppárti EP-képviselő a rendezvényen elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy a romák integrációja minden tagállam gazdasági érdeke.

A kohéziós politikát értékelő szakmai műhelybeszélgetésen Járóka Lívia, a Fidesz-MPSZ néppárti képviselőnője hangsúlyozta, hogy az anti-diszkriminációs és emberi jogi megközelítés mellett, a romák társadalmi befogadásának gazdasági és pénzügyi vonatkozására is kellő hangsúlyt kell helyezni. Az integráció - fogalmazott a képviselőnő - ugyanis nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem egyben az ország elemi gazdasági érdeke, hiszen a többségi társadalom elöregedésével párhuzamosan a legnagyobb kisebbséget alkotó romák száma dinamikusan nő, és például Magyarországon egyes várakozások szerint az évszázad közepére meghaladja majd az aktív népesség felét.

Járóka szerint a gazdasági szükségszerűséget jól példázza az oktatás területe, hiszen a társadalombiztosítási rendszer egyre súlyosbodó terheit a jövőben viselő népesség legnagyobb része most folytatja, vagy kezdi meg iskolai tanulmányait. A képviselőnő hangsúlyozta, hogy a vonatkozó kutatások szerint az a befektetés, amely ahhoz szükséges, hogy egy roma gyerek elvégezze a középiskolát, később bőségesen megtérül a nemzeti költségvetéshez való hozzájárulásai révén. "Ahhoz, hogy a romák felnövekvő generációi ne a képzetlen munkanélküliek, hanem a foglalkoztatott, adófizető polgárok táborát gyarapítsák, olyan pártokon és ciklusokon átnyúló európai cselekvési terv szükséges, amely a problémákat a maguk összetettségében, egyidejűleg képes kezelni" - fogalmazott a képviselőnő. Járóka rámutatott, hogy az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságában jövőre esedékes saját kezdeményezésű jelentésében egy ilyen, szilárd jogi alapokon nyugvó stratégia megalkotására fogja felkérni az újjáalakult Európai Bizottságot.

(fidesz-eu.hu)