fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sukoró - a Fidesz reagálása a PM közleményére
2009. október 9., 15:19

A Bajnai-kormány továbbra is az időt húzza, maszatol, holott azonnal véget kellene vetnie a sukorói szocialista ingatlanpanamának.

Az Állami Számvevőszék és az ügyészség intézkedései, valamint a civilek és a Fidesz határozott tiltakozása azonban úgy tűnik, részben már eredményes volt: a Pénzügyminisztérium mai közleményéből már az derül ki, hogy a sukorói tópartot talán sikerült megmenteni a visszaélés-gyanús, jogilag ezer sebből vérző beruházástól. A Fidesz továbbra is azt követeli, hogy azonnali hatállyal bontsák fel a beruházással kapcsolatos szerződést! Egyben jelezzük, hogy akárhová tervezik a Közép-Dunántúli Régió területén az óriáskaszinót, a Fidesz folyamatosan és rendkívül alaposan figyeli majd a magyar jogszabályok betartását és a helyi emberek érdekeinek figyelembe vételét a projekt minden egyes lépésénél. Nem tudunk eltekinteni a sukorói beruházás körül mostanra kialakult helyzet, az eddigi kormányzati és befektetői cselekmények teljes körű tisztázásától, illetve a szükséges politikai és jogi felelősségre vonásoktól sem.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója,
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője